“Megyünk a semmiből a semmibe. Engem te nem győzöl le.” (Trottel)

Ha két mondatba kellene belesűrítenem a Lost River mondanivalóját, akkor a fenti idézet lenne az. Ha közületek bárki utazott már ködös időben, amikor már napok óta nem látta a fényt, és szívesebben merészkedett az utcára éjjel, amikor nem csupán a végeláthatatlan szürkeséggel találkozik, az tudja, milyen erősen el tudja nyomni az embert a semmi. Mennyire tehetetlenné tudja tenni, ha napokig, hetekig nem lát színeket, csupán a közlekedési lámpákét. (Legalábbis azon szerencsések, akik látnak egyáltalán közlekedési lámpákat.) Ilyenkor mindenki igyekszik beljebb húzódni a kuckójába, fűszeres, színes ételeket enni, és átvészelni valahogy a gyilkos nihilt, ami odakint várja.

A Lost River, egy elfeledett, csaknem elhagyatott városban játszódik, ahol hiába süt a nap, mégis a fent felvázolt élménnyel a szívében él az a néhány ember, akinek nincs pénze arra sem, hogy elhagyja a romlásnak ezt a mocskos szigetét.

Főszereplőnk egy anya, akinek van egy karonülő gyermeke és egy kamaszkorú fia. Rozoga házán jelzálog van, és ahhoz, hogy ezt fizetni tudja, meg kell aláznia önmagát. A nagyobbik fiú rezet gyűjt és ad el, hogy a ház előtt álló rozsdás tragacsot megjavíthassa. Emiatt azonban összeütközésbe kerül a helyi kiskirállyal, aki minden rezet a magáénak kiált ki, és nem átallja ollóval levágni azok ajkait, akik az útjában állnak.

A hely olyan nyomott hangulatú, hogy még az érintetlen táj sem megnyugvást, hanem reménytelenséget áraszt. Az anya, Billy (Christina Hendricks - a Neon Démonban láthattuk, mint az ügynökség emberét, aki elindítja a főhős karrierjét) világa egy sokkal kevésbé érintetlen világ, tele füsttel, vérrel, mocsokkal. Ő sem nyerhet sehol megnyugvást, folyamatosan küzd az utolsó saját tulajdonáért, még a büszkeségét is odadobva.

A filmet Ryan Gosling rendezte, akiről ezúttal megtudhatjuk, hogy nagyon ért a hangulatteremtéshez. A film atmoszférája könnyen beszippantja a nézőt, hamarosan úgy érezzük, hogy ez a reménytelenség, kilátástalanság kiszivárog a film képkockái közül, és fojtogatni kezdi a torkunkat. Olyan erős hangulatot teremt, hogy Krasznahorkai könyvei jutottak eszembe, miközben a filmet néztem, és az a lassú sivár elmúlás, amit ő olyan biztos kézzel vetett a papírra. Bár valljuk be, Krasznahorkaihoz sokkal jobban illik Tarr Béla stílusa, de azért Gosling is említésre méltóan teremtette meg ennek a filmnek a hangulatát.

A film sokszor nagyon szimbolikus. Maguk a szereplők is inkább a misztikum felé fordulva próbálnak segítséget kérni. A szereplők Billyt, az anyát kivéve elég egydimenziósak. Se múltjuk, se jövőjük, függenek a levegőben ebben a nyomasztó környezetben, és nem jutnak egyről a kettőre. A film 12 éven felülieknek ajánlott, így az erőszakot nem mindig kapjuk egyenesen az arcunkba, néha gyönyörűen finom allegóriákon keresztül láthatunk meg például egy nemi erőszakot, máskor viszont nem spórol a művérrel, kizökkenti a nézőt az ártatlanságba vetett hitéből.

Két síkon mozog a történet: a gyerekekén, ami az ártatlanabb, de zsigeribb, misztikusabb, és közelebb áll a filmben megrajzolt világ természetéhez, és az anyáén, ami brutálisabb, cinikusabb, ó, de még mennyivel cinikusabb, gusztustalanabb. A gyerekek oldalán a legfőbb gonosz a beszédesen hangzó Bully nevű figura, akit Matt Smith alakít (aki számomra mindig is a 11. doktor lesz), bár valószínűleg nem sok rendezői instrukciót kaphatott. “Egyszerűen nézz ki ijesztően ,és kiabálj!” - véleményem szerint kb. ennyi lehetett, mert Mattben ennél sokkal több van. De még így is jut neki egy emlékezetes jelenet. Az anya világában pedig az elfajzott bankár (Ben Mendelsohn, aki fel fog tűnni a következő Star Wars-filmben is) testesíti meg a legfőbb gonoszt, aki kihasználja a szükségben lévő Billyt, bár látszólag patronálóan lép fel vele szemben.

Egyszóval, ha kicsit át akarjátok élni azt a fajta nyomott hangulatot, amit egy kéthetes ködös idő nyújt, de annak tudatában, hogy ez csak egy film, akkor mindenképp érdemes megnézni Ryan Gosling művét, mert kiválóan bánik a filmes eszközökkel, annak érdekében, hogy bevonjon egy kicsit fura, misztikus világba bennünket. Van benne potenciál, én úgy vélem; remélem, a következő filmjében a karaktereit is jobban kidolgozza.

Ez a film egy meggyötört tündérmese, családról, szerelemről, és arról, hogy ki hogyan veszi fel a harcot a nálánál nagyobb erőkkel. Akár nagyobbacska gyerekekkel jó kis családi film is lehet, mindenki annyit ért majd meg belőle, amennyi az ő szintjének megfelel.

6/10

IMDb | mafab