Éppen a héten beszélgettünk A martfűi rém trailere kapcsán szerkesztőtársaimmal arról, hogy milyen könnyen felismerhető egy fimről, hogy milyen nemzetiségűek a készítők. Olykor elég egyetlen beállítást vagy jelenetet látni, és tudjuk, hogy francia, német vagy éppen magyar alkotás került elénk. Az európai művészfilmeket is igen hamar fel lehet ismerni, és nemkülönben így van ez a skandináv filmekkel, azok közül is kiemelkedően a dánokkal.

A dánok már a némafilmek ideje óta jelentőségteljes szerepet vállaltak a filmgyártásban. Egyedi látásmódjuk hozzájárult a filmművészetük naggyá tételéhez. 1995-ben Lars Von Trier (Hullámtörés, Antikrisztus, Birodalom stb.) egy alkotótársával megalapította a Dán dogma mozgalmát, amellyel olyan meghökkentő filmes eszközöket kezdtek el használni, amelyek kiemelték az általuk alkotott filmeket a mainstream alkotások sorából. Trierék írtak egy 10 pontos szabályrendszert. Többek között olyan szabályokkal, hogy a filmben semmilyen külső hangot vagy eszközt nem használtak, bármi, ami a filmben feltűnik, hallatszik, azt a tényleges helyszínen megtalálható környezeti tényezők indokolják. Ezzel igencsak nehézzé, de egyedivé tudták tenni a filmművészetüket.

Hogy miért mesélek nektek ezekről a kevésbé horrorisztikus dolgokról? Azért, mert a mai filmem rendezője, Jonas Alexander Arnby Trier asszisztense volt több filmben, például a dogma alapfilmjének számító Hullámtörésben is.

A mű, amiről most szó van, a When Animals Dream. Egyszerűen gyönyörű ez a film. Grandiózus tájakkal operál, amik szinte agyonnyomják az emert, aki bennük él. Lassú képvezetés jellemzi. Olyasfajta misztikus atmoszférát képes teremteni ebben a filmben, amiben az is különösnek tud tűnni, hogy valaki elmegy a boltba. A kezdő képkockák ködösek, elmosódottak, mintha a tündérek földjén járnánk, az egész képi világot kicsit mintha Maya fátyla mögül vették volna fel, egyszerre mutatja meg a főszereplő törékenységét, ami iszonyú erővel és hatalommal párosul, valamint a vaskos külvilág esendőségét, aminek az ereje múlandó.

A történet szerint Marie (az eddig nem ismert, de nagyon tehetséges Sonia Suhl) különös elváltozásokat észlel a testén, emiatt felkeresi a háziorvosát, aki gyanúsan erősen aggódik ezek miatt az elváltozások miatt. Marie édesanyja magatehetetlen, napjait tolókocsiban ülve tengeti, etetni és fürdetni kell, de a lány hamarosan rájön, hogy kapcsolat van a saját és az édesanyja betegsége között. Nyomozni kezd édesanyja múltja után, miközben meg kell küzdenie a falusiak rosszindulatával és elutasításával, édesapja tehetetlenségével, és testének fokozatos átalakulásával.

A film képi világa egyszerűen lenyűgöző. Grandiózus fenséges nagytotálok az egyik oldalon, míg Marie munkahelyén a halfeldolgozóban ridegen megvilágított közelieket látunk, máskor meg elfátyolosodó misztikus képek jelennek meg. Felüdülés a szemnek, élvezet nézni, és emellett a színészek is összehangoltan játszanak. A történet is, bár a felszínen egyszerű, mégis magával ragadó és több rétegű.

Az első réteg, ami miatt bármely horrorrajongónak ajánlani tudom, a történet alapja, mely szerint az elsőre esendőnek tűnő lány feltárja a családját ért sérelmeket, majd a megfelelő eszközökhöz jutva megbosszulja azokat. Szépen ábrázolják, ahogy fokozatosan egyre bátrabb, szenvedélyesebb lesz, úgy változik meg a teste is, hogy megadja neki az eszközt a bosszúhoz.

Másrészt viszont van egy igen releváns feminista olvasata is a filmnek. A műben megjelenő halászfalu a férfiak világa. Szinte kizárólag csak férfiak élnek benne. Marie-n kívül két nő jelenik meg: az egyik a munkatársa a helfeldolgozóban, aki maga is inkább férfiként tűnik fel, a másik a nőiességében és emberi mivoltában is megsemmisített, elnyomott édesanyja. Marie-t, ahogy kezdi felfedezni magában a “másságát”, nőiességét, először megpróbálják megalázni, hogy visszakozzon, de ez nem szegi kedvét. Ezután a férfiak félni kezdenek tőle, és megpróbálják őt is elnyomni, ahogy az édesanyjával tették, majd amikor ez sem sikerül, megpróbálják megölni. Marie viszont nem retten meg a saját nőiességétől, hagyja kibontakozni és megerősödni azt, és ezzel az erővel vág vissza édesanyja és a saját elnyomóinek, hogy aztán “másságában” megerősödve önbizalmát, önhitét megtartva meg is szerezze magának, azt amit megérdemel. Marie nem törik meg, nem áll át a férfiak oldalára, nem lehet elnyomni sem. Ő a modern emancipált nő, aki képes a férfiak társadalmával szembeszállni, és kielégíteni a saját szükségleteit.

Ez a film nem csupán egy izgalmas horror, félelemmel, árulással, gyilkossággal és sok vérrel, hanem tanmese is, a valódi világ analógiája. Mindez olyan képi világgal, amibe beleborzongunk, olyan nyugodt tempóval, ami segít közel kerülni a szereplőkhöz, átélni azok érzéseit, együttérezni velük.

Ez a film nem egyszerűen egy jó horror, hanem egy jó film is. Méltó ahhoz, hogy "A dán filmek" között emlegessék.

9/10

IMDb | mafab