1960-ban Mario Bava egy legendát teremtett A démon maszkja című gótikus horrorfilmjével, és ezzel együtt megalapozta az olasz horror megszületését is. Maga Bava és a film is megkerülhetetlen pontja az olasz filmművészetnek, és bár utána készültek jobb és érdekesebb horrorok is Itáliában, A démon maszkja érdemei elvitathatatlanok. Sok évvel később, az ifjabb Bava, Lamberto is apja nyomdokaiba kívánt lépni, ám a lelkes filmkészítő enyhén szólva sem tudott felérni atyjához, sem hírnévben, sem pedig tehetségben. Rövidesen már csak a TV-nek gyártott filmeket, és a komolyabb cégek és producerek sem szívesen dolgoztak vele. Volt, aki egyenesen kihátrált volna egy filmtervből, ahol felmerült az ő neve. Ám Lamberto még ezen nehézségek ellenére is alkotott, és 1990-ben egy igazán érdekes projektbe vágott bele. Nevezetesen abba, hogy feldolgozza apja legendás első filmjét, A démon maszkját, kereken harminc évvel később.

Egy fiatalokból álló kis csapat éppen síelni megy a hegyekbe, amikor a kellemes kikapcsolódás közben baleset történik. Egy váratlanul megnyílt rés miatt a csapat egy jeges barlangba zuhan, ahol rátalálnak egy jégbe fagyott holttestre, aminek az arcán egy furcsa maszk van. A fiatalok eltávolítják a maszkot, majd ezt követően egy váratlan barlangomlás következtében elveszítik egyik társukat, a csapat maradék tagja pedig a barlangon át egy templom szentélyébe jut, azon keresztül pedig egy kis elnéptelenedett hegyi faluba. A környék egyetlen lakója egy vak pap, aki szállást biztosít a kis csapatnak a templomban, amíg a hóvihar el nem áll. Rövidesen viszont egyre furcsább dolgok kezdenek történni, és a társaság legtöbb tagja is különösen kezd el viselkedni. Amikor már kezd egyértelművé válni, hogy itt valami nagyon nincs rendben, a pap felfedi a szörnyű igazságot, hogy a jégbarlangban talált test egy több száz éve halálraítélt boszorkány, Anibas volt, aki most, hogy eltávolították róla a démon maszkját, ismét feltámadt, és a faluban rekedt kis társaságon akarja kitölteni bosszúját.

A történet ismertetőjéből kiderül, hogy Lamberto produkciójának a címen, valamint a boszorkány és a démon maszkjának motívumán kívül nem sok köze van az apja filmjéhez. Persze ezzel alapjáraton nem is lenne semmi baj. Lamberto elmondása szerint nem nagyon szereti a remake-eket, és ezt a filmjét is egyfajta tisztelgésnek szánta az apja munkássága előtt. Bár ez a produkció is a TV-nek készült, így már nem játszhat egy ligában a nagy előddel, de még így is eléggé érdekes próbálkozásnak nevezhető. Állítólag egy boszorkányság témáját feldolgozó európai filmciklusnak lett volna a része, de végül a munkálatokban részt vevő többi ország nem készítette el a saját filmjét. Akárhogy is, azt nem lehet elvitatni, hogy az ifjabb Bava valóban nagy lelkesedéssel, és rengeteg saját elképzeléssel vetette bele magát a projektbe. Még ha felületesen is, de a mondabeli boszorkányságot eléggé hangulatosan tudja megjeleníteni. Nem ez a film a téma igazi Mekkája, közel sem, de ehhez az egyszerű kis történethez ennyi elegendő is. Továbbá elég jól használja a szürreális, álomszerű jeleneteket és látomásokat. Remekül tudja érzékeltetni velük a rendező az őrület és az elmebaj fokozódását, ami a cselekmény végére már egyre zavarbaejtőbbé válik, és tényleg megkérdőjelezhetővé válik, hogy mi is a valóság. Tovább ismét előkerül Gogol elbeszélése is, a Vij. Annak idején Mario Bava filmjét hirdették azzal, hogy Gogol műve alapján készült, ellenben a kész produkcióban ennek nem sok nyomát láttuk. Itt viszont a fia, Lamberto, a film utolsó harmadában teljesen feldolgozza a Vij fő konfliktusát, persze rendesen átvariálva, de egy jóindulatú kalapemelést mindenképpen megérdemel. Amit még mindenképp meg kell említeni, azokat a díszletek és a helyszín. A havas, hegyvidéki táj mindenképpen remek választás volt a történet fő helyszínéül. Ezt erősíti még az autentikus falu, és a szintén kicsit groteszk templom és a szentély látványa.

Egyszóval hangulat és atmoszféra terén eléggé jól szerepel a film. De ennyi elég is, hogy jónak nevezzük? Sajnos nem. Az eddig említett külsőségek és hangulati elemek sajnos nem sokat tudnak javítani a film alapvető olcsóságán, és hányavetett forgatókönyvén. Bava agyonhasznált horrorklisékből építi fel a cselekményt, amit már akkor is csak a legolcsóbb B, C, és még alsóbbrendűbb filmek alkalmaztak. Ez tényleg legfőképpen a fiatalok társaságára és a velük történtek sorozatára vonatkozik. Klisé, klisé hátán, amiknél a rendező láthatóan meg sem próbálja megerőltetni magát, hogy kicsikét javítson rajtuk, jók lesznek azok a megszokott módszerek szerint. Karakterek, mint olyanok, egyáltalán nincsenek. Jellemtelen figurák rohangálnak fel-alá, és őrülnek meg ripacskodva. Ténylegesen, a színészek többsége vagy irritáló, vagy csak szimplán semmilyen. Az ő jelenlétük még egy egész hangulatosnak mondható jelenetből is képes kidobni. Érdekesség, hogy a társaságot erősíti Michele Soavi is, aki viszont sajnos nem sok lehetőséget kap a kibontakozásra. És nem sokat segít a helyzeten az alapjában gyenge, összedobált forgatókönyv sem. Néha vannak remek húzásai, és párszor valóban jól érzékelteti az őrületben egybemosódó valóságot és képzeletet, még is összességében inkább egy nehezen követhető zagyvaságnak tűnik. Olyan dolgok történnek néha, hogy az ember csak kétségbeesetten fogja a fejét, hogy ezek most még is miért és hogyan?

Mindent összevetve elmondhatjuk, hogy az ifjabb Bava még csak megközelíteni sem tudta édesapja dicső első filmjének szintjét. Nem egy borzasztóan rossz film, és vannak néha jó pillanatai, de még így is túl vérszegény és összecsapott produkció lett belőle. A nagyon kíváncsi nézők egyszer tehetnek vele egy próbát, de nagyon sokat ne várjanak tőle. Inkább nézzék meg újra az idősebb Bava filmjét, az mindenképpen maradandóbb élmény lesz.

4/10.

IMDb | mafab