Egy Mars-kutatócsoport hihetetlen áttörést ér el, amikor megdönthetetlen bizonyítékot találnak arra, hogy van élet a vörös bolygón. Ráadásul ez a létforma reagál a környezetére, folyamatosan növekszik, ami teljesen elvakítja a kutatókat, ám a kezdeti lelkesedést hamarosan felváltja a rettenet. A lény elszabadul, és mindent megtesz annak érdekében, hogy éljen. A Föld pedig hatalmas veszélybe kerül, ezért a hatfős legénység feladata, hogy megakadályozza a lény lejutását az emberek közé.

Istenem, hol is kezdjem?! Talán menjünk mi is a film felépítése szerint, és mondom először a jó dolgokat, elvégre nálam is a kezdeti lelkesedést váltotta fel a néma rettenet. Szóval a film ritmusa és felépítése rendben van. Örültem, hogy nem kaptam egy újabb Alien-koppintást, a látvány szédítően szép volt, és a zenei aláfestést is eltalálták. Az egész sztori végkimenetele jó irányba dőlt el, és a játékidő hosszát is jól belőtték. Egy sci-finek így kell kinéznie, és így kell adagolni a látványt. Ennyi, ennyit tudok elmondani a filmről, ami miatt érdemes lehet megnézni, de hagyjuk a semmitmondást, és térjünk rá a lényegre.

Ilyen sablonos, iszonyúan buta filmet már nagyon régen láttam. Azt hiszem, a készítők fejében az járhatott, amikor ezt a filmet megalkották, hogy elég lesz a nézőknek a kiváló látvány, az űrsztori, meg ugye eleve Alien-lázban ég most a nép, tehát kapható lesz a nézőközönség egy veszett űrlényről szóló kis sztorira, amit megfejelünk azért a biztonság kedvéért pár nagyágyú színésszel, és már mehet is a menet. Ilyen egy pofátlan szemléletet, és még csak nem is titkolják! Kezdjük a karakterekkel, akik olyan klisések, hogy fájdalom nézni. Van itt az emberiségből kiábrándult űrcowboy-doki; van vicces gépész; egy kapitány, akinek egyetlen ismert tulajdonsága, hogy orosz; egy családja után vágyakozó friss apuka; egy nyomorúságának elfeledésére törekvő, önző tudós, akinek mindennél fontosabb a hírnév, és egy nő, aki roppant elhivatott és hideg tudóselme, de aztán feltör az érzelmes énje. Hűha, ez aztán a dream team, még sosem láttam ilyet! Az ő drámájuknak kellene lennie a középpontban, csak éppen nagyon elrontja az élményt, hogy pontosan lehet tudni, melyik kettő marad a végén, akik majd felveszik a harcot az élő, csápos rágógumi ellen. A többiek pedig csak azért vannak ott, hogy meghaljanak, és maximum akkor lennének érdekesek, ha fogadásokat köt a néző, hogy ki, milyen sorrendben távozik az élők sorából. Na akkor legalább lenne valami súlya a látottaknak. Mindemellett a reakcióik abszolút értelmetlenek, és nem odavalóak. Példának okáért nagyon durva körülmények között meghal egyikük (legalább egyszer ez ment nekik), amit mindenki végignéz, majd elintézik egy vállrándítással, míg a következő egyed halálakor sírópartyt tartanak, mindezt úgy, hogy elvileg a karanténos csajon kívül ezek már réges-régen együtt dolgoznak, és barátoknak/családnak tekintik egymást (van, aki annyira, hogy már-már Vin Diesel-szintre emeli a tagokkal való együttélésének tényét). Úgy látszik, azért annyira mégsem.

Beszéljünk erről a hiperszuper-überokos lényről is. Az elszabadulásáig minden rendben volt vele, nagyon érdekesen jött létre, és ahogyan kiszabadul, az is teljesen hiteles, na de ami utána következik, az valami istentelenül logikátlan. Kezdjük ott, hogy az, hogy megtanulja az adott dolgokat, annak tapasztalás útján kellene végbemennie. Elvégre teljesen idegen életforma, nem beszéli a nyelvet, most rakja magát össze, és abból tanul, amit lát. Az, hogy ez milyen gyorsan megy végbe, kevésbé érdekel, de az már roppant módon bosszant, hogy ez a dög TUDJA, hogy működik az űrhajó. Mégis hogy a nyavalyába ismeri fel, hol van például az adóvevő, hogy a fenébe tudja, hol kell keresnie az apró réseket, honnan tudja, hogy működik a mentőkabin?! Hát komolyan, valaki adott neki egy gyorstalpalót és egy könyvet, melynek címe Az űrhajó mechanikája és kezelése kezdőknek, akik nem a Földről valók?! Ha azt feltételezzük, hogy az emberek most találkoznak ezzel az izével először, akkor ebből következik, hogy ezt az útmutatót nem marsi nyelven írták. Akkor viszont ez a dög egyből megtanulta a nyelvet, csak azért, mert tudta, hogy majd előtte, abban az izolált szobában beszélik meg az űrhajósok minden részletre kiterjedően, hogyan kell kiiktatni a kommunikációs csatornákat. Csuda furmányos massza ez a marslakó, nem? Ez a rohadék komolyan mindent tud, és nem elég, hogy hiperűrsebességgel látja át a helyzetet, sőt egy ponton már három lépéssel előre tudja, mit akarnak vele tenni, még játszadozik is a kreténekkel, hogy jól átverje őket, miközben ráadásul irtó gonoszan bámul bele a fejükbe. Igen, bámul! Ez a sok sejtecskéből létrejövő, köpedelemre hasonlító kis valami egy idő után arcot növeszt, meg két szemet, hogy azzal nézzen rád a megfelelő pillanatban nagyon csúnyán. Addig legalább volt karaktere annak a dögnek, de ezután egy pillanatig nem lehetett komolyan venni. Mint ahogyan az is nevetséges volt, hogy egy hiba folytán kómába esik a ragacsunk, akinek elvileg oxigénre lenne szüksége, és az oxigénhiány miatt besokkol, de ez 20 perccel később már nem zavarja, amikor az űrhajó körül bolyong a világűrben. Gondolom, időközben talált egy ősi buddhista könyvet, amiben megtanulta, hogyan kell hibernálnia magát úgy, hogy közben azért gondolkodni, meg mozogni tudjon. Az agyam eldobom, komolyan mondom!

Miután végigverekedtük magunkat a szuperokos marslakó kalandjain, jöhetett a film vége. Nem az zavart, hogy gyakorlatilag lehetett tudni már a film egyharmadában, hogy milyen két befejezés közül fognak választani, nem is azzal volt a bajom, hogy aztán meg simán ki lehetett találni, hogy melyik verziót választották (szerencsére a jobbat), hanem a mód, ahogyan ezt véghezvitték. Istenem, ilyen übergyökérséget még életemben nem láttam, egy ponton már fogtam a fejemet a moziban, hogy ne, ne tegyétek ezt velem, csak ezt ne, és minden ilyenre egy hatalmas DE volt az alkotók válasza.

A végtelenségig tudnám még a "jobbnál jobb" logikátlanságokat és nevetségességbe hajló megoldásokat sorolni, mint ahogyan a karakterek teljes érdektelenségét és sablonosságát is, de egyszerűen nem vagyok hajlandó több időt erre a pofátlanságra pazarolni. Telepakolják nekem kiváló színészekkel, akikkel ezután semmit sem csináltatnak. Talán Rebecca Ferguson volt az egyetlen, aki a minimumnál többet tett le az asztalra. Az általam annyira szeretett Jake Gyllenhaal szó szerint egy hatalmas nagy semmi, szerintem csak ki akarta próbálni a súlytalanságot, vagy gyerekként űrhajós akart lenni, és ezért vállalta el ezt a szerepet. Ryan Reynolds meg fogta és átültette Deadpoolt az űrbe, de az legalább még vicces volt.

Tehát egy szó, mint száz: nem, nem, nem, nem, nem akarom többet ezt a filmet megnézni. Az életemet adnám érte, hogy ne lássam újra, mert egy remek koncepciót, kiváló színészeket és fantasztikus látványt pazaroltak el és zsákmányoltak ki a puszta haszonszerzés érdekében borzalmasan pofátlan módon, és ráadásul olyan véget adtak a filmnek, hogy nem zárták ki a folytatás lehetőségét. Na de ennek prezentálását tőlem már senki ne várja, mert én ezennel végeztem, és nem akarom megnézni az überokos szuperrágógumi és csócsálnivaló dilettánsok drámainak szánt kalandjai 2.0-t.

5/10

IMDb | mafab