Natsuo Kirino ünnepelt japán szerzőnő Kín című kötetét Fánkoslány adta a kezembe, hogy az ázsiai filmek után a távol-keleti irodalom is meghódítsa a szívemet. Kíváncsi voltam, mivel japán könyvek terén csak gésamemoárokat olvastam, így nem tudtam, hogy írottan hogyan tudják megteremteni a horror műfajában azokat a tényezőket, melyekkel a filmekben remekelnek. Nem kellett csalódnom, sőt a Kín az egyik legjobb regény, amit valaha olvastam.

A történet Tokió egyik élelmiszergyárában veszi kezdetét. Megismerünk egy csapat nőt, akik éjszakai munkásként dolgoznak, a robotmunka pedig összekovácsolta őket. Maszako férjével és fiával él együtt, de a két férfi teljesen elidegenedett az asszonytól, aki korábban egy pénzügyi cégnél dolgozott, és inkább választotta volna a karrierjét a családja helyett, de mint nő képtelen volt előrelépni, elismerést szerezni. Josié a csapat legidősebb asszonya, férjét rég elvesztette, és magatehetetlen, beteg anyósát ápolja, lányai pedig csak a bajt okozzák neki. Kuniko ugyanannyira szegény, mint társai, mégis amennyi pénzt meg tud szerezni, azt márkás holmikra, autókra, ruhákra, kozmetikumokra költi, hogy legalább a látszatát fenntartsa a jómódúságnak. Jajoinak pedig, a legfiatalabbnak és legcsinosabbnak, két kisgyermek édesanyjának saját férjével kell nap mint nap megküzdenie, mivel a férfi iszákos, szerencsejátékos, asszonyverő, a pénzük eltapsolása mellett pedig folyamatosan csalja a feleségét. Egyik éjszaka, mielőtt Jajoi dolgozni indulna, összeszólalkozik férjével, aki bántalmazza, a nő pedig dühében megfojtja a férfit.

Riadalmában Jajoi annak szól először, akiben a legjobban bízik, Maszakónak, aki ebben a helyzetben is meg tudja őrizni hidegvérét. Kitalálja, hogy Josié segítségével a saját fürdőszobájában fogja feldarabolni a holttestet, majd a darabokat elrejtik. A remek terv eleinte nagyon jól működik, véghez is viszik, csakhogy a nyomozás kezdetével az egész női csapat alámerül saját poklának, kiszolgáltatottságának bugyrába, kálváriájuk pedig Japán legsötétebb szegletein és legsanyarúbb női sorsain keresztül ível át.

A legmeglepőbb a könyv olvasmányossága és közérthetősége volt, pedig féltem, hogy lassan fog haladni a cselekmény, és mint a fent említett memoárok egyikénél, itt is majd az ismeretlen kifejezések okoznak gondot. Az első pillanattól kezdve lebilincselt a könyv, ahogy pedig egyre inkább haladt előre a történet, úgy kedveltem meg egyre jobban a karaktereket, főleg a céltudatos, okos és határozott Maszakót, de még az önző és ostoba Kuniko iránt is lehetett izgulni. A négy főszereplőnő mellett a japán társadalomba is bepillantást engedett nyerni a könyv, és elszomorító képet festett a nők helyzetéről. Horrorról lévén szó, a regény nem fukarkodott a gyilkosságok és a holtestek eltüntetésének részletes leírásaival. A filmekkel ellentétben itt megesett, hogy annyira felkavarodott a gyomrom, hogy kicsit félre kellett tennem az olvasottakat, de a gore-leírások mellett óriási hangsúlyt fektetett az írónő a karakterek kibontására, valamint a feszültségkeltésre is.

Egyedül talán a végkifejlet nem nyerte el annyira a tetszésem, örültem volna, ha valahogy másként alakul, de talán ez a befejezés is hivatott volt a nyomasztó történetet szolgálni és az életszerűséget alátámasztani. Mindenkinek lelkesen ajánlom a Kínt, azoknak is, akik eddig nem olvastak ázsiai művet, viszont a gyengébb idegrendszerűek jobb, ha kerülik.

10/10