A londoni időjárás gyakran tréfálja meg az embereket: egy meglehetősen meleg nyári nap köszöntött be, délutánra azonban eleredt az eső. Volt is nagy futkorászás a parkban. Az eső persze hamar elállt, nem okozott több bonyodalmat, csak egy szép szivárvány tűnt fel az égen. A Nap lassan eltűnt a horizont alatt, narancsba borítva a várost és az ég alját. Az utcák majd csak holnap száradnak fel teljesen, hiszen nemcsak az ember, hanem a természet is megpihen. Azt hisszük, éjjel semmi nincs mozgásban, egészen addig, míg egy fura este után rá nem döbbenünk, hogy amit eddig a világról hittünk, az csak féligazság…

Jennifer baromira unta a hetet, már alig várta, hogy hazamehessen. Nem érezte jól magát, nem tudta, mitévő legyen. Nemrég szakított a barátjával, hetek óta maga alatt volt, és az irodában is csak piszkálták. „Jennifer, csináld meg ezt, csináld meg azt” - mormogta magában. - „Fogjátok már be!” Szóval nehéz napjai voltak. Beesteledett. Ránézett a karórájára, amit még a barátjától, Zacktől kapott. A volt barátjától. „Negyed 7 múlt, ideje lelépni” - morfondírozott. Összepakolt, majd a következő pillanatban már az utcán találta magát. Nem tudta pontosan hogy került le a földszintre, de nem is érdekelte, csak haza akart érni, és egy jó nagyot aludni. Kialudni magából ezt az egész rémálmot. Az lesz a legjobb. Ez egészen biztos.

Lesietett az aluljáróba, ami teljesen üresen állt. Furcsa, ebben a megállóban máskor egy tűt nem lehet leejteni, de most kihaltnak látszott. Ismét ránézett az órájára. 9 óra. „Úristen, hiszen az előbb még csak 6 óra volt… Vagy negyed 7?” Egy kicsit összezavarodott. Balra nézett, és meglátott egy alakot, aki egy esőkabátot viselt. A ruhadarab csuromvizes volt, pedig az eső már elég régen elállt. Nem igazán foglalkozott vele. „Biztos valami csöves” - gondolta. - „Nagyon örülök neki, az egész metró bűzleni fog.”

A következő járat hamar megérkezett. Jennifer beszállt, majd lehuppant a szerelvény egyik sarkában. Körülnézett. Sajnos a titokzatos idegen is felszállt, de rajta kívül egy teremtett lelket sem látott. A zavart lány meglepődött. A fura, csuklyás szerzet szinte vele szemben foglalt helyet, de Jennifer nem egy csavargót, hanem egy meglehetősen szép, fiatal lányt pillantott meg. Egész helyesnek tűnt, már-már barátságosnak, azonban mégis volt benne valami furcsa. Ujjai csontosnak látszottak, és szinte teljesen falfehér volt. Hamarosan a titokzatos lány is felfigyelt a metró másik utasára, és bámulni kezdte. Jennifer kezdte feszélyezve érezni magát. Idegesen nézett maga elé. Sorra hagyták maguk mögött az állomásokat.

„Az Abbey Road következik” – sercegte a hangszóró. „Te jó ég, végre, az Abbey után leszállok, és hazafutok” - gondolkodott Jennifer. - „Melyik megálló az? Ja igen, a Soul Street. Igen, ezt fogom tenni. Még levegőt se bírok venni. Kiráz a hideg ettől a lánytól…”

„Abbey Road”.

Miközben magában motyogott, egy fekete ballonkabátot viselő férfi lépett be az ajtón. Hűvös, távolságtartó pasasnak tűnt, de mintha valahonnan ismerős lett volna. A zavart Jenna csak bámulta, tekintetük rövidesen találkozott. Nem tudta, mitévő legyen, mikor a hosszúkabátos idegen a szemébe nézett, és azt mondta:

- Jennifer, szállj le! Azonnal. Ne várd meg a Soult!

Jennifer látta, hogy a még mindig vizes kislány rájuk nézett. Egyre idegesebbnek tűnt.

• Mégis… Ki maga? Honnan tudja a nevemet? – kérdezte megdöbbenve Jenna.
• Nem számít. Könyörögve kérlek, szállj le a metróról! – üvöltötte a férfi.
• De…

Azonban ezt a mondatot már nem fejezte be. A fickó szeme már sírásra állt.

- Jennifer, dr. Conrad vagyok.

A nőnek ennyi elég volt.

Mielőtt az ajtók becsapódtak volna, kiugrott a szerelvényből, magára hagyva a férfit és a creepy lányt.

Felsietett a lépcsőn, átfutott a parkon, de annyira elkezdett zokogni, hogy elesett. Elterült a füvön, és csak sírt és sírt.

„Dr. Conrad pár évvel ezelőtt a kezelőorvosom volt. Történt egy… Egy eset. Zackkel babát vártunk. Akkoriban még minden rendben volt. Nem veszekedtünk, nem volt megcsalás, minden rendben volt. Minden szivárványban úszott. Nem volt más, csak a boldogság.  Megindult a szülés, egy mentőautó vitt kórházba, ami megcsúszott az esőben, a Soul Street környékén, és… És felborult. Mikor magamhoz tértem, közölték: dr. Conrad, aki mindenben segített, és a mentőkocsiban is velem utazott, meghalt. De ami a legszörnyűbb: a babám se élte túl a balesetet.

Az én kedves, aranyos kislányom.”