**Novák-Tihor Anita: Kialkudott élet
21. fejezet: **Akkor kezdjük

- Akkor kezdjük! - mondta Tucker, épp a napszemüvegéért nyúlva, amikor minden porcikámból, elmémből és igen, lelkemből megidézhető erőt széttárt karokkal szólítva körbeszőttem a falakat, az ajtót, a kamerákat. Törtető, tükör-fekete nyúlványok nyíltak szájra, fogakra, ahogy bekebelezték a szobát, egyre tompítva a kiabálást, dörömbölést, ahogy alattunk, a padlón és fölöttünk, a plafonon is összeértek, mígnem a helyiség, amiben találkoztunk, már nem létezett.

Tucker feltolta napszemüvegét a homlokára, hogy a szerződésének tárgyát megmutatva őszinte beszélgetést tudjunk folytatni. A két sík határán, a sötét és mostoha világ volt az egyetlen biztonságos pont, ahol a bailiff nem zavarhatott meg.

- Tudom, hol kezdődsz és végződsz, mert onnantól én vagyok. Még nem vagyunk teljesen egyek, és most mindent meg fogok tudni. Biztos vagyok benne. Szerződődként, egyenrangú partneredként szólítalak elő - idéztem meg a démont, aki bennem lakott.

• Nem is tudom, mióta várom ezt a tiszteletteljes hangnemet. - Elismeréssel teli zengő hangja végigtáncolt a gerincemen, ahogy megjelent mellettem, magasan, elegánsan, mosolyogva; Rel a combomnak dőlve, mint egy család.
• Egy teljes értékű szerződő. Nem is akármilyen! - füttyentett Jade. - Kifejezném tiszteletemet, csak hát… - Kezei szabadon emelkedtek tétován a levegőbe, melyet meglepett tudomásul vétel követett. - Nahát!

Az egész síkon mi öten, az asztal és a szék volt idegen. És a hangok, amik körülöttünk suttogtak, sziszegtek, távolian visszhangoztak, végre nem csak a fejemben.

- Meséljen a szerződéséről!

• Diliházban élek azért, amit most tettek, és remélem, tisztában vannak vele, hogy a gyógyulásomhoz ez cseppet sem járul hozzá - figyelmeztetett, széttárt ujjakkal, nyitott tenyérrel az asztalra támaszkodva.
• Lehet, hogy maga ráér kivárni, de mi nem, Jade. Egy barátom azt mondta, ha meg akarom menteni a főnököm, az aktáiban találom meg a választ. Maga az egyetlen valódi eset.
• Az úton bizonyára sok minden mást is megtanultak. És azokra is várják a választ. - Saját fejére koppantott. - Mindent innen, mert erre szomjaz az ember, az, amelyik pusztít és az is, amelyik új világot teremt. Vagy éppenséggel - sokat sejtető mosollyal és egy fájdalmasnak tűnő nyaktekeréssel nézett körbe rajtunk - újrateremt. Megtanítja lángolni a főnixet, kijátszani a halált, becsapni az időt. Az első két félét az utóbbi nem választja el egymástól.
• Látom, hogy igaz minden szava, de nem értem - csóválta a fejét Tucker.
• Maga a legkisebb közülünk, nyomozó, de pont ez teszi kiváló szemtanújává mindennek. Perverz.
• Perverz a Démon Szemére alkut kötni? - Hitetlenkedő mimikájára Jade előrelendült, ujjai kifehéredve markolták Tucker karját.
• Az igazságot látni, a meztelen valóságot megfigyelni, saját látásod eladni, szépet a rútra cserélni, már nem a jó értelemben vett emberi tulajdonság. Feladni a boldog naivitást, vakmerő lépés, kedvesem. - Jade keze a fájdalmas szorításból és fenyegető sziszegésből gondoskodóvá szelídült, kedvesen megsimogatta az imént megtépett bőrt. - Tudatosan, vagy tudat alatt, de átlépted a határt, és nincs visszaút, fel kell nőnöd az új „én”-hez, mert aminek szemtanúja leszel, anélkül senki vagy. Mint az összes többi Civil. Nem a munkádhoz képest. Ahhoz, ami lettél.
• Ember vagyok - hőkölt hátra a férfi, döbbent rettegéssel. Én pedig megütköztem a szóhasználaton.

Civilek.

Átlagemberek. Jók, rosszak, öregek, fiatalok, ostobák, bölcsek, híresek és senkik, szegények és gazdagok, szerények és beképzeltek. Egyszerűek. Vakok. Tudatlanok.

- Az a faj bajban van. Tudod, látod - nyitott tenyérrel intett a szemei felé -, ne tévedj el a hálóban, tartsd meg az irányt, mindegy, merre szólít az ösztönöd! Te már látsz, az ösztönöd nem fog tévedni, mert az a saját belső véleményed.

• Ezért a maga ösztöne itt a legtisztább - toldottam meg a magyarázatot. Én több érzetből navigáltam össze a lépéseimet, míg Tucker csupán egy érzékre támaszkodott, kizárólag azon keresztül kapott információt, ezért az tiszta, nem zavaros, tisztán jut el az ösztönéig. És Tucker félt. Félt, hogy mit fog még látni a világból, ha igaz az, amire rájöttem, amit Rebecca mondott. Félt, mert Jade éppen most erősítette meg.
• Na de most miattam vagyunk itt, nem? Olyan ez, mint a szülinap! Utálom a szülinapokat. Kérdezz! - intett türelmetlenül, és öngúnyos pillantása a végtelennek tűnő kifordított térbe révedt, a kietlenség szürkés-barnás pusztaságába.
• Miért olyan fontos maga, hogy egy Jövőlátó magához irányít? Mit tud az ügyével megbízott nyomozóról?
• Szerencsétlen flótás. Amint megláttam, tudtam, amit ő nem is sejtett. Szörnyű ez. És rém vicces. - A nő kuncogása ezen a helyen teljesen egyértelművé tette, hogy megőrült. Vagy teljesen más szinteken mozog a tudata, és csak nekünk tűnik annak.
• Mi volt az alkuja tárgya? - kérdeztem bele, közelebb lépve az asztalhoz, keresve rajta bármit, ami elárulja, ha ő maga nem; míg a démonom, aki fel-le járatta tekintetét a nőn, szemeivel úgy itta a látványát, mint lenyűgözött művész, elismeréssel telve egy másik művész alkotásától. Ő már tudta.
• Tudás. - Tucker, túl az első sokkon, elkezdte komolyan venni Jade-et. - Tudást kért. Képességet a megértésre. Mit akart megérteni a kibelezésből?
• Hogy földönkívüliek, vagy idegenek? - Egészen magasra vitt hangsúllyal degradálta a kérdést. - Az embernek minden idegen, amit nem ismer, legyen az bárhol, bármi; az űrben, a legmélyebb vizekben, vagy a föld alatt.
• Eltemetve - mondtam, lassan közelítve az asztalhoz. - Egyiptológus volt. Volt is kint ásatáson, az utolsó útja után kezdődtek a gyilkosságok.
• Tévedés, tanárnő! - jelentkezett vidám elégedettséggel, de nem várt valódi felszólításra. - Még mindig egyiptológus vagyok. És nem öltem meg senkit. Bár tény, hogy az alanyok nem élték túl a beavatkozást, és ezzel a kockázattal számolnom kellett. - Megadóan emelte fel nyitott tenyereit.
• Miből gondolta, hogy bárki túlélheti a zsigerelést? - Tucker szkepticizmusa a szokottnál is szárazabb volt, még a gúnyos hangnemet sem adta meg neki.
• Talán őrült vagyok, de még én is tudom, hogy amit én csináltam, az ciki. Akár igaz, akár nem, itt nem félnek tőlem, és semmi sem szégyen.

A démonom közelebb lépett, és a semmiből cigarettával kínálta, amit Jade elfogadott, és a férfi még meg is gyújtotta neki.

- Ciki - ismételte Tucker, mintha csakugyan nem rázta volna meg. - Szóval a tettének következményeit úgy definiálná, mint „cikit”.

• Maga még mindig a következményekről gagyog, de a következményekről fogalma sincs. - Előredőlt, és az arcába fújta a füstöt. - Ahhoz hogy legyen, tudnia kell.
• Mit kell tudnom?
• Mielőtt válaszol... - vágtam közbe, mert tartottam tőle, hogy Jade könnyen vándorol gondolatban egyik jelenetről a másikra. Meg kellett próbálni irányítani az érdeklődését, hogy akarjon beszélni arról amit mi kérdezünk. Érdekelt minden, amit el tudott mondani, de csak sorjában. - Meséljen Oldwoodról és a Rebeccával való kapcsolatáról! Rebecca a lánya, igaz?

Jade arcára ráfagyott a vigyor, de még csak egy ideg sem rándult meg, olyannyira megmerevedett.

- Bingó - csapta össze tenyereit Tucker, hogy az ingerrel visszarántsa Jade-et a szürreális kis valóságunkba.

• Én nem adtam életet Rebecca nevű gyermeknek - közölte, mélyet szívva a cigijéből. Figyeltem, ahogy felizzik a parázs, pont mint az indulat, amitől megmerevedett. A hamu magától esett az asztalra, de sem a kosszal nem törődött, sem azzal, hogy milyen tüdőszaggatóan mély slukkot pöfékelt vissza.
• Bizonyára átírták a nevét, miután magára hagyta.
• Megvédtem! - Gyermeki hisztit idéző mozdulattal csapott mindkét kezével az asztalra. - Megpróbáltam. - Aztán ismét észrevette a hozzá közelebb álló démont, és tréfásan megfenyegette az ujjával. A cigijével. - Te is csak egy vagy a tizenháromból, de TE! - Éles váltással rám mutatott, szemei körül a ráncok fodrozódni kezdtek. - Te már egy vagy a tizenháromhoz. Fontos. Valaki a hetvenkettőbe megy.
• Mi történt Rebeccával?
• Mi lett volna? - Nyeglén vállat vont, de még Tucker sokatmondó felfelé pillantása nélkül is tudtam volna, hogy kerülgeti a témát. Bizonyára ő is rájött, hogy elég egyértelmű, ezért folytatta. - Ő is olyan, mint te, csak neki nincs szerződése. A démonom futni hagyta, mert nem volt lehetősége alkut kötni egy magzattal.
• Terhes volt, mikor a szerződést kötötte? - Tucker elképedésében félrenyelt, és köhögni kezdett.
• Ó, nem tudtam, hogy az voltam. De nem is csodálkozom, ha tudtam volna, biztos, hogy ráteszek még pár lapáttal. Az ereje hirdet, belülről jön, nem alku tárgya, nem hozott áldozatot érte. Azt én megtettem. Majd megtanulja, ha megtalálja a másikat.
• Milyen másikat? - Tuckert megint elsodorták az információmorzsák, de már tudtam, miért. Látta bennük a lényeget, csak nem tudta értelmezni.
• Egy ugyanolyan rendellenest, gondolom. Gyerekkorában beszélt egy fiúról, pedig nem voltak barátai. - Vállat vonva elnyomta a csikket az asztal lapján, és szépen mosolygott a démonomnak egy újért. Meg is kapta.

Szép kiszolgálás.

Kérsz?

Már nyúltam is érte, de a dobozból nem cigarettát, hanem valami irdatlan gusztustalan sárgás-barna férget emeltem a számhoz. Mindent a vendég szórakoztatására. Olyat üvöltöttem, hogy a hang végigszáguldott a kietlenségben, és reflexből passzíroztam vissza a démon amúgy igen vonzó arcába.

• Hogy Seth húzná rád az üveget! - üvöltöttem, Jade hahotázása közben, majd mutató- és középső ujja között a frissen gyújtott cigivel megrótt.
• Vigyázz, kedvesem, még a végén megtörténik. Fogalmad sincs, mit mondtál, igaz?

Igaz. Nem tudom, honnan szedtem, de kimondtam, és Jade pontosan tudta, mit jelent. Nyálkás féregmaradványokkal borított kezem mellékesen beletöröltem Tucker kabátjába, amit a férfi észre sem vett, annyira lekötötte, hogy bámulja a nőt.

- Rebecca túléli. Tisztán. A mi sikerünk, Bennük van. - Minden mondatát bólintással nyomatékosította, mint aki ért egy tervet, de nem tudja, végrehajtható-e. - A mágia beszivárgása bármilyen típusú energiával megtörténhet, de csak a negatív energia van olyan törtető, akadályt nem tűrő, amivel igazi változást tudunk elérni.

Démonomra pillantva vettem tudomásul, miért követik egyes társai Őket. Ők, akik a folyamatot a hátukon viszik, nem ilyen energiákat mozgatnak, ezért szövetségre léptek.

- Démontanya! - intett a bal kezével. - Világégés! - intett a jobbal, majd simító mozdulattal összeérintette a kezeit, és csitítóan szétválasztotta őket - Aztán jöhet az Egyensúly. Mert ahova a negatív energiájú mágia betör, ott helye lesz a pozitívnak is. - A drámai mozdulatsor pedig nevetségesből átszellemültté vált. - Főnixet játszik a Föld, nem első nagy ciklus, ciklus a ciklusban, ahogy idő a térben, egyenrangúak lesznek egymásban. - Aztán Tuckerre, majd rám pillantott. - Minden tér egy időben, de nem minden idő egy térben. Csak rangjuk egy, sakál és macska, ugyanazt az apát szolgálják.

• Milyen apa? - Tucker láthatóan alig bírta követni Jade-et, ezért kipréseltem magamból a választ.
• A Halál.

(Megjelent a szerző engedélyével. Az írás továbbközlése tilos!)