Az emlékeimben úgy élnek a ’90-es évek, mint azok az idők, amiknek filmművészeti alkotásai nem csak későbbi ízlésemet, de személyiségemet is jelentősen meghatározták. Az volt az az évtized, amit bátran nevezhetünk a thriller műfajú filmek aranykorának. A bárányok hallgatnak, Hetedik, Harcosok klubja, Szemtől szembe, Tortúra, Összeomlás, Közönséges bűnözők – hogy csak néhány kult-klasszikus alkotást említsek. Mindegyik igazi gyöngyszem, megkerülhetetlen alapmű, brutálisan erős, borzongató élmény. Azokban az időkben heti rendszerességgel jártam moziba és örömmel éltem át azt a csodát, amit csak a filmszínházak nyújthatnak igazán. Ekkor találkoztam egy remek pszichológia thrillerrel, ami amellett, hogy olyan remek színészeket vonultatott fel, mint Rebecca De Mornay és Julianne Moore, még arra is képes volt, hogy átadja nézőinek a félelem mindent átható, gyakran fojtogató természetét. Ez az alkotás Curtis Hanson 1992-es A kéz, amely a bölcsőt ringatja című dolgozata volt. Kedveltem a filmet és ezt a mozit jutatta eszembe a Mother’s Instinct trailere, amikor nem sokkal a vetítés előtt belebotlottam.

A ’60-as évek Amerikájában két – szomszédos – család éli meg a kertvárosi idill mindenapjait, de ez hatványozottan igaz azok női tagjaira, az anyai szerepet teljesen megélő Céline-re (Anne Hathaway) és az anyaság valamint a karrier között őrlődő Alice-re (Jessica Chastain). A két nő támogatja egymást és mindig számíthatnak a másikra, azonban egy napon minden megváltozik. Céline gyermeke, Max, halálos balesetet szenved, a nő pedig képtelen feldolgozni a veszteséget. Az egykor baráti légkört a bűntudat, a paranoia és a gyűlölet sötét felhői árnyékolják be, előre vetítve további tragédiák sorozatát, amik ismét emberéleteket követelnek majd…

A film Benoît Delhomme rendezői debütálása – Olivier Masset-Depasse-t váltotta 2022 nyarán – és ez érződik is a filmen. Delhomme ugyanis operatőri szerepkörben vált ismerté az iparágban és ez az, amihez igazán ért. A képek itt is szinte kézzel foghatóak, a ’60-as évek mézes-mázos díszletei szinte átszakítják a vásznat, hogy aztán lassan, de kérlelhetetlenül változzanak át egy sokkal sötétebb, baljós atmoszférává. Ezt ragadja meg remekül a filmes. Rendezése viszont erőtlen, érződik a filmen, hogy nincs tisztában saját identitásával. Még a paranoia ábrázolása meggyőző, addig a végkifejlet – bár bátor – mégsem tartogat katarzist a műfaj szerelmeseinek. Ez különösen azért fájó pontja az alkotásnak mivel két remek színésznő állt a kamerák előtt. Chastain és Hathaway zseniálisan formálja meg a két háztartásbeli anyát, a kettőjük közötti kémia pedig jól működik. Kétségkívül a két Oscar-díjas színésznő viszi el a hátán a mozit. Érzékletes és hiteles a játékuk, minden vásznon töltött pillanatuk ajándék.

Ez azonban sajnos nem jelenti azt, hogy a Mother’s Instinct egy megkerülhetetlen film lenne, egy megkerülhetetlen thriller pedig semmiképpen sem. Barbara Abel Derrière la haine című – a film alapját szolgáltató – regénye jól sikerült thriller, abból a fajtából, ami egy könyv lapjain kifejtve egyszerűen jobban képes működni. A feszültség tapinthatóbb, a karakterek – a mellékszereplők is – élénkebbek, a lezárás sötét tónusa pedig sokkolóbban képes hatni. Valószínűleg így lett volna az adaptáció esetében is, ha egy rutinosabb alkotó dirigálja a filmet és valamivel több játékidőben próbálják meg elmesélni a történetet. Ez utóbbit a két színésznő miatt is áldásosnak éreztem volna.

A fentiek hiányában a mozi azonban nem válik – nem is válhat – többé egy átlagos thrillernél. Egy filmnél ami bár magáénak tudhat egy bátor lezárást és két zseniális színésznőt mégsem lehet megkerülhetetlen klasszikus. Tipikusan olyan mű, ami felkelti az érdeklődésünket egy streaming szolgáltató kínálatában és egy fáradt hétköznap estén bizalmat is szavazunk neki, de a megtekintése után nem marad velünk. Pedig lehetett volna igazán jó thriller is, ha a ’90-es években készült volna el...

IMDb