Mindig jó, ha nehezen tudom szavakba önteni, amit a filmben láttam. Nem néztem utána a Paranoia 1.0-nak, tehát csak a címéből indultam ki, éppen ezért kaptam egy gyomrost, mert nem sok köze van a történetnek a kapott magyar címhez. Itt érkezünk el a történethez, amit nagyon nehéz úgy leírni, hogy megfoghatóvá tudjam tenni a filmet anélkül, hogy lelőném a poént, de megpróbálom.

Főszereplőnk egy Simon nevű számítógép-programozó, aki meglehetősen szürke és egyhangú életet él. Albérletben lakik, elég hangyás szomszédok között, egy igazán visszataszító főbérlővel a nyakán. Nem igazán mozdul ki, csak a helyi boltba ugrik le beszerezni az elemózsiát. Ebbe a semmilyen életbe robbannak bele azok a különös barna csomagok, amikben szemmel láthatóan nincsen semmi, és amiket nem tudni, ki és miért helyez el Simon lakásában. A férfit egyre inkább kezdi kiakasztani ez a helyzet, nyomozásba kezd annak érdekében, hogy kiderítse, mibe csöppent bele.

Amit leírtam, a negyedét sem fedi annak, amiről itt szó van. Ez egy nagyon komplex, elgondolkodtató és zavarba ejtő alkotás, amit nagyon alaposan meg kell figyelnünk. Nem történik olyan sok minden, miközben rengeteg dolog zajlik a szemünk előtt. Az események előrehaladtával egyre inkább ráncoljuk össze a szemöldökünket, és kezdünk el fészkelődni a székünkben. A magyar címben használt paranoia nagyon fontos eleme a filmnek, de ez csak a lelkiállapot, és nem pedig maga az alkotás. Simon tényleg egyre frusztráltabb lesz, tényleg elkezdi kiverni a frász, de ennek nagyon jó oka van. Olyan oka, ami itt a filmben egy bizonyos eszközhöz kötődik, de ami a mindennapi életünkben, más keretek között ugyan, de előfordul. Három filmet említenék meg, aminek a hatása felfedezhető itt. Az egyik John Carpenter 1988-as Elpusztíthatatlanok (They Live) című alkotása, a másik a Harcosok klubja, a harmadik pedig a Mátrix. Ezeknek a filmeknek az egyvelegét kapjuk meg, egy olyan lezárással, amitől garantáltan kitöri a nézőt a frász. Már ha veszi a bátorságot, és belegondol a látottakba és a mondanivalóba.

A színészekre egy szavunk sem lehet. Jeremy Sisto (Sírhant művek), Udo Kier (a pali, akit minden horrorszerető ismer és imád), valamint Lance Henriksen (Aliens – A bolygó neve: Halál) zseniális a szerepében. Talán Udo Kier szerepelhetne egy kicsit többet, mert az ő karaktere annyira nincsen megmagyarázva, de így is nagyon hatásos. Jeremy Sisto tökéletesen hozza a lassan teljesen begolyózó főszereplőt. Tényleg elhiszem neki, hogy mindjárt elveszti az eszét, és összeroppan. Lance Henriksen pedig nagyon nem az, akinek először hisszük. Szépen fordítanak a világunkon ebben a filmben, azt kell, hogy mondjam.

A képi világ nagyon pirosas, narancssárgás és barnás, sok villódzó, mégis halvány fénnyel megtoldva. A fények és az árnyak, a folyosót folyamatosan pásztázó kamera pedig egyre inkább kiakasztja a nézőket. Nagyon erős a paranoia ábrázolása a filmben, csakhogy nem ez a lényeg. Ezek csak elterelések, hogy a nagyobb mondanivalót elfedjék, és ezért nagyobbat üssön a dolog. Üt is, ez tény. Simonnak nincsen senkije, nincsen, akire támaszkodhat, nem tudja, kiben bízhat meg. Neki nincsen Yodája, nincsen Morpheusa, aki segítsen rajta. Egyedül kell mindennel megküzdenie, olyan elemekkel, amikről azt sem tudta, hogy léteznek.

Vannak a filmnek kilengései, és nekem egy-két helyen túltolták a képeket. Néhány jelenetnél a kevesebb több lett volna. A másik gondom pedig az volt vele, hogy nagyon döcögősen indítottak, hogy aztán hirtelen fénysebességre kapcsoljanak, és mindent ledaráljanak a végére. A film dinamikájával tehát akadtak problémák. Ezért egy-két szereplő nem kapta meg azt a magyarázatot, ami kellett volna az érthetőséghez. Nem lehetett tudni ugyanis, hogy most akkor nekik pontosan milyen szerepük volt. Ez pedig egy kicsit zavaró. Én nem szeretem, ha mindent a szánkba rágnak, és örültem, hogy itt sem ez történik, hanem inkább elgondolkodtatnak, csak éppen egy-két karakter megérdemelte volna, ha megkapja a rendes lezárást.

Ennek ellenére én bírtam ezt a filmet. Szerintem nagyon erős darab, és igen kellemesen csalódtam benne. Kaptam bőven elgondolkodnivalót, nagyon jók voltak a színészek. A képi világ, az operatőri munka kiemelkedő, és külön említésre méltó, hogy Jeff Renfroe-nak és Marteinn Thorssonnak ez volt az első munkája. Igazán erős kezdés, le a kalappal.

IMDb | mafab