A sötétségben önmagad lehetsz. Van azonban egy sötét hely, ahol nagyon óvatosnak kell lenned. Tudod, hol van az?

*- Mi ez?

• A felnőttek.
• Mit csinálnak?
• Fogalmam sincs. Azt sose lehet tudni...*

A kis Michael se tudja pontosan. Az apuka (Randy Quaid) a Toxico nevű vegyi üzemben dolgozik, ahol embereken, pontosabban hullákon is végeznek kísérleteket. De hogy lehetsz benne biztos, hogy tényleg ott van egész nap? - kérdezi Michael kis barátnője az osztályból. Érzi Michael is, hogy lappang valami rejtély a családban, de a bizarr rémálmai csak halvány utalásokat tartalmaznak. Talán csak túlpörgött a képzelete (az iskola pszichológusa szerint is nagyon sokat jár az agya). Aztán egyszer csak fény derül a titokra...

Annak idején úgy gondoltam, hogy horrorvígjátékokat sose fogok nézni. Nem hittem, hogy két ennyire eltérő műfajt össze lehet párosítani úgy, hogy az működjön. Hogyan is lehetne két röhögés közt önfeledten borzongani? Már nem is emlékszem, mi vett rá arra, hogy egyáltalán próbát tegyek ezzel a filmmel. De hamar kiderült, hogy óriásit tévedtem: a film legnagyobb erőssége pont a két pólus váltogatása. Mindjárt az elején, amikor Michael gondterhelt arcát, a szomorú szemeit látjuk, közben szól a mélyen búgó, lúdbőröztető zene - és amikor már teljesen átvette az agyam a nyomasztó hangulatot, azonnal jön a sitcomos nyitány.

Az 1950-es években játszódó történettel kapcsolatban nem szeretnék többet mondani, hiszen mi, nézők jóval hamarabb rájövünk, hogy mi is a szülők különös hobbija. Ami a már említett két pólust illeti, a vígjáték része erősebb, mint a horrorelemek, nyilván a PG-13-as besorolás miatt nem lehetett többet bevállalni, pedig lett volna rá lehetőség. Az így megmaradt kreatív energiák szerencsére nem vesztek kárba, ugyanis jó pár ütős párbeszédet hallhatunk a szereplőktől - csúcspont a két gyerek gondolati kicsapongásai (többek közt megtudhatjuk azt is, hogyan kell egy fekete macska "segítségével" láthatatlanná válni). A tökéletesen összeválogatott színészek mindannyian remekül teljesítenek. Sok-sok apró poén színesíti a filmet (pl. olyan nüanszok, mint a dalszövegek), így az eleinte nem túl pörgős történetvezetés mellett is remekül fogunk szórakozni. És akkor a csodálatos zenékről még nem is szóltam. Befejező csavar itt most nincs (a zárójelenetet én nem tekintem annak), viszont így is kapunk egy mentális gyomrost abban a pillanatban, amint elkezdődik a stáblista.

Elismerem, szubjektív dolgok teszik naggyá számomra a filmet. A fárasztó fekete humor, a zenék, a már említett pólusváltakozások nem biztos, hogy mindenkire akkora hatással lesznek, mint rám. Szóltam ugyan a horrorbeli hiányosságokról, de azokat most nagyvonalúan megbocsátom. Úgyhogy próbát tenni mindenkinek kötelező. (A teljesség kedvéért megemlítem, hogy a szinkron kerülendő - nem csak azért, mert bénácska, de még egy poén is elveszik.)

Értékelés: 10/10

IMDb | mafab