Uma egy önjáró leányzó, aki nem akar hozzámenni az anyja által választott férfihoz. Nem akar rideg szabályok szerint élni. A saját útját akarja járni, szerelmes egy fiúba, kész megszökni vele. Az ilyen helyzetek megoldására találták ki a Paradise Hills nevű szigetet. A "rossz" lányokat ide száműzik a szüleik, hogy megneveljék őket, hogy visszatérve a társadalom hasznos tagjai legyenek. Vannak itt öntörvényű művészek, teltkarcsú lánykák, magatartási zavarral bíró fiatal hölgyek. A sziget űrnője pedig egy visszafogott, kifinomult dáma, aki olyan negédes, hogy majd kirohad tőle az ember foga. Uma először igyekszik kivárni az idejét, közben barátokat is szerez. Cloe, Yu és Amara igazi barátnői és szövetségesei lesznek. Aztán persze ahogyan lenni szokott, jönnek a furcsaságok és hamarosan mindenki számára világossá válik, hogy sosem fogják elhagyni a szigetet. Legalábbis nem úgy, ahogyan jöttek.

A Paradise Hills nagyon igyekszik modern lenni. Belesűrítették a filmbe a klímaváltozást, a szegény-gazdag ellentétet és persze jöhetett korunk feminizmusa, szexizmusa is, na meg egy kis leszbikus szerelem. Alapvetően egy régi királylányos mesét akartak új formába önteni. Csipkerózsika, Hamupipőke világa jelenik meg a vásznon, a ruhák is ezeket idézik. Minden habos-babos, éterien gyönyörű és andalítóan békés. Na persze csak a felszínen. A baj ott kezdődik, hogy ez a filmre is igaz. Próbál nagyon újító lenni, nagyon a máról beszélni a múlt képi világának felhasználásával és eszközeivel, csak éppen semmit sem mondanak.

Tökéletesen elmerülünk a semmitmondó PC-ben (ennek legjobb bizonyítéka a belevitt leszbikus szál, amit tényleg csak azért raktak bele, hogy trendik legyenek). Annyira zavaró ez a kuszaság, hogy komolyan fárasztó nézni ezt a sok butaságot, amivel televágták a filmet. Ellentmondásokba ütköznek az alkotók nemcsak a mondanivalót, hanem a cselekményt illetően is. Logikai bukfencek is akadnak bőven és nem dolgoznak ki egyetlen szálat sem, amivel megalapozottá és hihetővé tudnák tenni a történet alakulását. Használják az olyan toposzokat, mint az anya-lánya ellentét, az apa fájó hiánya, a gonosz boszorkány vagy a hirtelen jött szerelem, de nem kezdenek ezzel semmit. Olyan mintha az írók egy kalapba rakták volna az összes klisét, amit aztán egymásra hajigálhatnak a szkriptben. Hogy aztán a rendező meg ide-oda ugrálva használja fel ezeket kénye-kedve szerint, de tényleges mondanivaló nélkül.

A karaktereket se dolgozták ki rendesen, ha már az volt a bajuk a régi mesékkel, hogy nem elég árnyaltak a szereplők, akkor nem ártott volna, ha jobban figyelnek a saját történetükben arra, hogy mélységet adjanak nekik. Ha zavarta őket az, hogy a királylányos toposzokban a boldogság megtalálását egy férfi jelenti, akkor nem ártott volna, ha a karaktereknek rendes motivációkat adnak. Mint ahogyan a legtöbb mesében, itt is a legemlékezetesebb egyértelműen a negatív karakter, a sziget űrnője. Milla Jovovich tökéletes választás volt a szerepre, amiben önfeledten lubickolt. Egyértelműen ő a film fénypontja és megmentője is. Emma Robertsnek vannak nagyon jó pillanatai, de most fájóan haloványka volt, mint ahogyan Awkwafina, Danielle Macdonald és Eiza González is teljesen felejthetők voltak. Talán Awkwafina egy kicsit maradandóbbat alkotott, mint a társai. A képi világra legalább nem lehetett panasz, tényleg nagyon csodálatos az operatőri munka, jók a beállítások és a színkavalkád használata. A múlt és a jövő párhuzamba állítása is nagyon jó gondolat volt, hiszen a jövő problémái mindig a múltban gyökereznek. Csak ha egyszerűen nem képesek túlmenni a felszínes PC-n, akkor hiába a jó ötlet és a szép kivitelezés, csak a felszínt fogják kapargatni, de nem ásnak le a gyökerekhez.

Szerintem jó dolog az, ha új meséket akarnak adni. Az is nagyon jó, ha végre használják a sci-fi és horror elemeket ezekben a történetekben. Nem baj az, ha Csipkerózsika erőt vesz magán és nem lesz olyan hülye, hogy megszúrja az ujját az orsóval. Az sem baj, ha Hófehérke is kicsit gyanakvóbb és nem fogadja el a nyanyától az almát, hanem inkább a fejéhez vágja, vagy ha Hamupipőke a sarkára áll és elküldi a mostoháját a búsba. De azt azért lássuk be, hogy ezekben a történetekben nem a férfiak okozzák a bajokat, míg a Paradise Hills kifejezetten ellenségesen áll a hímnemű egyedekhez, vagy a társadalomhoz. Így pedig rossz az üzenet. A régi mesékben lehetett felszínes a végkifejlet vagy túlságosan idilli, de legalább határozottan kijelölték benne a jót és a gonoszt. A Paradise Hills azonban még erre sem volt képes. Pontosan azzal nem foglalkozott, amiről beszélni akart. Nem elég a szándék, ha nincs mögötte szív. Így a forma maradt, de a tartalom elszállt.

IMDb | mafab