Ha manapság egy franchise valamely részénél esik a színvonal, azonnal új rendezőt keresnek a renomé helyreállítására. A Men behind-nál viszont maradt az előző epizód direktora, akinél legutóbb már megtapasztalhattuk a minőségcsökkenés jeleit. Godfrey Ho úr ennek a tendenciának nem vetett végett, a Narrow Escape alcímű folytatásból szinte mindent kidobott, ami az eddigi részekben működött, és helyette kaptunk egy sima road (train) movie-t, hülye alapsztorival és icipici gyilokkal megfűszerezve. De mit is várhatunk egy olyan filmtől, aminek már az első 30 másodperce is a Superman főcímzenéjével kezdődik?
1945. áprilisára tisztán látszik, hogy a háború végéhez közeledik és az orosz erők előrenyomulása el fogja érni a 731-es tábort is, ezért a japán kormány elrendeli az egész kísérleti telep felszámolását és átköltöztetését az anyaországba. Az egységnél szolgáló emberek elkezdik megsemmisíteni a marutákat és mindenféle olyan tárgyi bizonyítékot, ami a bázison folytatott munkára utalhatna. A tisztogatások közben az egyik katona megfertőződik a halálos pestissel, de társai szolidaritásból nem jelentik az esetet, így a beteg férfi is útra kel velük együtt. A minél gyorsabb kivonulás érdekében „hőseink” egy vonatkaravánt indítanak, hogy eljuthassanak Japánba, és a film az ő útjukat, viszontagságaikat meséli el.
Ahogy a tartalomból is kiderül, a harmadik részben már nyoma sincs az első két részre jellemző nyers brutalitásnak, sőt, még arra sem vették a fáradtságot a készítők, hogy valami kegyetlen gyilkosságot kieszeljenek, ha már a Man behind-szériát folytatják. Viszont tele vagyunk visszatérő elemekkel, de nem csupán jó értelemben: bár a film főcíme alatt most is világháborús felvételeket láthatunk, ezen kívül nem sok újdonságot hordoz a 93 perces játékidő, többségében az első két részben bemutatott fő kínzásokból láthatunk pillanatnyi bevágásokat egy-egy visszaemlékezés formájában. Eltekintve néhány kiegészítő információtól (ilyen az előzményekből ismert táborbeliek kivégzése, a repülőből kidobált agyagedényes jelenet helyszínének felemlegetése) vajmi kevés gyilkosságot láthatunk, azokat is csupán elmismásolva, a brutalitás egy csepp szikrája nélkül mutatva be. Hiába vannak „új” elemként tömeggyilkolás, elföldelés, hasbaszúrás és egyebek, ha azokat épphogy csak pillanatokra láthatjuk a buta kamerakezelés miatt. Ellenben a gyönyörű tájképekből, légifelvételekből és változatos helyszínekből bőven kijutott, látszik, hogy nagyobb büdzséből forgathatott a csoport, mint az előző részeknél.
Azonban hiába minden, Ho filmjének az elvárt szintet nemhogy elérni, még alulmúlni is sikerült. A rendezőre jellemző harcművészeti elemek már a Maruta 2-ben is megmutatkoztak és feleslegesnek hatottak, itt azonban még többet kapunk belőlük: erős a gyanúm, hogy egy-egy konkrét jelenetet direkt azért tettek a filmbe, hogy Godfrey úr kiélhesse magát, azonban ezek annyira bárgyúra és komikusra sikerültek, hogy az ember csak mosolyogni tud rajtuk. Persze, mint anno a Halloween harmadik részénél, (Season of the Witch – Boszorkányos időszak) ez a stílusváltás van, akinél bejön, de az internet népének nincs túl jó véleménye a Narrow Escape-ről, ezt hűen tükrözik a hozzászólások az imdb-s pontszámok is.
Visszatérő szereplőként Andrew Yu és Gong Zhu-t köszönhetjük a táborparancsnokok szerepében, rajtuk kívül csupa új arcot kapunk, akik valami förtelmeset alakítanak a vásznon. Szimpatikusnak egyiküket sem mondhatnánk, inkább az irritáló a helyes kifejezés: játékuk még a sok japán/kínai filmeknél megszokott színészi alakításokat is alulmúlják, pláne európai szemmel, mozdulataik a marionettbábukéhoz hasonló, testbeszédük nulla, egyedül talán a fiatal nővérkénél fedezhető fel némi színitanodás képzettség.
A Maruta 3 beleesett abba a hibába, hogy nagyon szerette volna megújítani a sorozatot, másfelé elvinni (vajon a pszichohorror lenne rá a legjobb szó), de így nemhogy a szériához, hanem a horror műfajához képest is meglehetősen gyengécskére sikeredett ez az epizód. Nem csoda, hogy az első MEN-rész alkotója, Tun Fei Mou kezébe vette a gyeplőt, és a negyedik részben visszahozta mindazt, amiért a sorozatot megszerettük. Folytatjuk.
3/10.