Azért ha azt látom egy filmnél kiírva, hogy Stephen King novellája alapján, akkor már van bennem egy félsz azzal kapcsolatban, hogy mit is hoztak össze az alapsztoriból. Persze mindig megnézem ezeket a filmeket, mert el kell ismerni, vannak valóban parádés alkotások is, amik a horrormesék királyának történeteiből születtek, elég csak a Tortúrára, a Ragyogásra, vagy a személyes kedvencemre, a Titkos ablakra gondolni. Nos, a Mercyről nem sokat hallottam ezidáig, de látva az eredményt nem is csodálkozom ezen.

Pedig nem mondhatom azt, hogy nem tettek meg mindent a siker érdekében. Megkapjuk főszereplőnek a TWD lassan igazi '80-as évek rockbandáihoz illő hajzuhataggal rendelkező Carlját (Chandler Riggs), itt van a The Conjuring 2 aggódó anyucija (Frances O'Connor), valamint az AHS: Murder House csapodár apucija (Dylan McDermott) is. Az egész tetejére karmesternek pedig ott van Shirley Knight, aki horrorberkekben nem annyira ismert, de igazán kiváló színésznő a hölgy. Mivel ez egy King-mese, így van itt széthullóban lévő család, az egész hátterében meghúzódó borzalmas titok, boszorkányság, miszticizmus, őrületparty, különleges gyerek, és némi, időbeliséggel nem törődő szellemjárás. Egyszóval Kingre nem lehet panasz, ő mindent hozott, amit szeret. Bár igazságtalan lennék, ha nem mondanám el, hogy ugyan nem olvastam a Gramma című írását, sőt nem is igen hallottam róla, de ahogy utánajártam, 1984-85 körül írta, és hát abban az időben előfordult némi tudatmódosítás Kingnél, tehát nem lennék meglepve, ha az egyik rosszul sikerült tripje közben firkantotta volna le ezt a sztorit, mert elég zagyva. Ezt fenntartom még úgy is, hogy nem olvastam a művet, mert nem hinném, hogy 2014-ben így össze tudnának kavarni egy King-írást a filmkészítők. Ha mégis, én kérek elnézést.

Szóval, a történetről annyit, hogy George meséli el nekünk a sztori egy részét, valamint az ő szemszögéből és nyomozásának folyományában láthatjuk végig a történéseket. George imádott nagymamája öregségére némi szenilitásra tett szert, ami idővel annyira eluralkodott rajta, hogy gyógyszerekre és állandó felügyeletre szorul. Ezért Rebecca két fiával, Buddyval és George-dzsal leköltözik vidékre a szülői házba, hogy a nagyit ápolják, mivel testvére nem hajlandó segíteni ebben a nemes feladatban a gyerekkori sérelmei miatt. Jim, Rebecca régi szerelme is átruccan, hogy sertepertéljen egy kicsit a nő körül annak ellenére, hogy nős. (Ejnye, Dylan, csak nem akar összejönni az a hűséges férj szerep, igaz?) Nos, mint kiderül, a nagyi egyáltalán nem olyan káposztaagyú, mint amilyennek látszik, és George kezd rájönni, hogy imádott mamija elég durva dolgokra volt képes, hogy megkaphassa, amit a világon mindennél jobban szeretett volna: a gyerekeket. Szépen lassan olyan dolgok derülnek ki a család hátteréről, ami nem a legszívderítőbb, és aminek nagyon súlyos következményei vannak.

Az egész film középpontjában George karaktere áll, és Chandler Riggs egész jól alakítja a kicsit furcsa, magának való fiúcskát, bár azért néha vártam, hogy Rick felbukkanjon, hogy megmentse fiacskáját a zombihordáktól. A háttérsztori tényleg érdekes lenne, ha nem keverték volna ide pluszban a szellemeket, meg a sötétből előbukkanó villogó szemű kutyákat a Twilightból. Szerencsére a játékidő kevesebb, mint másfél óra, így a fejfájás nem hatalmasodott el rajtam, mert amire átvette volna az uralmat a fájdalom az elmém felett, vége lett ennek a katyvasznak. Voltak itt rendesen elágazások, meg sokkfaktor is akad, amit természetesen szereplőink elintéztek egy szemöldök-összeráncolással, vagy egy vállrándítással. Azt meg nem is kommentálnám, hogy egy anya hogy a fenébe gondolhatja azt, hogy a kamasz fiai a legalkalmasabbak arra, hogy a szellemileg teljesen instabil nagyijukra vigyázzanak, még éjszakai műszakban is. Aki mellesleg néha erőszakos, vicsorog a papra, és mindennek tetejébe hullanak körülötte az emberek rendesen. Nyilván én is szeretném, ha egy ilyen ember közelében élnének a fiaim… Gratulálok, megvan az e havi Legjobb Anya Díj első, második és harmadik helyezettje a gyökérségi listámon.

Ráadásul itt nincsen olyan, hogy a kissrác nem mondja el, amiket megtudott vagy tapasztalt. George nem tartja ezeket magában, mindent elmond az anyjának, aki meg hümmög kettőt, és megy tovább. Mondom, hogy egy gyökér ez a nő, már a felidézése is felbosszant. Értem, hogy hatást akarnak elérni, de ne azzal emeljék már az agyvizem szintjét, hogy egy ilyen Rebeccához hasonló agyhalottat kelljen elképzelnem anyaként. A sokkfaktort igyekeznek egyébként jó sok jump scare beszuszakolásával, köddel, sötétséggel, árnyékokkal és a többi, hasonlóan kreatív dologgal elérni. Mondanom sem kell, egyszer nem ijedtem meg; csak ismételni tudom magam, 2014-ben ennél már egy kicsit többre van szükség.

Itt pedig elérkeztünk a film fantasztikus végéhez, ami annyira értelmetlen és nevetséges volt, hogy hangosan felnevettem. Azt a végső összecsapásnál megalkotott jelenetet tényleg csak egy nagyon komoly, a Félelem és reszketés Las Vegasban című filmben látott idegtépő trip következtében lehet kitalálni. Szóval hiába volt egy nagyon érdekes alapkoncepció, mert azt meg kell hagyni, tényleg ötletes kis misztikum volt itt kibontakozóban, de ez a nyuszi sajnos a sövény átugrása közben súlyosan lefejelt egy fát. Pedig a színészi játékkal sem volt különösebb probléma, már ha azt az instrukciót kapták, hogy mindenre teljes közönnyel reagáljanak, valamint a játékidő is megalapozhatta volna, hogy egy nagyon pörgős filmet lássunk, de minden félrement. Volna, volna, volna… Legközelebb vagy ne drogozzanak, vagy vegyenek minőségibb árut, mert ez így tiszta képzavar.

4/10

IMDb | mafab