A GABO kiadó folytatja Joe Hill könyveinek gondozását, ezúttal a Szarvak újrakiadására került sorra. A megjelenés apropóján összeválogattak néhány kérdést-választ a szerző interjúiból, amelyekből többek között kiderül, milyen élmény volt megírnia a regényt, melyik klasszikus jut róla mindig eszébe, és mire jött rá a filmadaptáció láttán.
Miközben egy ilyen furcsa történetet ír, amely igazán semmilyen kategóriába nem passzol, gondolkodik rajta, ki lesz a célközönség? Vagy csak dolgozik, és a könyv sorsát az univerzumra meg a marketingesekre bízza?
Kicsit flegma lenne azt mondani, hogy a marketing másvalaki dolga. Részben az enyém is. Az „elevator pitch”-en sokan szoktak gúnyolódni, de ettől még tény, hogy egy szerzőnek igenis össze kell tudnia foglalni az általa írt történetet röviden és figyelemfelkeltően. Ez is a szakma része. Be kell vonnunk az ötleteinket cukormázzal, és el kell érnünk, hogy a megfelelő emberek finomnak találják. Mindig úgy vagyok vele, amikor erről beszélek, mintha valami szappanoperát akarnék szőni, de akkor is így volt: a Szarvak írása közben finoman szólva sem voltam jó mentális állapotban. Nem agyaltam azon, kinek szól majd a könyv. Úgy szoktam fogalmazni, hogy ez egy boldogtalan, paranoiás ember boldogtalan, paranoiás regénye.
Voltak olyan részei a regénynek, amelyeknél azt érezte, hogy megfilmesíthetetlen, aztán a kész adaptációt látva elégedett volt?
Nem rémlik semmi konkrét, aminél emiatt aggódtam volna. Úgy éreztem, az anyag jó kezekben van Alexnél [a rendezőnél], megvan benne a kellő érzékenység a feladathoz. Aztán ugye leszerződtették a főszerepre Daniel Radcliffe-et, aki A fekete ruhás nőben teljesen meggyőzött. Persze szeretem a Harry Potter-filmeket is, de úgy éreztem, a Szarvakkal valami tényleg különlegeset hozhatunk össze vele. És mindent beladott, sőt többet is. A kedvenc jelenetem a filmből az, ahol Ig és Merrin szakítanak. Itt van két ember, aki nagyon-nagyon szereti egymást, mégis elképesztően fájdalmas dolgokat mondanak a másiknak. Nem tudnám megmondani, milyen jelenetre számítottam, de odáig voltam érte. Azt nem mondanám, hogy örömmel néztem végig, ez a jelenet ismeretében azért furán hangzana. Mindenesetre úgy érzem, a színészeknek és a rendezőnek sikerült valami igazán hiteleset elkapniuk.
A Szarvakban ábrázolt kamaszévek az Állj ki mellettem!-et idézik. Ennek tudatában volt írás közben, vagy a filmélmény kellett ahhoz, hogy ráismerjen a párhuzamra?
A filmélmény kellett hozzá, munka közben egyszer sem jutott eszembe. Én csak arról írtam, kik voltak ezek a karakterek, mielőtt sor került volna arra a szörnyű gyilkosságra. Tudjuk, most miért utálják egymást, és miért vannak olyan pocsék állapotban, de írnom kellett arról is, hogy régebben szerették egymást. Ez amúgy lehetőséget adott arra, hogy írjak kicsit a saját gyerekkoromról is, milyen volt kamaszként lógni Bangorban, elhagyatott gyárépületekben mászkálni a haverjaimmal, petárdákat durrogtatni, ilyesmik. De a fent említett párhuzamra a film előtt tényleg nem gondoltam. Akkor meg az jutott eszembe: „Basszus, de vicces: olyan ez, mint az Állj ki mellettem!, a kilencvenes évekbe áthelyezve.” A NOS4A2-ba már tudatosan raktam sok Stephen King-utalást. A NOS4A2 tulajdonképpen egy Stephen King-regényekről is szóló regény.
Ezt talán csak a Holtodiglan-hype mondatja velem, de eszembe jutott néhány hasonlóság Ignatius és Nick Dunne között. Mindkettejüket megvádolják egy-egy iszonyatos bűnténnyel, és nem normálisan reagálnak rá, emiatt pedig felmerül, hogy tényleg ők a tettesek.
A Szarvak alapötlete ez volt: „Mit tenne veled, ha megismernéd minden szeretted legsötétebb titkait?” És ezt így gondoltam tovább: „Nem számít, hogy esetleg te vagy a legjobb, legkedvesebb ember a világon, ez akkor is tönkretenne. Ördögöt csinálna belőled.” De persze a könyv írása közben rájöttem, hogy ez nem igaz. Mert hiába szembesülünk a szeretteink legrosszabb oldalával, attól még megmarad bennünk az emberség.
Ezzel együtt meglepett, hogy a Szarvak filmváltozata egyáltalán elkészülhetett. Gondoljunk bele, nem is igazán horrorfilmről van szó: adott egy kafkai alaphelyzet, abból bomlik ki egy romantikus sztori egy kis fekete humorral. A többi regényemben és a Locke & Keyben is van ugyan természetfeletti elem, de ez azokban magyarázatot kap, a sztorik belső logikájából következik. A Szarvak nekem tényleg Gregor Samsát idézi, aki egy reggel arra ébred, hogy bogárrá változott. Bár ő egy kicsit már korábban is az volt: a családja így tekintett rá, az élete céltalan volt, csak aktákat tologatott. Bogárnak érezte magát, így azzá is lett. Iggel pedig az történt, hogy elveszítette a szívéhez legközelebb álló embert. Ez nyilván mindannyiunk számára pokoli élmény lenne. Ráadásul a történetben mindenki azt hiszi, Ig ölte meg a szerelmét, úgyhogy szó szerint ő lesz a gonosz arca. A regényben és a filmben is az történik, hogy a belső igazság külsővé válik, de erre soha nem kapunk igazán magyarázatot. Szóval a Szarvak nem a legtipikusabb horrorfilm-alapanyag.
Egyszer azt nyilatkozta, hogy amikor befejezte a Szarvak írását, úgy érezte, elég évet töltött már vele, kész elengedni. Kíváncsi lennék, milyen élmény volt újra gondolkodni a karaktereken, amikor elkezdtek dolgozni a filmen.
Az eddigi könyveim közül a Szarvakat volt a legnehezebb megírnom. Nem túlzok, sokkal nehezebb volt mindegyiknél. Nagyon szeretem a hivatásomat, ki nem állhatom, amikor egyes írók úgy állítják be a munkájukat, mintha izzó széndarabokon kellene járkálniuk, elképesztő privilégium, hogy ezzel foglalkozhatom. Egy barátom, Brian K. Vaughan egyszer azt mondta, egy írónak még a legnehezebb munkanapja se lehet olyan nehéz, mint egy szénbányásznak. Ezzel együtt tényleg pocsékul éreztem magam a Szarvak írásakor. A filmet nézni viszont baromi jó volt! Az egész készítési folyamatot szerettem figyelni, úgy éreztem, elég távolságot tudok tartani a filmtől ahhoz, hogy élvezzem, amint más alkotók küzdenek az adaptálással. Ez azért nagyságrendekkel szórakoztatóbb volt, mint amikor én küzdöttem az írással.
A beszélgetést a Collider, az Observer és az Under the Radar Magazine interjúiból kivágott részletekből készítették.
Szerző: GABO kiadó.
A Szarvak már megvásárolható a gabo.hu oldalon.
A könyvről írt kritikánk itt olvasható.