A horror műfajának húsából jelentős, szaftos darabot haraptak ki, rothadó fogaikkal a zombi zsáner filmje. Az utóbbi jó pár évben pedig ezek a filmek egyre csak szaporodtak. Az alkotók pedig örömmel fedezték fel az élőhalottakban rejlő narratív lehetőségeket. Ennek köszönhetően a zsáner telítődött. Az újdonság vagy az arra tett próbálkozások pedig egyre csak ritkábban érhetők tetten. Sajnos. A zsáner egyik megváltója – és talán hóhéra is egyben – egyértelműen a The Walking Dead széria, ami immár 8 éve, tengerként önti el a televíziók képernyőjét újabb és újabb évadaival. A sorozattal kapcsolatos kezdeti óriási lelkesedést pedig később nem csak a csökkenő nézettség, hanem a közönség részéről tapasztalható közöny is felváltotta – az én esetemben mindenképp. Pedig kedvelem a zombit, mint rémalakot.

Legyen szó akár a vudu vallás által a gyakorlatban teremtett akarat nélküli rabszolgákról vagy éppen a valamiféle rejtélyes vírus vagy biológiai fegyver által életre keltett halottakról. Hiszen a zombifikálódott halottak révén bekövetkező apokalipszis lehetőséget ad arra, hogy szembesüljünk a ténnyel, mely szerint a valódi veszélyforrást soha sem az élőhalottak jelentik… mindig az ember, a túlélő, a harcos változik szörnyeteggé, akinek tettei és alantas céljai képesek ártatlanokra rászabadítani a szadizmus, a pedofília, a brutalitás és akár a kannibalizmus mindent beszennyező, sötét árnyékát. A zombi célja egyszerű, táplálkozás. Kétségek nélkül, minden hátsó szándékot mellőzve. Ebből a szempontból maga az élőhalott sokkal tisztább és őszintébb lény, mint az ember és inkább tekinthető valamilyen vadállatnak. A túlélő viszont nem más, mint egy mocskos, lelketlen, a céljai elérése érdekében MINDEN eszközt felhasználni képes, valóságos rém…

A fentiek leírását azért éreztem fontosnak, hogy érzékeltessem a zsánerben rejlő potenciált, amit a filmesek egyre bátortalanabbul és középszerűen használnak csak ki – már ha egyáltalán veszik a fáradtságot ehhez… Ezért hat üdítően, ha egy alkotás megpróbál valami újat, valami egyedit nyújtani nézőinek. Ilyen a Magyarországon az idei évben a Titanic Filmfesztiválon debütált, kanadai mű, a Les affamés is.

Ismeretlen okból – valószínűleg valamilyen fertőzésnek köszönhetően – járvány üti fel a fejét a világon. A fertőzött egyedek nem halnak meg, csupán hordozókká válnak, olyan húsra éhes lényekké, akik mindenre agresszívan rátámadnak, akit pedig megharapnak és túléli a támadást, később maga is félőrült, vaddá válik. Ebben a világban próbál túlélni filmünk főszereplője, Bonin (Marc-André Grondin – A kaméleon /2010/, Hátralévő életed első napja /2008/) is, aki egy kanadai faluból indulva próbál eljutnia a biztonságosnak hitt nagyvárosba túlélők egy kis csapatával. Útjuk során találnak egy kislányt, Zoé-t (Charlotte St-Martin), akinek megmentése idővel mindannyiuk elsődleges céljává válik…

Igen… ennyi a történet. Hát nem ez az aspektusa a filmnek, amivel ki fog tűnni a szürke átlagból. Ráadásul – igaz más formátumban – ezt a történetet a 2013-ban Playstation konzolra megjelent The Last of Us járatta a csúcsra és jutott el olyan magasságokba, ahová csak nagyon-nagyon kevesen érhetnek el… A film mégis megpróbál újítani és erre a történeti alapra masszív felépítményt felhúzni. Ezt pedig kétféle módon igyekszik elérni. Talán a legfontosabb az, hogy ez egy élőhalottak nélküli zombifilm, aki rothadó, cammogó élőhalottakat vár csalódni fog, az itteni lények leginkább a 28 nappal később fertőzöttjeire emlékeztetnek. A másik dolog az, ahogy a zombifikálódott emberek viselkednek… ebből viszont sikerül egy-két valóban feszült pillanatot is kipréselnie az alkotóknak. Ez talán a film egyik legjobb pontja, ami azonban nem segít igazán az alkotás színvonalán…

Ez egy teljesen középszerű film és sajnos minden szempontból az.  Minden, a bevezetőben említett lehetőségtől mentes mű, egy The Walking Dead epizód, zombik és tapintható atmoszféra nélkül, inkább dráma, mintsem horror. Egy délelőtt sugárzott ismétlés, amit elindítunk, hogy valami zúgjon a háttérben, hiszen miért figyelnénk oda, mikor már az első alkalommal is elszunnyadtunk rajta? Sajnos ilyen film lett Robin Aubert munkája, pedig a „zombik” viselkedésének sajátosságából sokkal többet is ki lehetett volna hozni. Talán majd legközelebb. Kár érte…

5/10

IMDb | mafab