A Netflix egy ideje már egyre több lehetőséget biztosít a különféle országok filmeseinek, hogy megvalósíthassák projektjeiket, és több különböző műfajban is kipróbálhassák magukat. A streaming szolgáltatón így a horror műfaján belül is egyre nagyobb lett a választék, legalább is ami a különböző országok és nemzetiségek termését illeti, és valljuk be, jobb is néha kiszakadni a jól megszokott amerikai és angolszász filmgyártásból, hogy a világ eddig ismeretlenebb szegleteit is megismerjük, és ezáltal a zsánerhez való viszonyukat is. Így sikerült megtekintenem egy viszonylag friss lengyel horrorfilmet is a szolgáltató kínálatában, ami egy nem feltétlen eredeti, de érdekes felütést választott magának.
1987-ben járunk Lengyelországban, ahol egy mindentől elzárt kolostorban a helyi szerzetesrend a démoni megszállottak számára tart fenn klinikát. Ebbe a kolostorba érkezik meg egy fiatal rendőr, Marek (Piotr Zurawski), aki magát papnak kiadva próbál meg beférkőzni a szerzetesek köreibe, és kinyomozni az utóbbi időben aggasztóan megszaporodott eltűnési ügyeket. Az eltűnések valamilyen formában mind a kolostorhoz, és az állítólagosan démoni megszállás alatt lévő betegekhez köthetőek. Ahogy egyre többet megtud a kolostorról és a szerzetesekről, nyilvánvalóvá válik, hogy itt valami tényleg nem stimmel, és a rend titkol valamit, ám a megoldás lehet, hogy sokkal borzalmasabb és felfoghatatlanabb, mint amit elsőre hitt.
A film már a kezdő képsorokban különös érzéseket váltott ki belőlem, amikor is egy az egyben megkapjuk az eredeti Ómen jól ismert fináléját. Egy tökéletes, nyúlásnak is nevezhető jelenet újraforgatás, ami nem feltétlen tűnt jó előjelnek. Ezután ugrunk harminc évet a sztoriban a tényleges eseményekhez. Itt kezdetben már jóval ígéretesebbnek tűnt a film, ami elsősorban a remek hangulatnak, a borzongató atmoszférának, és a kiváló helyszíneknek és díszleteknek köszönhető. Ha valamit, ezt igazán a film javára lehet írni, hiszen már az első percektől kezdve egy nagyon nyomasztó légkör nehezedik ránk, ami jobbára a játékidő egésze alatt ki is tart. Nagyon sokáig pusztán csak a feszültségre és a fojtogató légkörre játszanak rá, ami tényleg rá tud telepedni a lelkünkre. A sötét és mocskos kolostor már alapjáraton egy hálás helyszínnek bizonyult ehhez, és a készítők ki is használták az ebben rejlő potenciált. És ehhez méltó módon sokáig egyáltalán nincs is benne egy hatásvadász jelenet, vagy idegesítő és felesleges jump scare, hanem a klasszikus, és valóban hatásos horror módszereket követik, ami inkább a pszichológiai hadviselésben nyilvánul meg. A főszereplőhöz hasonlóan mi is tudatlanul és minden fogódzkodó nélkül érkezünk meg erre az ijesztő és barátságtalan helyre, amiről már első ránézésre is egyértelmű, hogy valami itt nagyon nincs rendben. A jelmezek és az összes többi díszlet is nagyon jól belesimul ebbe a környezetbe és ki is egészíti ezt. Maga a cselekmény is ezen a ponton sokáig úgy néz ki, mintha A rózsa neve és Az ördögűző furcsa elegye lenne, ami elsőre még egy tök jó ötletnek is hangzik. Csak aztán pereg tovább a film, és rájövünk, hogy a helyzet sajnos közel sem ennyire rózsás.
Az első negatív tényező az maga a főszereplő, aki egy teljesen jellegtelen és sótlan karakter. Egyáltalán nincs semmi egyedi vagy jellegzetes vonása, jobbára egy abszolút papírmasé figura, akinek még szövege is alig van, de ami jutott neki, az is kimerül a legalapabb mondatokban, hogy azért néha még is meg tudjon szólalni. Csak sodródik az eseményekkel, és a cselekedetei is sokszor logikátlanok. De ez mondjuk nem csak rá igaz, hanem az összes többi szereplőre is. A legváratlanabb pillanatokban tudnak előállni a legindokolatlanabb lépésekkel, tényleg sokszor önmaguknak, és a korábban megcsillogtatott józan eszüknek (látszatának) mondanak ellent. A színészi játékról nem is érdemes beszélni, itt senki sem nyújt semmi kiemelkedőt, és ez a legjobb, amit még el lehet mondani róluk. Márpedig egy kedvelhető és azonosulható főhős nélkül, valamint rengeteg infantilis karakterrel megspékelve a feszültség is lassan kezd elveszni, amibe maga a cselekményvezetés üti bele a következő koporsószöget. Körülbelül a film első harmada még következetesen építkezik, aztán lassacskán az eddig felépített váz is kezd szétesni. A készítők egymás után dobálják be az ötleteiket és az elmésnek gondolt csavarokat, aminek a végeredménye egy eléggé trehány keverék, ami úgy megkavarja a történetet, hogy kis ideig magunk sem vagyunk biztosak benne, hogy mi történik. Ennek van pozitív verziója, amikor ténylegesen az a cél, hogy minket nézőket a főszereplővel együtt bizonytalanságban tartsanak, és ez szolgálja a félelem forrását. Nos, jó eséllyel itt is ezt akarták elérni, de nagyon nem értettek hozzá, hogy hogyan kell ezt épkézláb módon prezentálni.
Ráadásul egy tapasztaltabb néző már a film felétől, vagy kicsivel utána ki is tudja találni, hogy mire megy itt ki a játék. Ha máskor nem, legkésőbb akkor, amikor a szereplők a szánkba rágják a teljes premisszát, egy egyébként teljesen mellékes, és indokolatlanul erőltetett jelenetben, ami több ponton, és a későbbi eseményekre előrevetítve is csak aláássa a főhős potenciáját, persze nem mintha addig lett volna neki olyan. A film utolsó harmada már inkább nevetségessé válik, amiben volt egy jó gondolatmenet, amit önmagában tudtam értékelni, de végül ez is inkább egy rossz paródiába fordult át.
Különös módon, ami végül még is egy kicsit képes menteni a filmet, vagy legalább is gondoskodik róla, hogy mégse álljunk fel annyira keserű szájízzel előle, az éppen a kiszámítható befejezése. Mert annak ellenére, hogy a végletekig klisés és kiszámítható, a megvalósítása még is annyira hatásos, hogy még az azt megelőző események ellenére sem tudunk haragudni rá. Ezekben a záróképekben a feszültség visszatér a filmbe, a horror ismét kézzelfoghatóvá válik, és az operatőri munka is olyan szemet gyönyörködtető és hatásos felvételeket tár elénk, amiket sokáig meg fogunk jegyezni. Itt még azt is mondhatnám, hogy az alkotókban nem kevés művészi érzék volt, kérdés viszont, hogy ezt miért csak a film utolsó tíz percére tartogatták? Rengeteg potenciál volt ebben a történetben, viszont hiányzott a profi, hozzáértő alkotói elme, hogy egy koherens és maradandó egésszé gyúrja össze mindezt. Ez már csak azért is sajnálatos, mert épp Lengyelországból lenne érdekes megnézni egy ilyen jellegű horrorfilmet, ahol a vallással kapcsolatos kérdések roppant kényesnek számítanak, és ha valami, akkor a horror lenne az egyik legalkalmasabb terep ezen témák és társadalmi feszültségek kendőzetlen feldolgozására. Ebben a filmben is felmerülnek érdekes kérdések, ám ezekkel végül nem sokat kezdenek. Így A pokol bugyra csak egy érdekes ígéret marad, amiből sokkal több is lehetett volna, így viszont csak arra jó, hogy betagozódjon az átlag streaming horror felhozatalba. Egyszer meglehet nézni, de ne várjon tőle sokat az ember. Az a kevés pozitívuma valamennyire még képes emelni az élményen, de nem tudja elhalványítani hibáit.
- Pro
- A feszültség és a fojtogató atmoszféra.
- A helyszín és a díszletek.
- A látványos operatőri munka.
- A befejezés.
- Kontra
- A jellegtelen főszereplő.
- Az átgondolatlan történetvezetés.
- A szereplők logikátlan döntései.
- Eléggé kiszámítható.
- A túl sok ötlet egy saját lábain roskadozó katyvaszt eredményez.
Pro | Kontra | 51% |
A feszültség és a fojtogató atmoszféra. | A jellegtelen főszereplő. | |
A helyszín és a díszletek. | Az átgondolatlan történetvezetés. | |
A látványos operatőri munka. | A szereplők logikátlan döntései. | |
A befejezés. | Eléggé kiszámítható. |