Francis Ford Coppola 1992-ben megcsinálta a lehetetlent és letette az asztalra minden idők egyik - ha nem a legjobb Dracula adaptációját. Ebben persze hatalmas szerepe volt Gary Oldmannek, aki egészen elképesztő alakítást nyújtott Draculaként.

Coppola úgy döntött, hogy autentikusra veszi a figurát, csodálatos díszletekkel dolgozott, éreztük az antikváriumból megszerzett Bram Stoker könyv illatát is, miközben néztük a filmet. Ezt az autentikusságot erősíti és egészíti ki a zene, amit Wojciech Kilar szerzett hozzá. A lengyel zeneszerző megdöbbentően fantasztikus munkát végzett. Ritka az olyan, hogy egy rendező koncepcióját ennyire érti egy olyan zeneszerző, akik még sosem dolgoztak együtt.

Kilar megértette Coppola koncepcióját, ezért régimódira vette a figurát, hogy ezzel is erősítse a film hitelességét. Ha muzsikaként kellene elképzelnünk Dracula személyét, akkor pontosan ilyen dallamok jutnak róla eszünkbe, mint amit ebben a filmben megkomponáltak nekünk. Nagyon sok mély hang hallható a filmzenében, hogy aztán hirtelen váltsanak és ránk törjenek a magas hangok. A kórus bevonása is egészen zseniális ötlet volt, hiszen ettől vált az egész igazán teljessé.

A Dracula zenéje sejtelmes, baljóslatú, ködös, néha már kicsit el is álmosít minket, hogy aztán előbújjon a sötétből és magával ragadjon minket. Andalító, rejtélyes, miközben van benne valami fenyegető is, de a vonzalmunk mégis erősebb a félelmünknél és ez okozza a vesztünket.

A zene pontosan olyan lett, mint a címszereplő: veszedelmes és felejthetetlen.