Néma csönd uralja a tárgyalótermet. A Bíró halkan rendezgeti a papírjait, valaki csendben köhécsel a hátsó sorban. A Védelem némán rendszerezi gondolatait, felépíti mondandóját. Szinte vágni lehet a feszültséget. Aztán hirtelen kivágódik az ajtó, és sietve ront be rajta a Vád. Közelében fellebbennek a papírok, ahogy elvágtat mellettük, majd elfoglalja a kijelölt helyét. A Bíró felpillant, szemügyre veszi mind a Védelmet, mind a Vádat, majd csak ennyit kérdez: „Kezdhetjük?” A két rivális egymásra tekint, majd alig észrevehetően bólintanak. A tárgyalás megkezdődött.

[Bíró] „Azért vagyunk itt, hogy döntést hozzunk Henry Hobson alkotásának ügyében. A film címe Maggie. Kérem először a Vádat, kezdje el beszédét!”

[Vád] „Köszönöm! Nos, mint azt tudják, manapság számos zombihorrort ismerünk már. George Romero munkássága egy lavinát indított el, mely hol mélyebb, hol felületesebb nyomokat hagyott. Tagadhatatlan, hogy ezen műfaj a horror szerves részét alkotja, ennélfogva az ember fiának vannak bizonyos elvárásai vele szemben. Mert mit is akarunk látni egy ilyen típusú filmtől? Élőholtakat, gore-t, izgalmat, drámát, feszült légkört. Egy ilyen filmnek a káoszt kell megragadnia, a fejvesztettséget hivatott bemutatni. Hogy mire képesek az emberek a túlélésért. Az alapokat már jópár évvel ezelőtt lefektették, gondoljunk csak vissza a klasszikus Élőhalottak éjszakájára, vagy ha a nem túl távoli múltban keresgélünk, a 28 nappal később egy fényes ékköve annak, hogy is kell az ilyen filmekhez közelíteni.

Jogosan gondolhatnánk, hogy 2015-re mindenki megtanulta, főleg aki ezzel keresi kenyerét, hogy milyen elvárásai is vannak a társadalomnak. Épp ezért vérlázító Hobson úr ezévi, azaz 2015-ös alkotása, a Maggie. A feszültségnek és a félelemnek a legkisebb jelét sem látjuk, gore és fejvesztettség még ennél is kevesebb, nagyjából semennyi nincs a filmben. Ez, hölgyeim és uraim, nem horror, hanem dráma, a rosszabb fajtából. A színészi játék, talán egyedül Abigail Breslin, alias Maggie kivételével, megmosolyogtató. Arnold Schwarzeneggert ilyen szerepre beosztani egyenesen bűn, mind ismerjük és szeretjük, de nem a kivételes, érzelmeket közvetlen mód átadó színészi játékáért, holott ezt a művet csak ez lett volna képes megmenteni.

Őszintén be kell vallanom, hogy időpocsékolásnak éreztem azt a 95 percet, amit ráfordítottam, mert akár megnézhettem volna egy tényleg jó élőhalottas alkotást. A film tele van ostoba időhúzásokkal, értelmetlen és erőltetett párbeszédekkel, valamint alibi konfliktusokkal. A végére elmarad a katarzis, még akkor is, ha a próbálkozás csírája fel-feltűnik. Nem lehet együttérezni a karakterekkel, mert nem mutatnak érzelmeket, olyan, mintha marionettbábukat rángatnának (tisztelet a már említett művésznőnek). A véleményem az, hogy aki jó zombis filmet keres, az máshol tegye, mert a Maggie nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket.”

[Bíró] „Kérem a Védelmet, kezdje meg védőbeszédét!”

[Védelem] „Köszönöm! Úgy gondolom, a kulcsszavak már elhangzottak kollégám szájából, ezek pedig az elvárás és a hozzáállás. Őszinte leszek: aki horrorra vágyik, csalódni fog. Valóban nem egy vérben fürdő adrenalinlöket a film, ez azonban tényleg hiba lenne? Már a ’60-as években is létezett a műfaj, és azóta többnyire egy kaptafára készültek. Érezhető, hogy szükség lenne a frissességre, az újításra, és a rendező pont ezt próbálta kihasználni.

Mint említettem, a legfontosabb szavunk a Maggie esetében a hozzáállás. Muszáj elfelejtenünk a belénk adagolt sablonokat ahhoz, hogy élvezhessük a filmet; nem horrorként, hanem igen, egy sötét drámaként kell rá tekintenünk. Viszont ha mindez sikerül, akkor nem fogunk csalódottan felkelni székünkből. A történet ezúttal nem a fejvesztettség, hanem épp a rend megőrzése, valamint a szeretet körül forog. Az alkotás nem azt vizsgálja, hogy mit tesznek az emberek, amikor már lezajlott a baj, hanem azt, hogy akkor mit tesznek, mikor még csak folyamatban van. Nem a pusztításon, hanem a belső szorongásokon van a hangsúly, ahogy Maggie napról napra közelebb kerül az elkerülhetetlen átalakuláshoz.”

[Vád] „Ezt meg lehet oldani úgy is, hogy a néző közben ne aludjon el. Példának ott a majdnem tökéletes Vérszomj.”

[Védelem] „Még egyszer hangsúlyozom: Ez egy dráma, horrorisztikus elemekkel megtűzdelve. De most térjünk rá a részletekre is. Ha követik az eseményeket, bizonyára tudják, hogy a Terminátor óta a Maggie a legkisebb költségvetésű film, amiben Schwarzenegger részt vett. Még ha ennek nem is vagyunk tudatában, akkor sem lehet egyetlen rossz szavunk sem a képi világra. Miért kéne minden fimben véráradatot néznünk? Néha igazán értékelhetnénk a gyönyörű fénybeállításokat, a szép fényképezést, az érdekes kameraállásokat. Még ha nem is szeretjük a Maggie-t, nézzünk magunkba, és ismerjük el: az egész nagyon szép. Mind a helyszínek, mind a vizuális megvalósítások terén. Igazam van, tisztelt Vád?”

[Vád] „Ezzel nincs is értelme vitatkozni.”

[Védelem] „Beszéljünk a színészi játékokról is. Breslin kisasszony remekül játssza az elkeseredett, halálra ítélt, ámde az élethez ragaszkodó tinédzser lányt, ezzel senki nem vitatkozik. A mellékszereplők is teljesen megfelelnek egy bizonyos szintnek, ami felett az egyszeri néző bőven el tud merülni a karakterek életében. Ami a legnagyobb port kavarta, az az volt, hogy talán a legtöbb érzelmet igénylő szerepet, történetesen a lányát a végletekig védelmező apáét, Schwarzenegger úr kapta. Mostanában divat az, hogy ha valamiről van egy nagyobb körben elfogadott nézet, azt már-már szentségtörés megkérdőjelezni.

Ilyen az is, hogy kedvenc osztrák színészünk nem képes komoly szerepeket eljátszani. Igen, jómagam is az érzéketlen robotként, a Ragadozóval szembeszálló kommandósként vagy a fél kézzel egy hadsereget kiiktató katonaként szerettem meg, de mindez nem zárja ki azt, hogy elbírna a komolyabb karakterekkel is. Senki nem várt tőle Oscar-díjas alakítást, viszont amit kellett, azt teljes mértékben teljesítette. Hazugság, hogy nem mutat érzelmeket. Igenis jól portrézza a reményt soha el nem engedő, ámde megkeseredett apát. Valóban, morózus és arckifejezését nem sokat változtatja, de okkal: mert megkeseredett, ezt pedig nagyon jól átadja.

Hallhatták, hogy a legtöbb vádpontra megvan az ellenvélemény, amit sokan hibának rónak fel, többnyire teljesen szándékos húzás, és csak a hozzáállásunk kérdése, hogy ezt toleráljuk-e. Higgyük azt, hogy Romero munkásságát megszégyenítő zombihorrort fogunk nézni, és csalódunk. Vagy fogadjuk el, hogy a rendezőnek volt bátorsága kilépni a komfortzónából, és mert frissességet vinni egy már jól ismert műfajba, a karakterek jellemét a látványvilág előtt tartva. Ennyit szerettem volna elmondani.”

A Bíró, miután ismét elcsendesült a terem, felír papírjára pár sort, majd a megjelentekre néz.

[Bíró] Hallottuk a két álláspontot. Most pedig kezdődjék a vita!

És a tömeg hangot ad gondolatainak...

IMDb | mafab