eN.Dé. újra itt, ismét egy Argento-művet ismertet. Köszönet érte!

Dario Argento 1987-ben rendezte meg Opera című filmjét, ami egy igazán ötletes és rendkívüli darabja lett a rendező munkásságának.

A történet szerint az Opera főénekesnőjét baleset éri a Macbeth premierjének napján, így a fiatal Bettynek kell beugrania helyette. Betty egy gátlásos, ártatlan, de nagyon tehetséges lány, akinek már az édesanyja is operaénekesnő volt. Nem is sejti egészen addig, hogy egy őrült sorozatgyilkos miatta embereket gyilkol, amíg a gyilkos be nem vonja beteges játékába. Ez pedig abból áll, hogy Betty szeme láttára öli meg a számára kedves embereket. A szeme láttára kifejezést itt tényleg szó szerint kell érteni, mert a gyilkos előbb lekötözi a lányt, majd kitámasztja a szemét, hogy Bettynek esélye se legyen arra, hogy kivonja magát a gyilkosság látványából. Természetesen, mint minden Argento filmben, Betty is kap egy kis férfisegítséget, illetve a film egy pontján végre összeszedi magát, és megküzd a kínzójával.

Őszintén megvallva, nagyon tetszett a film, egészen az utolsó 20 percig. Nagyon ötletesnek és újítónak találtam, hogy Argento ugrál az opera és a rockzene világa között, ezáltal megkomponálva egy horrorfilmes rockoperát. Az operatőri munka is kiválóra sikeredett, illetve a gyilkosságok is nagyon realisztikusan, igazán mesterien lettek bemutatva. Szerintem a rendező még egy hősnőjét se kínozta meg annyira, mint Bettyt. Itt nem csupán arról van szó, hogy gyilkosságok történnek körülötte, hanem teljesen be is vonja a brutális eseményekbe. Bettynek nem csak azt kell feldolgoznia, hogy meghaltak a barátai, ismerősei, hanem azt is, hogy miatta haltak meg, és mindezt végig is kellett néznie. Ebben a filmjében érezhető a leginkább, hogy a szex milyen nagy szerepet játszik a gyilkosságokban. Ám itt nem az áldozatok megölése jelentik a gyilkos számára a kielégülést, hanem az, hogy Betty nézi őt, miközben elköveti a rémtetteit. Minden jel arra mutat, hogy egy igazán nagyszerű giallót kapunk, egészen addig, amíg el nem érkezünk az utolsó 20 perchez.

Argento nagyon szépen építi fel a történetet, bár azt meg kell hagyni, hogy Betty igencsak érdekesen reagál a szituációkra, de ezt betudjuk a sokknak. Viszont az egészen nevetséges, ahogyan leleplezik a gyilkos kilétét, amit egy gyakorlott horrorfilmes nyilván már régen tud, de akkor is! El nem tudom képzelni, hogy juthat valakinek ilyen blődség az eszébe?! Nem akarom elspoilerezni, min is akadtam ki, meghagyom mindenkinek a döbbenet okozta élményt. Én szó szerint lemerevedtem, amikor eljutottunk a végéhez, és azt kérdezgettem magamtól, illetve inkább hitegettem magam, hogy ugye ez most csak valami vicc… Pontosan emiatt elveszik a katarzis érzése, és nem is tudjuk átélni a hősnő érzelmeit, pedig nagyon szépen megkomponálta Argento a film legvégét.

Összefoglalva azt mondhatom, hogy kár azért az utolsó 20 percért, mert nálam addig nagyon erősen szárnyalt az Opera, még a színészek sem zavartak, annyira érdekes és feszült volt a sztori. Ám nem mehetünk el a tény mellett, hogy Argento túlmisztifikálta és ezáltal túlvitte a film végét, amivel agyoncsapta az addigi nagyszerű másfél órát.

Pontszámom: 6.5/10

IMDb | mafab