eN.Dé. újabb gyöngyszemet mutat be nektek, ezúttal Franciaországból. Nagyon köszönjük ezt is!

Az Ördöngösök (Les Diaboliques) című thrillert 1955-ben készítette Henri-Georges Clouzot francia rendező, és véleményem szerint a francia filmművészet egyik legkiválóbb alkotása. Mielőtt a történetre rátérnék, néhány szó a rendezőről. Henri-Georges Clouzot (A holló, A félelem bére, Bűnös vagy áldozat?), akit a francia Hitchcocknak is neveztek, arról volt híres, hogy a végletekig kiszipolyozta a színészeit, és embertelenül sokat követelt tőlük. Hitchcockhoz hasonlóan ő is a lélektani és idegőrlő filmeket részesítette előnyben, a végletekig szerette sokkolni és feszültségben tartani a nézőit. Az Ördöngösök című alkotása pedig ennek a rendezői szemléletnek az egyik legékesebb példája.

A történet szerint Michel Delassalle, egy bentlakásos iskola igazgatója csupán a pénze miatt viseli el szépséges, ám igencsak törékeny és érzékeny feleségét. Mindent megtesz annak érdekében, hogy lelkileg terrorizálja és megalázza az asszonyt. Mellette szeretőt tart, amit nem is igyekszik titkolni. Vele is hasonlóan bánik, mint feleségével. A két asszony ezért elhatározza, hogy bosszút áll, és megölik a férfit. Elcsalják a szerető lakásába, és ott belefojtják a kádba, majd visszautaznak az iskolába, és a medencébe rejtik a testet. Ám rejtélyes módon a hulla eltűnik, és itt kezdődik el a versenyfutás az idővel. Nagyon úgy tűnik, hogy valaki tud a gyilkosságról, és meg akarja bosszulni Michel halálát.

Ez egy gyönyörűen építkező film. Nem a gyilkosság elkövetése okozza a feszültséget a nézőben, hanem az, ahogyan valaki folyamatosan a bolondját járatja a nőkkel. Szépen, fokozatosan taszítja őket a teljes kétségbeesésbe, melynek folytán Delassalle törékeny felesége az idegösszeroppanás szélére kerül. Mi pedig csak kapkodjuk a fejünket, és azon töprengünk, vajon ki állhat a dolgok hátterében? Első hallásra egy egyszerű thrillernek hathat a film, de ennél sokkal, de sokkal többet kapunk. Először is, a rendező belevisz egy másfajta történetszálat, majd a feje tetejére állít mindent, és a film végén a képünkbe vágja a teljesen reális valóságot, ami mindennek ellentmond, amit eddig láttunk. Mi pedig csak kapkodjuk a levegőt, hogy ez mégis hogyan történhetett?!

Clouzot a noirra szakosodott rendező volt, ami ebben a filmjében is visszaköszön. Ugyanis az Ördöngösök sem szól másról, mint az emberi lélek legsötétebb, legundorítóbb tulajdonságairól. Ehhez kapunk egy nagyon feszült, klausztrofób légkört, és már kész is van a recept arra, hogyan merüljünk alá az ember legtitkosabb, legmocskosabb vágyaiba. Ez egy nagyon erős társadalomkritikával felruházott film, ami egyszerre misztikus, drámai, idegőrlő, rejtélyes és a végletekig realista.

A színészi játék, a zene, a képi megjelenítés és a történetvezetés mind egytől-egyig a helyén van. Az egyetlen kritikus pontja a filmnek a játékidő. Ugyanis a film közel két órás, amit én kicsit sokalltam. Értem, hogy az volt a cél, hogy minél jobban elmerüljünk a kétségbeesésben, de néha kicsit hosszúra sikeredett egy-egy jelenet, ami nálam rontott az idegölésfaktoron. Ezt leszámítva az Ördöngösök egy igazán ördögi alkotás az emberi lélekről és természetről, ami minden korban képes görbe tükröt állítani a nézői elé. Végül a vége főcím feliratát idézném, mert ritka az, amikor egy rendező ilyen egyértelműen kiszól a nézőinek, de megérthető, hiszen tényleg mesteri a befejezés.

„Ön ne legyen ördöngös! Ne mesélje el barátainak, hogyan végződik az imént látott film.” :-)

Pontszámom: 9/10

IMDb | mafab