Emberölés, gyilkosság, halál. Eltűnt, megölték, megkínozták. Figyelem, felkavaró képek következnek, csak erős idegzetűeknek ajánlott. Nem, ez nem egy horrorfilm előzeteséből van, és nem is egy új Stallone-film beharangozója. Ez bizony csak néhány szalagcím, ami minden egyes nap ömlik a híradóból. Ami elvileg a tájékoztatásunkra van, mégis kellően hosszan, néhol igencsak durva vágóképekkel tarkítva időznek el a csatornák egy-egy hírnél. Különösen jó, ha van hozzá vér, családon belüli erőszak, gyerek- és/vagy anyagyilkosság. Persze csak az információátadás vezérli őket. Mégis, milyen lelkületű emberek képesek arra, hogy embertársaik szenvedéséről képeket/videókat készítsenek? Erre keresi, és meg is adja nekünk a választ a most bemutatni kívánt film, az Éjjeli féreg.

Leginkább olyanok kellenek hozzá, mint Louis Bloom. Louis éppen igyekszik kitalálni, hogyan is tudná megvalósítani saját amerikai álmát. Ugyan már elég hosszú ideje nincsen munkája, de célokban és határozottságban nincsen hiánya, így hamarosan saját kezébe veszi az irányítást. Egyik éjjel felfedezi magának a tökéletes karrierlehetőséget. Ugyanis amíg a normális emberek az igazak álmát alusszák, addig keselyűre emlékeztető ministábok hada versenyez azért a kiváltságért, hogy embertársaik haldoklását, szenvedését lefilmezhessék és eladhassák a tévétársaságoknak. Ez egy véget nem érő harc az idővel, hiszen nemcsak egymást, de még a rend éber őreit is meg kell előzniük, hogy a lehető legjobb vágóképeket tudják elkészíteni. Aki pedig sikerrel jár, annak hatalmas pénzjutalomban van része. Bloomnak felcsillannak a dollárjelek a szemében, és szépen lassan elkezdi módszeresen kitanulni ennek a szakmának a rejtelmeit. Annyira hideg, számító és érzéketlen, hogy biztosak lehetünk benne, ennek a történetnek nem lehet más vége, mint a teljes elismerés és sikeresség. Mármint Bloomnak, a férfinak, aki minden érzelemtől mentesen nyomul előre, hogy megvalósítsa a nagy amerikai álmot.

Ez a film pontosan annyira racionális, érzelemmentes és hideg, mint a főszereplője. Jake Gyllenhaal élete alakítása ez, hiszen teljesen eltüntet mindent, ami kicsit is emberivé és szerethetővé tenné a karakterét. Bloom nem vált ki mást a nézőből, mint ridegséget, undort és elutasítást. Néha, amíg néztem ezt a precíz, istentelenül racionális szörnyet, komolyan elfogott tőle a hányinger. Rezzenéstelen arccal képes arra, hogy belenyomja az éppen haldokló fejébe a kamerát, sőt ennél is tovább megy annak érdekében, hogy a lehető legjobb filmet készíthesse el. Semmi megnyerő sincsen benne, és az a legrosszabb, hogy annak ellenére, hogy mindenki megveti őt, mégis miattunk létezhet. Mi hívjuk őt életre, és mi engedjük, hogy egy ilyen éjjeli féreg minden este meglátogasson minket az otthonunkban, leüljön mellénk a meleg szobába, elfogyassza a családunkkal együtt a vacsorát, majd miután megmelegedett és megtömte magát, elégedetten távozzon úgy, hogy magával visz belünk egy darabot. Ezt pedig megteszi minden egyes nap, mert mi lehetővé tesszük neki.

Dan Gilroy gyönyörűen építi fel a filmjét, szépen fokozatosan adagolja nekünk a hideg kegyetlenséget, hogy egy ponton aztán mindent az arcunkba vágjon. Bloom pedig csak ül ott, gúnyosan mosolyog ránk, széttárja a karját, és elmondja nekünk, hogy ezt itt mind ti akarjátok. Én csak azt teszem, amivel megbíztok engem, és baromi jól csinálom, olyan nagy baj ez? Ehhez pedig megkapja a legjobb segítőtársat, Ninát, a lassan kiöregedő hírszerkesztőt, akinek muszáj mindent bevetnie annak érdekében, hogy megtartsa állását. Nina is undorodik Bloomtól, de tudja, hogy ebben a világban kegyetlennek és törtetőnek kell lenni, Bloom pedig meg tudja neki adni azt, amitől a nézettség az egeket veri. Mert nem számít az anyag, az embertelenség és gyötrelem akkor, ha a csatorna nézettségi mutatói kiakadnak a nézőszámtól. Kettejük beteg párosa a tökéletes megtestesülése a sikernek.

A filmben nem engednek minket szabadon egyetlen percre sem. Végig lenyomva tartanak minket, és éppen csak annyi levegőt engedélyeznek, amennyi az életben maradáshoz szükséges. Ti akartátok ezt nézni, hát most megkapjátok! Tessék, ti vagytok azok, akik miatt az ilyenek nemhogy létezhetnek, de még sikeresek is lehetnek. A kameramozgás, a beállítások, a fények, a zene, a vágás minden azt szolgálja, hogy teljesen bevonjanak minket a történetbe. Bloom csak a társadalom férge, a mi férgünk, mi etetjük és éltetjük, ő pedig kimeredt szemmel figyel és vár a sötétben. Mert ha bekövetkezik a baj, abban biztosak lehetünk, hogy ő ott lesz. Mi pedig csak remélni tudjuk, hogy nem mi leszünk a következők, akiket ilyen hidegen tálalva megnéznek majd mások két mosóporreklám között az esti híradóban.

IMDb | mafab