Nálam jobban senki nem elnézőbb a Stephen King adaptációkkal szemben. Képes vagyok arra, hogy felülemelkedjek a változtatásokon, teljesen meg tudom érteni, hogy muszáj átírni bizonyos dolgokat, hogy sokkal jobban illeszkedjen a történet a vásznon. Azt is elfogadom, hogy vannak olyan esetek, amikor csak alapul veszik a sztorit és egyáltalán nem tekintik a filmet adaptációnak. Nagyon örülök neki viszont, hogy egyre több kiváló alkotás születik, amik tényleg a mester műveit igyekeznek hűen adaptálni (AZ, Gerald's Game). A Mr. Mercedes az egyik kedvenc regényem és Bill Hodges nyomozó pedig a kedvenc King karaktereim egyike, így különösen vártam ezt a sorozatot. Sajnos azonban azt kell, hogy mondjam, hogy igencsak elkeserítettek.

A történet nagyjából megfelel a könyvnek. Tehát itt van nekünk Hodges nyomozó, aki szépen lassan kezd teljesen megkattanni a nyugdíjazása miatt. Egyedül van, nincsenek céljai, nincsenek rendes kapcsolatai és kísérti egy régi ügye, amit nem sikerült lezárnia. Csak bámulja a tévét naphosszat és azon fantáziál, hogy öngyilkos lesz. Ebbe a reményvesztettségbe robban bele a Mr. Mercedesként elhíresült sorozatgyilkos, aki után valamikor Hodges is nyomozott. A gyilkos imádja az emberi szenvedést, élet és halál uraként akar tetszelegni és szeretné, ha az ő segítségével húzná meg végül a nyomozó a ravaszt. Azonban rosszul méri fel az emberét, így kezdetét veszi kettejük játszmája.

Kezdjük a jó dolgokkal, mielőtt mindenki azt hinné, hogy teljesen le akarom húzni a sorozatot, amit egyébként nem szeretnék. Mert tényleg vannak benne nagyon jó elemek. A színészek, akiket a szerepekre választottak teljesen jól néznek ki. El tudtam velük képzelni a kedvenceimet, jól megválogatták őket. Az évad felépítése is kellően dinamikus volt, nagyon hatásos és kegyetlen volt a nyitány, a finálé is szuper volt (bár nem értettem, miért változtattak a helyszínen) és jól csinálták meg az üzeneteket is, amikkel Mr. Mercedes sokkolja és terrorizálja az áldozatait. A helyszíneket is kiválóan megválogatták. Jó volt a hangulat, teljesen könyvhű volt az egész környezet és örültem neki, hogy ennyire igyekezték átadni azt az atmoszférát, ami jellemezte a művet. A részek dinamikája is teljesen rendben volt, ügyesen váltogatták a különböző a részeket, ezzel befolyásolva a néző érzelemvilágát. A zenéket is nagyon jól válogatták össze és külön jó pont volt, hogy azok szövegeivel és stílusával is igyekeztek meghatározni egy-egy történés lényegét. Amikor pedig a két főszereplő útja keresztezte egymást, miközben nem is tudtak róla, vagy csak a gyilkos fedezte ezt fel, az adott egy nagyon erős várakozó és izgalmi érzetet a sorozatnak.

Bizonyos változtatásokat is jól léptek meg: az apa-lánya kapcsolat kidomborítása nagyon jó volt, mint ahogyan az anya-fia részek is nagyon durvára és hatásosra sikerültek, bár azért voltak benne annyira klisés részek is, hogy a fejem fájt bele. Azt azért nem lehet elvitatni, hogy nagyon jó volt a kontraszt és ügyesen mérték fel, hogy ez mennyire fontos a jobb megértés érdekében. Bár az is igaz, hogy mindeközben beletettek olyan szálakat, mint a szomszéd nő, vagy Hodges és Jerome teljesen felesleges hisztikörei, amik egyáltalán nem voltak a könyvben és nem is hiányoztak onnan. Ugyanebbe a kategóriába tartozik Brady és a leszbikus munkatársnőjének Lou-nak, meg a főnöküknek a hármasa, ami szintén a kutyát nem érdekelte. Értem, hogy ki kellett tölteni a játékidőt, de vagy kevesebb részt kellett volna legyártani, vagy rövidebb játékidőt kellett volna választani. Igazság szerint ezzel azért akadt némi probléma, mert voltak nagyon unalmas részek, amikben egy-két értékelhető történés volt csupán. A sorozat szerintem az első részt követően, a hetedik rész közepe után kezdett el végre abba a mederbe kerülni, ahol mindig is kellett volna lennie. Az a bizonyos halál jelenet, ami a könyvben is olyan nagyon megrázó volt, itt is nagyon jól sikerült, és habár tudtam, hogy el fog jönni ez a pillanat, ettől még megérintett és szinte szorongva vártam a bekövetkezését.

Most pedig elérkeztem ahhoz a ponthoz, amivel komolyan feldühítettek. Stephen King nagyon ért a karakterei életre keltéséhez és az ábrázolásukhoz. Olyan részletesen és érzékletesen írja le a szereplőit, hogy nagyon hamar képesek vagyunk azonosulni velük, látjuk őket, sőt olyan mintha mindig is ismertük volna őket. Ráadásul King képes arra, hogy ugyanarról a karakteréről mindenki kisebb dolgokat kivéve, ugyanazt gondolja, és ugyanúgy lássa. Ez azért van, mert nagyon pontosan és tudatosan tölti meg őket élettel. Ha pedig ezeken a jellemrajzokon változtatsz, az bizony nagyon kiverheti a biztosítékot, mint most nálam. Először is a gyilkosnak adtak olyan motivációkat és kapcsolatokat, amit nagyon nem kellett volna, mert máris másmilyen gyilkossá vált. Én tudom, hogy nem kell belemenni a mély pszichológiába, de akkor is: gyilkos és gyilkos között is van különbség. Brady nem egyéni bosszúból gyilkol. Ő a reményt akarja elvenni. Uralkodni akar az áldozatain, sokáig játszani akar velük, és érezni akarja, hogy az ő kezében van a döntés joga. Ő egy bábmester. A színészre nincs egy rossz szavam se, mert tényleg jó választás volt, csak a koncepciót rontották el. Bill társa is teljesen félrement, az utolsó részekben lett végre olyan, mint amilyennek kellett volna végig lennie, de ott is voltak kilengések. Jerome is nagyon el lett nagyolva és teljesen félrement a Billel való kapcsolata, amiért nagyon fáj a szívem, mert a könyvben nagyon szerettem ezt a karaktert. A nőket szerencsére jól eltalálták, jó színésznőket választottak, még a karaktereiket se babrálták át annyira, tehát rájuk egy szavam nem lehet. Ők olyanok voltak, amilyennek kellett lenniük.

Viszont Bill Hodges nyomozó annyira, de annyira nem ilyen a könyvben, hogy az már elképesztő. Pedig Brendan Gleeson nagyon jó választás volt. Azt azonban nem tudom megbocsájtani, hogy egy ilyen ellenszenves és szánalmas karaktert adtak neki. Hodges ugyanis nem ilyen! A könyvben a legrosszabb pillanataiban sem ilyen, mint amit a sorozatban végig láthattunk. Ez a szerencsétlen figura nem lehet az a bátor, vakmerő, jószívű vérbeli kopó, mint akit a könyvekben megismerhettünk. Persze tényleg úgy van, hogy az elején nagyon ki van készülve, de sohasem volt mogorva vagy bunkó. Inkább szívből sajnáltad és meg is értetted, mi a problémája és azt is láttuk, hogy próbál küzdeni a depressziója ellen, de ha elveszi tőled az egyetlen dolgot, amiben igazán jó vagy, akkor nagyon ehhez jópofát vágni. Ezért is olyan fontos Mr. Mercedes újbóli felbukkanása és Hodges önmagára találása, ami itt teljesen kimaradt. Pedig annál a bizonyos halál jelenetnél kulcsfontosságú volt a változás, amin a nyomozó keresztül ment, mert emiatt nem roppant össze és a fájdalmába nem beletemetkezett, hanem erőt merített belőle.

Az, hogy a főszereplő karaktert ennyire meggyalázták megbocsájthatatlan. A történetben fellépő hatásvadász jeleneteket még betudtam annak, hogy a képernyőn mozgalmasabb dolgok kellenek, mint a könyvben. Azt, hogy felesleges, teljesen üres szálakat pakoltak bele betudtam annak, hogy ki kellett tölteni a játékidőt. Ám azt, hogy fontos momentumokat és a legfőbb karakterek jellemét átírják, afelett nem tudok szemet hunyni. Én úgy gondolom, hogy nem lehetett így kellően azonosulni a fő karakterekkel és Brady sem lett annyira vérfagyasztóan másmilyen, mint kellett volna. Ezek pedig durva hibák, amikért igenis haragudni kell, mert a Hodges-trilógiát miatta, Bill Hodges nyomozó miatt lehet annyira szeretni. Mellette pedig igazán jó ellentétet képez Mr. Mercedes, aki azért egy teljesen más típusú sorozatgyilkos, mint amilyet megszokhattunk és a változtatásokkal pont ezeken rontottak.

Úgy vélem, nem lett nézhetetlen a végeredmény, nagyon jó pillanatai vannak, Mary-Louise Parker, Justine Lupe és Kelly Lynch igazán kiválóak, mint ahogyan a zenei felhasználás és a hangulatkeltés is. A fő gyilkosságok szerencsére nagyon jók lettek és a gyilkos üzenetei is hatásosak voltak. Szerintem kevesebb játékidő és kevesebb rész kellett volna ennek a történetnek, és hagyni kellett volna, hogy King karakterei a maguk valójában keljenek életre. Tudom, hogy jön a második évad, de egyelőre nem vagyok túl lelkes ennek hallatán, mert mind a három könyvet nagyon szeretem és nem tetszik jelenleg, amit eddig kaptam. Persze próbálkozni még lehet.

Pontszámom:  7/10.

IMDb | mafab