Akik már látták az idén harminc éves Ember a Nap mögött című kínai horrort, azok méltán emlegetik a legjobb gore-filmek között, azonban vajmi kevesen ismerik ezt az alkotást. Ha azt hiszed, hogy a Szerb film, a Salo, netán a Groteszk viszi el brutalitásban és undorítóságban a pálmát, akkor te még nem láttál egy Lucifer Valentine-filmet, vagy éppen cikkem alanyát, a Man Behind the Sun-t. Ez az Ausztráliában (tudod, kenguruk földje) mai napig betiltott horror-franchise - merthogy négy része is elkészült – nem poénból érdemelte ki hírnevét, és szerepel a legdurvább gore-okat tartalmazó listákon.

A náci rémtetteknek ékes példája Auschwitz-Birkenau, az oroszoknak a Gulág, az amerikaiaknak pedig Guantanamo. Minimum Pearl Harbor óta tudjuk, hogy a japánok sem voltak cukimuki csillámpónik, kegyetlenkedésért ők sem mentek a szomszédba. Vagyis mentek, alapanyagért.

1945-ben javában dúl a II. világháború, még egyik résztvevő állam sem áll győzelemre, de a németek már haláltáborokat állítottak, és a japánok is törekednek a minél több emberáldozattal járó csaták megnyerésére. Az ázsiai szigetország kormánya Mandzsúriában felállít egy kísérleti telepet, név szerint a 731-est, és megbízzák Shiro Ishii tábornokot, hogy felügyelje az itt folyó kutatásokat. A 731-es egység feladata, hogy biológiai fegyvereket állítson elő állatokon és különféle nemzetiségű (orosz, koreai, kínai) embereken végzett kísérleteken keresztül, szadista módszerek által (pestissel, tífusszal való beoltás, gázmérgezés, stb.). Ahogy halad az idő, az egyre fokozódó nyomás hatására a tábor és Ishii szerepe is megnő, ezzel együtt a kísérletek is egyre brutálisabbak lesznek.

{spoiler}

{/spoiler}

Háborús témájú horroroknál szinte kötelező elem az emberkínzás (R-pont - A halálzóna, A helyőrség, Náci zombik), ám nagyon kevés alkotás képes ennyire naturalista és gyomorforgató módon ábrázolni a borzalmakat, mint ez a mű. Ha hozzávesszük, hogy a filmben szereplő 731-es tábor valóban létezett (csupán kevés bizonyíték maradt utána, de a rendező, Tun Fei Mou, akinek több évnyi előkészület után az amerikai kapcsolatainak köszönhetően és számos petíció után sikerült tető alá hoznia az álomprojektét, beszereznie a bizonyítékokat a tábor létezéséről, amelyeket a film elején be is mutat nekünk), még kevesebb celluloid marad a tarsolyban. A Man Behind the Sun igazi csemege abból a szempontból, hogy életkortól és nemtől függetlenül gyilkolják, kínozzák az ártatlanokat, ám a film nem csupán erre épül, hanem egy összegző képet próbál adni a háborúban részt vevő katonák életéről. Ez egyben magában hordozza mindazt a hazaszeretettel és felsőbb utasításokkal, elvárásokkal kevert emberi gyarlóságot, amit ép ésszel lehetetlen felfogni. Külön drámaivá teszi az összképet, hogy itt nem csak felnőttek szerepelnek, hanem javarészt 10-12 éves gyerekek szemszögéből ábrázolja a mindennapokat.

A 731-es egységnek létezik ugyanis egy úgynevezett ifjúsági "tagozata", amely csupa kisfiúból áll: őket a növekvő, hadba fogható emberhiány miatt elszakították a családjuktól, és besorozták katonának. Miután a seregben szigorú elvárásoknak kell megfelelni, így velük sem kivételeznek feljebbvalóik, és ők is áldozatul esnek a kegyetlenkedéseknek: befagyott tó felszínén, hóban mászás közben rugdossák őket, éheztetéseknek és a minden apró ellenszegülés miatti ütlegeléseknek vannak kitéve, és ezek mind a kiképzés részeihez tartoznak. Emellett mivel a 731-es titkos létesítménynek minősül, minden helyzetben hallgatniuk kell a szolgálati helyükről a kívülállók számára. Ám ebben a sanyarú helyzetben is próbálnak megmaradni gyereknek, és kiélvezni azt a csöppnyi szabadságot, ami épphogy megadatik számukra, azonban az állandó gyakorlatozások, elvárások és a brutális kivégzések látványa előbb-utóbb őket is megváltoztatják. Többségük behódol a feljebbvalóiknak, részt vesznek a kötelező szemléken tartott kínzásokon, ám akad, aki inkább a menekülést választja, ami persze egyenlő a halállal. Egyikük például szökés közben nekifut a telep árammal körülvont kerítésének, látványosan halálra égetve magát társai szeme láttára. Egy idő után a többiek mégis megpróbálnak ellenszegülni a túlzásba vitt veréseknek és szadizmusoknak, tisztjeik ellen fordulnak, de persze ez sem marad megtorlatlanul. Sorban peregnek le szemünk előtt azok a jelenetsorok, amik még jobban próbálják beleverni a néző fejébe, hogy itt nincs fikció, nincs Spielberg-féle szentimentalizmus, csak a kőkemény valóság és az emberi természet.

{spoiler}

{/spoiler}

Mou a tábor vezetőjén, Dr. Ishii-n keresztül demonstrálja, hogy mennyi mindenre képes az emberi természet, a céltudat és a parancsoknak való megfelelés. A doki amellett, hogy eltökélten próbál minél jobb eredményeket felmutatni a feljebbvalóinak, egyben remek stratégának is bizonyul, és kreativitásban sem szenved hiányt: a kínzások java részét ő találja ki és ő is felügyeli. A kegyetlenkedésben részt vevő személyeket nem tekinti embernek: az egész osztaggal együtt kísérleti alanyoknak, ún. "maruta"-nak hívja és akként is kezeli őket, és ezeket a „kezeléseket” nem átallja csoportosan (értsd: a teljes gyermeksereg szeme láttára) levezetni. Hogy láthassuk, Ishii kínzásokból álló tárháza mennyire kifogyhatatlan, következzen néhány a filmben bemutatott borzalmakból:

Egy jelenet során egy három hónapos csecsemőt elszakítanak az édesanyjától, a kisdedet hóval fedik be, hogy majd a halála után kipreparálhassák. Egy másik részben egy nőt kikötöznek a dermesztő hidegben a csupasz karjával előrenyújtva, és a bakák bizonyos időközönként jeges vízzel meglocsolják a karjait (az eredmény hasonló a Snowpiercerben látható karlefagyasztós jelenethez), majd az ily’ módon megfagyott nőt beviszik a mínusz 30 fokból, és a karjait belemártják egy plusz 15 fokos vízzel teli "vályúba". Ezek után az így össezsugorodott karokról lerántják a bőrt és a húst, egészen a csontokig. Fagyasztásos áldozatból láthatunk még egy férfit, akinek -196 fokon lehűtik a karjait, majd egy pálcával szépen széttörik az testrészeket.

Mielőtt tovább haladnék, itt jegyzem meg, hogy a filmben van egy érdekes, de dramaturgiailag számomra vitatható szkéna: Dr. Ishii egy kollégájával folytatott eszmecsere közben megemlíti, hogy kapcsolatban állnak a német haláltáborok vezetőivel, és tudják, hogy ott milyen kísérletek folynak az embereken. Szerény személyem ezt kicsit nehezen hiszi el; bár sok mindent tudok erről a témáról, de ilyenről nem hallottam, hogy háború közben kitudódtak volna efféle információk, pláne nem nemzetek között, így ha valaki tud valamit erről a dologról, kérem, jelezze kommentben. Na de vissza a kínzásokhoz.

Két páciens vérét átfecskendezik egymás testébe; van keresztre feszítés csonkítással, láthatunk egy nyomáskiegyenlítő kamrát működés közben, ahol a helységbe bezárt „alany” minden nyílásából távozik valami, különösen a végbelét és annak tartalmát vehetjük szemügyre. Bemutatnak nekünk egy anyát és lányát elgázosítás közben, de a legfelkavaróbb mégis az, mikor a tízéves kínai kisfiút vegyszerrel/klorofommal elaltatják, majd élve felboncolják és a még dobogó szívét, máját és agyát egy-egy formaldehiddel teli tartályba helyezik. Mindezeket persze teljesen naturalista módon mutatva, semmit nem bízva a képzeletre, annyira nyíltan és kommerszen megvalósítva, mint például a Faces of Death-széria esetében. Aki nem látott még ilyen féle brutalitást horrorfilmben, annak elborzasztó és undorító is lehet elsőre. Javaslat: előbb nézd meg a Hullajót és CH-t, ha azokat kibírtad, jöhet ez.

{spoiler}

{/spoiler}

Ami érdekessé teszi ezen jelenetek kivitelezését, az tényleg sokkolóan fog hangzani: a filmben látható csontok és testek valódi emberi maradványok (és nem csupán annyi a szerepük, mint a 2006-os Unrest - A halál után című filmben; ugye ez volt az az alkotás, amit úgy reklámoztak, hogy az első horrorfilm valódi emberi testekkel). Mivel a Man Behind the Sun roppant kevés, mindössze 200 ezer dollárnyi büdzséből készült, így a készítők mindenféle megoldást bevetettek, hogy le tudják forgatni a filmet, például a karlenyúzós jelenetben maga a rendező unokahúga alakította a szenvedő „marutát”, és ehhez a részhez a kellékesek egy tényleges emberi csontvázat használtak fel. Ám a legmegdöbbentőbb, hogy a kisfiú élveboncolásához több hetes engedélyeztetés után a készítők szert tettek egy valódi tízéves gyermek holttestére, és azt, illetve egy frissen leölt disznó dobogó szívét használták fel az epizód elkészítéséhez.

Akárcsak a Cannibal Holocaustban látható teknősös jelenetben, itt is kapunk élő állati áldozatokat, főként patkányokat, de egy macskát is bemutatnak nekünk, amely az előbb említett jószágok között végzi. Ehhez a jelenetkészítéshez kétféle verzió is létezik, melynek az eleje ugyanaz: valóban élő patkányok közé hajítottak egy cicust, amit a rágcsálók elkezdtek harapdálni; ám a macskát előtte bekenték mézzel, így a közeli jelenteknél bár úgy tűnik, hogy az állatot magát harapják a kis dögök, valójában a mézet „nyalogatták” le róla. Ezután különböznek a vallomások a macska sorsáról: az egyik szerint a jószágot a jelenet elkészülte után a kellékfelelős elaltatta az ért sokkhatások miatt, egy másik verzió szerint azonban semmi baja nem lett a cicusnak. Létezik továbbá egy olyan vágása ennek a jelenetnek (az angol változatnál eszközölték), amikor a cica megölése után a patkányokat a katonák szétlövik. Apropó, változat: a filmnek legalább négy féle verziója létezik, mindegyiknél más-mást dolgot vágtak ki, viszont sok helyen MEN behind the sunként lehet megtalálni eme gyöngyszemet. Ennek oka az, hogy bár a film hivatalosan MEN-ként került forgalomba, a rendező felesége hadilábon állt az angollal, és mivel szerinte a MAN sokkal kifejezőbb a film címének, így több országban is ezt megváltoztatva került a polcokra az alkotás (jómagamnak sikerült szert tennie a komplett négy lemezes, négy részes extra változatra digitális formában, és ezen is MEN-ként szerepel a felirat).

Bármennyire is sok rémséges képsort soroltam fel az előzőekben, mindezek csupán a film kétharmadát teszik ki: a 105 perces vágatlan verzió megtekintésekor az utolsó 35 percben már csak a táborból való menekülést élvezhetjük, ahogyan az a lengyelországi haláltábor esetében is történt. A filmbéli bűnösök közül némelyek szétszélednek, páran együtt próbálnak eltűnni, így ez a rész már nem tartogat szinte semmiféle izgalmat a hátralévő félórában (kivéve az utolsó perceket, ott még akad egy-két jópofa gyilok). Megemlítendőek még a stáblista alatt futó információk, amelyből kiderül, hogy Dr. Ishii sikeresen megmenekült, és a japán állam ismét csatasorba állítva alkalmazta a „képességeit” tökélyre fejlesztő tábornokot hosszú-hosszú éveken át.

{spoiler}

{/spoiler}

A szereplőkről még nem esett szó, pótolom hát: elsősorban az Ishii-t alakító Gang Wang érdemel dícséretet, aki remekül alakítja a rá osztott tábornok szerepét. Színészi játékában mellőzi a túlzott erőltetettséget, tekintélyt parancsoló alkata, mozgása és arca pedig elhiteti velünk, hogy ez az ember valóban ilyesféle szadista férfi lehetett a valóságban is. Érdekes, hogy vannak olyan pillanatai, mikor megvillantja az emberséges oldalát, olyankor mutatkozik meg a valódi pszichopata egyénisége. A gyermekeket alakító színészpalánták is kitettek magukért, az összetartó erőt és a gyermeki bájosságot remekül hozzák át a legnagyobb szenvedésekkel teli jelenetekben is, azonban ha kell, megmutatják a gonosz oldalukat is (lásd a nyitójelenetüket). Minden elismerésem nekik, ahogy a forgatásokon helyt álltak, hiszen említettem, hogy a költségvetés miatt mindent a legegyszerűbb módon oldottak meg, így szegények tényleg a hóban-fagyban csinálták végig a kiképzési jelenetek során a gyakorlatokat. Persze nem is lenne ázsiai egy film a szokásos, túlzásokba eső, művészieskedő alakítások nélkül, és ezeket pont a kínzásokat „elszenvedő” színészek szállítják nekünk. Kövezzetek meg, de némelyikük sajnos mosolygásra késztetett a túlreagált reakciójával. Viszont a végeredményen ez mit sem változtat, összességében egy rendkívül szórakoztató horrort láthatunk általuk.

A filmet hamar elérte a kiérdemelt hírneve: a bemutatása után számos ország tiltólistára tette (ahogy fent említettem, Ausztráliában a mai napig azon szerepel), a rendezőt a hazájában 5 évre eltiltották mindenféle filmkészítéstől (azonban a negyedik részt már ismét ő dirigálhatta le), ám ennek köszönhetően, sok egyéb alkotáshoz hasonlóan a MAN is hamar megtalálta a maga közönségét és kultuszát, és még további három folytatás készülhetett el az évek során. Hamarosan azokról is beszámolok.

7/10.

IMDb | mafab