Troll92 nevű törzsolvasónk megörvendeztetett bennünket egy játékkritikával, amit úgy döntöttem, hogy már ma megosztok veletek, mert úgy vettem észre, sokan vevők vagytok az olyan borzongásokra, amelynek ti is részesei lehettek.
Ha valaki érez magában affinitást a cikkírás terén, legyen az filmkritika, játékteszt, rémtörténet, vagy esetleg olvasott egy vérfagyasztó regényt, amiről szeretné elmondani a véleményét, hát ne tartsa magában! A Facebook-oldalunkon üzenetben, illetve a [email protected] emailcímen elértek bennünket!
És most jöjjön a Nightmare House 2 teszt!
Még most, a kritika elején fontosnak tartom leszögezni, hogy a Nightmare House 2 nem egy teljes értékű játék. Akárcsak az első rész, a második is egy Half-Life 2 modifikáció. A sorozat első darabját egy kis modder csapat készítette még 2005-ben, és GMOD-os verzióban vált letölthetővé. Nem sokkal később, 2007-ben a remake is napvilágot látott, majd szinte ezzel egy időben elkezdték a második rész fejlesztését is. Eleinte persze semmit nem lehetett tudni az új projektről, sem a megjelenés dátumát, sem a rendszerkövetelményt, sem a történetet. Három év múlva viszont elérkezett a várva várt pillanat. Megérte ennyit várni?
Teljes mértékben! Bátran állíthatom, hogy az utóbbi idők egyik legjobb egyéni fejlesztésű horrorjátékáról van szó a Nightmare House 2 esetében. A történet és a grafika terén természetesen vannak hiányosságai, de érdekes módon ez semmit nem vesz el az élményből. A játék egyébként egy prológusból és több alfejezetből áll, amelyek végeztével szinte bármelyiket újra játszhatjuk.
A történetet a legnagyobb jóindulattal sem lehet egyedinek nevezni… sőt! Meg sem próbál újítani vagy egyéni ötleteket a játékmenetbe szőni, csupán a régi jól bejáratott elemeket használja. Mondjuk így jobban belegondolva klisé klisé hátán fordul elő. Viszont ez egyáltalán nem zavaró! A prológust követően egy elhagyatott kórházban (elmegyógyintézetben?) indulunk, ahová feltehetően egy autóbaleset miatt kerültünk. A feladatunk egyszerű: kideríteni, mi történt az épületben és miért tűnt el mindenki. Pontosabban nem mindenki… A játék során szinte végig kapcsolatban leszünk egy orvossal (tudóssal?), aki valami rejtélyes okból kifolyólag a kamerákon és a hangosbemondón keresztül próbálja egyengetni az utunkat. A szabadulás reményében persze hallgatunk rá, majd kezdetét veszik az egyre merészebb eseménysorozatok. Rájövünk, hogy nem csupán mi mászkálunk az épületben, és egyre több teremtmény próbálja majd utunkat állni. Ha ez nem lenne elég, véget nem érő látomások fogják hősünket gyötörni, amelyek lényegében a játék esszenciáját adják! Szabadulásunk persze nem lesz olyan egyszerű, hiszen VALAKI nem engedi, hogy elhagyjuk az épületet, amíg ki nem derítettük, mi is történt az ódon falak közt…
Ha már kliséhalmaz, találkozunk itt a F.E.A.R.-ből ismert szellemlánnyal, a Silent Hillből ismert végtelennek tűnő folyosókkal, és még sorolhatnám. Helyszínekből természetesen nincs sok, ahogyan az ellenfelekből sem, viszont a különféle horrorelemek megfelelő időpontban és megfelelő módon történő alkalmazása folyamatosan fenntartja a feszültséget. A játék ezáltal nem csak az olcsó jump scare-módszerre épít, hanem egy olyan sötét környezetnek ad otthont, hogy az üres folyosókon sem érezzük majd magunkat biztonságban. Itt elég, ha csak a bábukkal teli szobára gondolunk… Iszonyúan félelmetes részekkel is találkozunk, amik legtöbbször a legváratlanabb pillanatban, a legváratlanabb módon történnek meg.
Mint már említettem, a sztori egyáltalán nem egyedi, a grafika mai szemmel nézve elég csúnyának hat, végig lineáris játékmenettel találkozunk (leszámítva a játék végét), ami ráadásul nem is túl hosszú (nagyjából két óra alatt végigjátszható), de a hangulat, amivel az egész játékot felruházták, egyszerűen zseniális! Szinte minden hibáját meg tudjuk majd bocsátani, hiszen a sötét atmoszféra, amit a játék teremt, mindenért kárpótolni fog bennünket.
A Nightmare House 2 ingyenesen letölthető a hivatalos honlapról, így bárki nyugodt szívvel megpróbálkozhat eme gyöngyszemmel, ami simán kenterbe vág több nagy költségvetésű játékot is.
Az utolsó szó jogán pedig minden elismerésem a fejlesztőcsapatnak!
Értékelés: 9/10