Ma két olyan filmet hoztunk nektek, amelyek alapszituációja ugyan megegyező, de az alkotások mégis nagyban különböznek egymástól.

Blow-up - Nagyítás (1966)

Thomas (David Hemmings - Mélyvörös) sikeres divatfotós, ám belefáradt munkájába. Egyszerűen kiégett, sem a nők, sem a pénz nem érdekli. Megpróbál más témákat is megörökíteni: hajléktalanok közé vegyül, és titokban lefényképezi őket fotóalbumába. Kacatok közt turkál, hátha talál valami használhatót. Valamit, ami talán felkelti a kiváncsiságát. Egy nap egy hirtelen ötlettől vezérelve a parkba megy, ahol lekap egy csókolózó szerelmespárt. Az érintettek tiltakoznak, a párocska nőtagja az önjelölt paparazzo nyomába ered, és mindent megtesz annak érdekében, hogy visszakapja a filmet. Thomas elhárítja a furcsa nőszemély támadásait, aztán végre előhívja a fotókat.

**
**

"Hát ennek meg mi baja lehet?" - gondolja magában főhősünk. Vizsgálódni kezd, kinagyítja a képeket, és ledöbben: mintha egy földön fekvő holttest rajzolódna ki a képeken. De ha ez még nem lenne elég para, egy másik fotón egy fegyvert tartó kéz körvonalai sejlenek fel. Vagy mégsem? Mi történik Thomasszal? A férfi válaszokat akar, ezért visszamegy a parkba...

Még mielőtt bármibe is belekezdenénk, szögezzük le: a Nagyítás nem horror, sőt még thrillernek sem igazán nevezhető. Bár minden adott egy creepy cselekményhez (gyilkosság, rejtély), mégsem egy thrillert, hanem egy mély művészfilmet kapunk, amelyben nem derül ki, ki ölt meg kit, miért, és hogyan. Sőt, abban se lehetünk biztosak, hogy valóban gyilkosság történt: Thomas semmi konkrétat nem látott, csupán a képeken látni vélt baljós elemeknek köszönhetően hiszi, hogy egy bűntény közepébe csöppent. Ő rakja össze a történetet. Vajon hihetünk neki? Az, amit az egyén a világból érzékel, vajon egyenlő-e az objektív valósággal, vagy annak egy szubjektív szűrön keresztülment egyedi leképezése? Mennyiben alkalmasak a fotók a valóság leírására? Hihetünk-e egy művésznek, aki állandóan csak konstruál? Hiszen képeket állít be, fényeket tesz le helyekre, hogy produktumai minnél jobbak legyenek stb. Az éjszaka leple alatt a férfi visszamegy a parkba, és valóban talál egy holttestet, egy fickó tetemét, aki arra a férfira hasonlít, akit délután a rejtélyes nővel látott. Hazatérve feldúlva találja a lakást: a képek eltűntek. Hiába próbálja bizonygatni igazát, bizonyítékok híján senki nem hisz neki. Mindenki a saját kis világába, látszatvalóságába van bezárva. Ábrándokat üldöznek, hogy elfelejtsék a valóságot. (Pl. a modellek azt hiszik, többek, mint egy élő bábu.) Valljuk be, egy kicsit mind ilyenek vagyunk.

Reggel már a hulla sincs a parkban. Pantomimesek jelennek meg, akik teniszjátékot imitálnak. Egy erős ütés miatt a labda kirepül a pályáról. Thomas végül belátja, hogy ő is foglya eme látszatvalóságnak: lehajol és visszadobja a labdát...

A Blow-up egy remek, de nem mindenki számára fogyasztható darab. Kiindulópontját, miszerint egy munkájában sikeres, de kiégett férfi egy váratlan felfedezést követően nyomozásba kezd, több neves hollywoodi rendező is átvette, többek között Hitchcock leghűségesebb tanítványa, Brian De Palma is, aki a filozofálgatást háttérbe szorítva a thrillerelemeken végzett nagyítást...

8/10

IMDb | mafab

(Lewis)

Blow Out - Halál a hídon (1981)

Brian De Palma a 70-es évek végén és a 80-as években élte fénykorát, kezdve a Carrietől, a Gyilkossághoz öltözvén át a Sebhelyesarcúig. Az 1981-es Halál a hídon (Blow out), Michalengalo Antionioni Nagyítás című thrillerjének feldolgozása, habár csak az alapötlet szolgált táptalajul Palma filmjéhez. A Carrieben bevált stáb, Nancy Allen és John Travolta, mint főszereplők, és Pino Donaggio, aki a zenét szerezte ezúttal sem okoztak csalódást. Zsigmond Vilmos operatőri munkájának pedig a film leghátborzongatóbb jeleneteit köszönhetjük.

Jack Terry (John Travolta) hangmérnökként dolgozik, a filmek pedig, melyekben közreműködik inkább a trash-rajongóknak szolgálnak szórakozásul. Legújabb művéhez meg kell találnia a tökéletes sikoly hangját, ezért szokásos hanggyűjtő útjára indul éjszaka. Egy hídon állva, miközben különböző neszeket, zajokat vesz fel tanúja lesz egy autós balesetnek, egy kocsi defektet kap, és a folyóba zuhan. Terrynek sikerül kimentenie a baleset egyetlen túlélőjét, egy fiatal lányt, Sallyt (Nancy Allen, akivel a későbbiekben baráti viszonyba kerül. Viszont megrögzötten állítja, hogy nem baleset történt, mivel sikerült valamit rögzítenie a szalagján, s, mivel a rendőrség nem igen hisz neki, a lánnyal együtt magánnyomozásba kezd. Sejtelmük sincs, hogy mekkora fába vágták a fejszéjüket, és az életük került veszélybe a rögzített hang miatt.

Zseniális az alapötlet, a Nagyítással ellentétben itt nem fotón rögzítenek valami furcsát, hanem hangszalagon. Már a nyitójelenet remekül megalapozza a hangulatot, a balesetig pedig az atmoszféra egészen nyomasztóvá válik. Hátborzongató jelenetek sora erősíti a feszültségkeltést, ennek ellenére a film közepe szerintem kissé ellaposodik. Lehet, hogy számomra az ügy feltárása volt kevésbé érdekes, vagy kár volt, hogy a néző kapta a mindentudó szerepét, és csak a főszereplők nyomozását izgulhattuk végig, de az én figyelmem nem tudta lekötni. Szerencsére az utolsó félórában ismét felerősödtek és sorra jöttek a feszült jelenetek, így visszatért a film eleji hangulat. A színészek korrektül végzik a dolgukat, az operatőri munka remek, természetesen itt is megkapjuk Palma védjegyévé vált osztott képernyőt és összességében egy jó kis politikai thriller lett ez, amit bátran tudok ajánlani.

Brian De Palma a 70-es évek végén és a 80-as években élte fénykorát, kezdve a Carrie-től a Gyilkossághoz öltözvé-n át a Sebhelyes arcúig. Az 1981-es Halál a hídon (Blow Out), Michalengalo Antionioni Nagyítás című művének feldolgozása, habár csak az alapötlet szolgált táptalajul Palma filmjéhez. A Carrie-ben bevált stáb, Nancy Allen és John Travolta mint főszereplők, és Pino Donaggio, aki a zenét szerezte, ezúttal sem okoztak csalódást. Zsigmond Vilmos operatőri munkájának pedig a film leghátborzongatóbb jeleneteit köszönhetjük.

Jack Terry (John Travolta) hangmérnökként dolgozik, a filmek pedig, melyekben közreműködik, inkább a trashrajongóknak szolgálnak szórakozásul. Legújabb művéhez meg kell találnia a tökéletes sikoly hangját, ezért szokásos hanggyűjtő útjára indul éjszaka. Egy hídon állva, miközben különböző neszeket, zajokat vesz fel, tanúja lesz egy autóbalesetnek: egy kocsi defektet kap, és a folyóba zuhan. Terrynek sikerül kimentenie a baleset egyetlen túlélőjét, egy fiatal lányt, Sallyt (Nancy Allen), akivel a későbbiekben baráti viszonyba kerül. Viszont megrögzötten állítja, hogy nem baleset történt, mivel sikerült valamit rögzítenie a szalagján, s mivel a rendőrség nemigen hisz neki, a lánnyal együtt magánnyomozásba kezd. Sejtelmük sincs, hogy mekkora fába vágták a fejszéjüket, és az életük került veszélybe a rögzített hang miatt.

Zseniális az alapötlet, a Nagyítással ellentétben itt nem fotón rögzítenek valami furcsát, hanem hangszalagon. Már a nyitójelenet remekül megalapozza a hangulatot, a balesetig pedig az atmoszféra egészen nyomasztóvá válik. Hátborzongató jelenetek sora erősíti a feszültségkeltést, ennek ellenére a film közepe szerintem kissé ellaposodik. Lehet, hogy számomra az ügy feltárása volt kevésbé érdekes, vagy kár volt, hogy a néző kapta a mindentudó szerepét, és csak a főszereplők nyomozását izgulhattuk végig, de az én figyelmem nem tudta lekötni. Szerencsére az utolsó félórában ismét felerősödtek és sorra jöttek a feszült jelenetek, így visszatért a film eleji hangulat. A színészek korrektül végzik a dolgukat, az operatőri munka remek, természetesen itt is megkapjuk a Palma védjegyévé vált osztott képernyőt, és összességében egy jó kis politikai thriller lett ez, amit bátran tudok ajánlani.

Szerintem: 7/10

IMDb | mafab**
**

(Levente)