Néhány héttel ezelőtt bemutattam már nektek Novák Andor Szegregált pokol - Zsákutcák című kötetének első kisregényét, most pedig elérkezett az idő, hogy szót ejtsek a kötetet tartalmazó másik történetről is, ami a Delírium - Pokoljárás címet kapta és a szürrealizmus műfaját járja körül.

Ez a történet két idősíkon játszódik. Az egyik valós történelmi eseményeket mutat be nekünk, míg a másik a mi lett volna ha kérdéskört járja körül. Jelen esetben a második világháború és az ostrom alatt álló Budapest adja a történelmi valóságot és vele szembenáll a másik idősík, ahol minden nagyon hasonló, mégis más. A főszereplőink pedig szerelmespárok. Veronika és Simon, valamint Violetta és Sámson. A férfi főszereplő(k) lelkéért vívott harc áll a történet középpontjában, de ezzel korántsem mondtam el mindent, mert nagyon nem is lehet.

Őszintén megmondom kissé zavarodottan olvastam a Delírium - Pokoljárás történetét, mert sok esetben nem értettem, hogy pontosan, mit is kellene éreznem/értenem a sztori olvasása közben. Kétségtelenül nagyon elmésen volt megmutatva nekünk, hogyan csúsznak el az idősíkok, milyen apró kis elmozdulások képesek befolyásolni a történéséket és ez mindenképpen azt mutatta meg, hogy az emberi döntések, milyen hatással vannak magára a világra. Mert mi van ha egy adott utcán nem balra fordulsz, ahogy előre elgondoltad, hanem hirtelen inkább a jobb mellett döntesz? Mi van, ha a világ nem is olyan, aminnek ismered? Ezek nehezen megfogható és elképzelhető dolgok, hiszen honnan is tudhatnánk, hogy mi lett volna, ha nem úgy döntünk, ahogyan döntöttünk. Ebben a kisregényben azonban kapunk egy lehetséges iránymutatást erre a kérdésre, ami tényleg elgondolkodtató.

A szereplőket lehetett kedvelni, bár rájuk fért volna az alaposabb kidolgozás. Azt azonban ki kell emelnek, hogy érzékletesen írta meg a szerző az eseményeket, szinte mindenre kitért, így mindent lehetett látni, hallani és érezni. Itt pedig tényleg nagyon felkavaró, véres jelenetekre kell gondolni, amik borzalmasságuk ellenére nagyon szépen lettek megírva, ha lehet ilyet mondani. Igazán fordulatos volt a történet és nagyon sok világrengető kérdéssel és magyarázattal szolgált Novák Andor, talán néha kicsit túl sokkal is. Maga a nemzeti tragédia, a belső szorongás, a létünk értelmének keresése azonban mind-mind olyan témák, amikkel érdemes foglalkozni és kell is, hogy közelebb kerüljünk saját magunk megértéséhez. Csak jelen esetben a kevesebb több lett volna.

Az elgondolkodtatás és érzékeltetés mellett azonban sajnos ki kell térnem a történet legnagyobb hibájára és ez a forma megválasztása. Egy ilyen komplex, mély mondanivalóval bíró sztorinak sokkal több oldal kellett volna. Sőt, megkockáztatom, hogy egy önálló regényt elbírt volna az egész. Ugyanis azt éreztem, hogy nincs elég hely és idő belemerülni a témákba. Pedig volt ebben aztán annyi téma, aminek a fejtegetésébe belemásztam volna. Valahogy úgy kellett volna tálalni ezt, mint Clive Barker A vér evangéliumában, ahol bőven volt elég idő és tér kifejteni a világok közötti elcsúszásokat, különbségeket, felépítést, a lények kinézetét, motivációit stb. Tehát a legnagyobb dícséretem egyben a legnagyobb kritikám is: olvastam volna még, jobban bele akartam volna mászni ebbe az egészbe, mert így nagy hiányérzetem maradt. Úgy éreztem, hogy annak ellenére, hogy nagyon komoly a tartalom, mégis csak a felszínt kapargatjuk és nem mászunk bele a dolgok velejébe.

Nos, a két kisregényt olvasva azt bátran kifejelenthetem, hogy Novák Andornak van stílusa. Persze fiatal szerzőről lévén szó, még akadnak a nyelvezettel problémák, de én sokkal jobban szeretem, amikor egy szerző abba a hibába esik, hogy túlbonyolítja a magyar nyelvet, mintsem abba, hogy úgy leegyszerűsíti, mintha azt egy ötéves írta volna. Szóval én sem esem ebbe a hibába, nem bonyolítom és magyarázom túl a mondanivalómat, aminek igazság szerint az a lényege, hogy érdemes adni ennek a könyvnek egy esélyt, mert a szerzője kétségtelenül igazán érdekesen, karakteresen képes láttattni a dolgokat. Még keresi az átütő hangot a szerző, de nagyon jó úton halad. Remélem elgondolkodik majd azon, hogy a második történetnek nekimegy valamikor még egyszer és egy nagyregényt kerekít nekünk belőle. Én elolvasnám.

Pontszámom: 5/10.