Tíz éves voltam, amikor egy csajos pizsipartyra mentem pár barátnőmmel. Akkoriban még videotékából hoztuk ki a megnézendő filmeket és úgy gondoltuk, hogy mi most bátrak és menők leszünk és megnézünk pár horrorfilmet. A barátnőmnek nagyon laza anyukája volt (ki-ki döntse el, hogy ez jó-e) és kivett nekünk pár filmet. Gondolom úgy vélte, hogy egy 1968-as film, ami ráadásul fekete-fehér nem lehet olyan félelmetes ezeknek a csitriknek. Tévedett. Nem mondanám, hogy sok mindenre emlékszem a filmből, mivel nagyrészt a paplan alatt voltam, de ennyi is bőven elég volt Az élőhalottak éjszakájából. Hagytam magamnak pár évet, hogy aztán újra elővegyem Romero klasszikusát. Ezúttal meg is néztem és a hatás sem maradt el. Azóta pedig már vagy egy tucatszor láttam, de az élmény mindig ugyanolyan erős.
Egy temetőből indulunk, Barbra és Johnny meglátogatják édesapjuk sírját. Hirtelen rájuk támad egy idegen férfi, aki roppant furcsán mozog. Barbra fejvesztve menekül, míg nem egy farmon köt ki. Társaival igyekeznek megtalálni a megoldást és túlélni az éjszakát. Ám a veszély nem csak kintről, hanem bentről is fenyegeti a kis csoportot.
Amint látszik Romero nem vitte túlzásba a cselekményt, de nem is kellett neki. Ennyiből is meg tudott alkotni egy olyan filmet, ami rengeteg újítással szolgált, pazar megoldásokat vonultat fel és mind a mai napig utánozzák. A rendező nagyon szerény költségvetésből dolgozott, a színészek is jobbára amatőrök voltak. Ám ezek egyáltalán nem érezhetőek a filmen, még mai szemmel is brutál jó alkotás. Talán pont azért, mert nem volt benne semmi harsányság, semmi műviség, hanem egy nagyon lecsupaszított művet készített el. Egy olyat, aminek a mondanivalója sokkal súlyosabb, mint az, hogy ránk mászik pár zombi és kitépi a belünket. Na jó azért az is kemény, Romero már ekkor sem finomkodott, döntögette rendesen a filmjében a tabukat.
Kezdjük ott, hogy megtette főszereplőnek és hősnek Bent, akit Duane Jones alakított. És, hogy mi ebben a meglepő? Az, hogy a férfi fekete volt és ez a lépés egyáltalán nem volt megszokott a 60-as években. Romero ezzel a lépéssel reklektált az amerikai társadalomban akkor végbemenő folyamatokra. Gondoljunk csak bele 1968-ban járunk. A filmet október 1-jén mutatták be, Martin Luther King Jr.-t pedig április 4-én lőtték le. Nem nehéz kitalálni, hogy a film végkifejletével, mire akart utalni Romero. A másik nagy tabu az anya-gyermeke vonal. Az egészen elképesztően brutálisra sikerült. Kegyetlen és vérfagyasztó. Egyáltalán nem számítunk arra, ami történni fog, miközben valahol a lelkünk mélyén azért tudjuk, hogy ez lesz.
A film nagy érdeme, hogy a rendező nem akarja vicces vagy bugyuta jelenetekkel ellensúlyozni a borzalmakat. Nem akarja egy percre sem elengedni a nézőket, hanem a film első pillanatától fogva az utolsóig nyomás alatt tartja őket. A nyomást pedig egyre inkább fokozza, míg a végére tényleg elviselhetetlen lesz. A zombik hullámokban támadnak ugyan, de ettől még egy-egy támadás közben sem lélegezhetünk fel. Sőt, talán akkor vág minket igazán mellbe a rendező, amikor nem a zombik vannak a középpontban. Az általa felvázolt világban ők csupán a termék. A mi társadalmunk terméke. Ez a szemlélet majd aztán a Holtak hajnalában csúcsosodik ki igazán.
Elemi félelmekről beszél, sötét állapotokról, társadalmi tabukat döntöget (mint a kannibalizmus vagy a vérfertőzés). A képi világ, a vérontás bemutatása, a kamera mozgása erősíti bennünk az egész cselekmény valóságosságát. Olyan, mintha egy dokumentumfilmet néznénk. Szerintem nagyot tévednek azok, akik sima B-filmnek mondják Az élőhalottak éjszakáját. Akik így látják, azok nem látnak túl a bélontáson, de lehet nem is akarnak, mert túl ijesztő lenne nekik. Romero atomjaira szedi az amerikai kollektív pszichét, miközben kérlelhetetlenül őszinte tükröt mutat a társadalomnak. Olyan tükröt, ami nem csak a 60-as években volt aktuális, hanem ma is érvényes.
- Pro
- A film dokumentarista ábrázolása.
- A mai napig érvényben lévő mondanivaló.
- A folyamatosan fenntartott nyomasztó hangulat.
- Tabudöntögetés.
- Kontra
- Érződik rajta, hogy a színészek nem a legjobbak,
- de ezt leszámítva semmi negatívat nem lehet rá mondani.
Pro | Kontra | 100% |
A film dokumentarista ábrázolása. | Érződik rajta, hogy a színészek nem a legjobbak, | |
A mai napig érvényben lévő mondanivaló. | de ezt leszámítva semmi negatívat nem lehet rá mondani. | |
A folyamatosan fenntartott nyomasztó hangulat. | ||
Tabudöntögetés. |