2022 viszonylag szép termést hozott a horror műfajában, de természetesen a nagyobb közönségsikerek, és a több figyelemre szert tett független darabok mellett is maradt még bőven feltáratlan terület. Természetesen ezeknek a filmeknek a többsége megmarad a nézhetetlen, az említésre sem méltó, vagy pedig az egyszer nézhetős, elmegy kategóriák tengelyén, de még így is érdemes szétnézni ezekben az árnyékosabb régiókban, mert sokszor pont itt lehet valami igazán egyedi, vagy hatásos alkotásra találni. A Shudder ilyen tekintetben már többször is tudott kellemes meglepetést okozni, és a streaming szolgáltató ezúttal is elő tudott állni egy eléggé figyelemfelkeltő darabbal.

Betriek (Sallie Harmsen) egy Hollandia északi részén fekvő kisváros mocsaras részén él idős szüleivel és kislányával. A nő gyerekkorában egy súlyos traumát élt át, amikor is valaki meggyilkolta a nagymamáját, és a gyilkos azóta sem került elő. A borzalmas esemény emlékei még harminc évvel később is kísértik, de Betriek megpróbál helytállni munkájában, és megfelelően gondoskodni lányáról. A közeli mocsaras területen viszont egy kutatócsoport ásatásokat kezd végezni, és Betriek elég jó viszonyt alakít ki a csoport vezetőjével, Jonassal (Alexandre Willaume). Ám egyik este a kutatócsoport egyik tagja önkívületi állapotban betör a nő házába, és majdnem meggyilkolja annak idős anyját. Mindenki értetlenül áll az eset előtt, és senki még csak elképzelni sem tudja, hogy a férfi miért vetemedhetett erre a tettre. Betriek és Jonas nyomozni kezdenek az ügyben, és hamarosan sötét titkokra bukkannak a kisváros múltjában. Egy régi legenda és egy átok, amik valahogyan kapcsolatba hozhatóak egy ősi közel-keleti istenséggel, Moloch-kal.

Ha jobban megvizsgáljuk magát a történetet, akkor az elsőre sejtelmes szinopszis mögött megláthatjuk, hogy igazán eredeti és újító ötletekkel nem dolgozik a film, de szerencsére ezúttal is bebizonyosodik, hogy nem az a lényeg, hogy egy adott ötletet hányszor használtak már fel korábban, hanem, hogy hogyan és milyen módon nyúlnak hozzá. A Moloch már sokszor látott elemekkel operál, de ezeket úgy használja fel, hogy a végeredmény még is hatásos lesz, és még egy sajátos, egyéni stílust is tud kölcsönözni nekik. E tekintetben nagyon fontos a film műfaji meghatározása, ami egyben keretként és táptalajként szolgál ezeknek az elemeknek az újrahasznosításához. Az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek kezd örvendeni a folk-horror alzsánere, és a Moloch is erőteljesen ebbe a kategóriába tartozik. Ez a műfaj alapjáraton sokkal több lehetőséget biztosít az alkotók számára a történetmesélés tekintetében, és a régi népi vagy vallási folklór elemeivel vegyítve a jól ismert kliséket is új köntösben lehet tálalni, feltéve, ha valakinek jó érzéke van ehhez. Az író-rendező Nico van den Brink szerencsére tudta mit csinál, és sikerült jó érzékkel és hatásos módon elénk tárnia történetét. A film már az első jelenetben megteremti az alaphangulatot és azt a nyomasztó atmoszférát, ami fantom módra az egész cselekményt végigköveti. Ezután a lassú építkezés és a sejtetés módszereit alkalmazza a rendező. Jó darabig nem sok minden történik a folyamatos expozíción és a karakterek bemutatásán kívül, de már a kezdetektől csepegtetve vannak számunkra az aggasztó jelek, hogy itt valami történni fog.

A hangulatteremtéshez nagyon jól hozzájárul az operatőri munka is. Az elénk tárt képek egyszerre éreztetik egy valós kisváros szürke mindennapjait, de ezzel párhuzamosan egy sejtelmes, rémálomszerű mese is kezd kirajzolódni előttünk. A képi világra alapjáraton jellemző a nyomasztó szürkeség és sötétség, amit csak néha oldanak fel meleg színekkel és a fény erősebb használatával. A végeredmény így is azt sugallja felénk, mintha egy modern rémmesét néznénk, amiben lehet, hogy nem is nagyon számíthatunk igazi feloldozásra. A baljóslatú bevezetés után viszont kicsit negatívabb hatást válthat ki a film közepe, itt ugyanis a hangsúly inkább a nyomozásra terelődik át, ahol néhol kapunk pár igazán hatásos ijesztést (a liftes jelenetre biztosan emlékezni fogunk), de ezek inkább csak arra elegek, hogy emlékeztessenek minket, hogy azért még is csak egy horrort nézünk. Itt inkább folyamatos információgyűjtés történik, amik építik számunkra a történetet, de a hatásosságból és a feszültségből inkább elvesznek. Így sajnos a lassacskán körvonalazódó fenyegetés sem tud minket letaglózni, inkább csak tárgyilagos érdeklődéssel fogadjuk. Ami ezen még is át tud segíteni minket, az a szereplők sorsa, ugyanis az valóban képes érdekes lenni a számunkra. Alapjáraton nem valami túlírt jellemekről beszélhetünk, de nem is sablonkarakterek, és mindenkinek megvan a maga saját valódi karaktere. Ténylegesen kedvelhető és megérthető figurákat kapunk, akikhez tudunk kötődni és tudunk értük izgulni. A főszereplőnk, Betriek egy nagyon jó főhősnő, akinek végig átérezzük a dilemmáját és őszintén tudunk neki szorítani. Mellette Jonas is egy tisztességesen prezentált és önmagában releváns szereplő, bár a kettejük közti szerelmi szál teljesen felesleges volt, ezt például simán ki lehetett volna hagyni. A mellékszereplők is szinte mind érdekes és kedvelhető figurák, főleg Betriek apja, aki az egyik legszimpatikusabb fickó az egész filmben. Viszont aztán a film utolsó harmadára ismét visszarázódunk a horrorba, sőt, itt jön elő a film valódi sötétsége. Ez a szegmens egy igazi lidércnyomás, a befejezés pedig egészen letaglózó és lélekszorongató. Ennél jobb befejezése nem is lehetne egy ennyire komor horrorfilmnek.

A filmről alapjáraton elmondható, hogy inkább kellemesen borzongató és nyomasztó, de nem annyira ijesztő. Nagyon erőteljes pillanatai vannak, és ezek közül néhány sokáig meg tud maradni bennünk, de úgy igazán nem tudja ránk hozni a frászt. Nagyon jól használja még a mitológiai és népi elemeket, amiket okosan és logikusan épít bele a történetbe, és ezek csak még inkább hozzájárulnak annak a fojtogató, bőr alá kúszó érzésnek a megteremtéséhez, ami az igazi, szimpla ijesztgetésen is túlmutató iszonyat jelenlétét sejteti, de a film még e tekintetben sem tud igazán nagy magaslatokba emelkedni. Így a Moloch megmarad egy figyelemre méltó, és kellemesen hátborzongató kis horrorfilmnek, de annak teljesen megfelel. A mai átlag streaming felhozatalból mindenképpen egy kiemelkedőbb darab, ami meg is hálálja a rá szánt időt.

IMDb