Emlékszem, mekkora durranás volt 2006-ban Tom Tykwer zseniális adaptációja, a Parfüm: Egy gyilkos története, ahol hihetetlen egyveleget alkotott a szépség, a jóság, az undorító gonoszsággal. Már első látásra imádtam a filmet, de csak több mint egy évtized után jutottam odáig, hogy az alapművet is elolvassam. A filmről halovány emlékeim voltak, leszámítva pár ikonikus jelenetet és direkt nem is akartam újranézni, hogy ne befolyásolhasson a vizuális élmény. Kíváncsi voltam, hogy a lapokon, a képzeletemre hagyatkozva, vajon az író hogy éri el a szagok, illatok megjelenítését, miként fogható fel és adható át a tartalom egy másik érzékszervre hagyatkozva?

Franciaországban járunk, Párizsban, a 17. században, ami csak úgy szaglik a haláltól, betegségektől, kosztól, rothadástól és megjátszott kellemtől. Ide születik bele Jean-Baptiste Grenouille, akinek torkát elhagyó első hangja anyja halálát okozza. A csecsemőre várhatna az a sors, mint oly sok kortársára, meghalhatna abban a pillanatban, vagy éhen halhatna az árvák között, esetleg meggyilkolhatnák társai – amit meg is próbálnak megtenni – de ő különleges, szinte elpusztíthatatlan. Egész gyerekkorában más volt, mint a többiek, amiért természetesen rettegték és nem is tudták igazán, hogy miért. Ő maga sem tudta, csak azt, hogy számára a hallás, látás, tapintás tökéletesen felesleges érzékszervek, mert a világot a szaglásával ismeri meg. Őt a színek, formák, felületek, halmazállapotok teljesen hidegen hagyják, számunkra pedig elképzelhetetlen, hogy ő miként éli meg a világot, mit érez, mitől annyira furcsa.

Patrick Süskind az egyik kedvenc irodalmi megoldásomat, a szinesztéziát választotta eszközül, hogy leírhatóvá és elképzelhetővé tegye Grenouille belső képzeteit. Azt tudjuk, hogy a világon rendkívül kevés embernek adatott meg az a tehetség, hogy olyan kifinomult szaglása legyen, amivel alkotóelemeire tud bontani illatokat és szagokat. Grenouille még rajtuk is túltesz, mert agyában, egy képzelt palotában (egyértelmű Hannibal Lecter ihletettség) , mint napkirály uralkodik a világ összes illatán, olyanokat hoz létre, amelyeket elképzelni sem tudunk és egy élet sem lenne elég, hogy mindet megalkossa. Mindezt mi nem foghatjuk fel, hiszen a lapokon nem árad át semmilyen illat, és bár tény, hogy mindenki kötődik bizonyos illatokhoz, melyekhez emlékek is társulnak, nem sokan hagyatkozunk a szaglószervünkre. Az író az olvasó képzelőerejét dolgoztatja meg azzal, hogy az illatokhoz, melyeket Grenouille megálmodik, színeket, ízeket, látványokat társít, amivel egészen egyedivé teszi leírásait.

Süskind megfogja a kezünket és végigkalauzol Grenouille életén, miközben megismerjük aprólékosan a klasszikus parfümkészítés módszereit, csínját-bínját, szakmai fortélyokat, mintha mi magunk lennénk az inasok a műhelyekben és hallgatnánk a mester tanításait. Ahelyett, hogy száraz, érdektelen utazáson mennénk át, hihetetlenül izgalmasan tárja elénk ezt, a voltaképpen ismeretlen világot.

De az alcím sem véletlen, mert nem egy szakmai kézikönyvet, hanem egy sorozatgyilkos portrét tartunk a kezünkben, amit nem szabad elfelejteni és elrévedve megismerni Grenouille karakterét. Remek hasonlattal főhősét egy kullancshoz hasonlítja az író, aki mindent túlél, akár évekre is bevackolja magát, vegetál, amíg meg nem érzi a friss vér szagát, a szagot, ami célt ad számára és életre kelti. Grenouille egy szörnyeteg. Életét végigkíséri a halál, gyilkosság és bánat, melyeket érdekes mód, csak közvetve okoz ő, mert sokan a félelem miatt halnak meg körülötte, félnek tőle, mert nem ismerik, és mert nem rendelkezik egy olyan tulajdonsággal, ami teljesen elhanyagolhatónak tűnhetne, ha csekélységével nem lenne mégis mindennapos alkotóeleme az életünknek.

Beleszületett a nyomorba és túlélt mindent, amit sorstársai ilyen nyomás és sanyarúság mellett nem, és voltaképpen úgy rombolta végig az életét, úgy okozott fájdalmat másoknak, hogy közben hihetetlen szépséget teremtett. Ez az ambivalencia kíséri végig mind a történetet, mind a főhős karakterét, már az első pillanattól kezdve. A rossz és a kellemes szagok ellentéte, az emberség és embertelenség, a kor erkölcsi képmutatása és egy sérült lélek megbocsájthatatlan vétkei. Grenouillet sajnos nem lehet szeretni, mert végtelenül gonosz, aminek tudatában van, de gyűlölni sem lehet, mert a társadalom, a természet és önmaga áldozata.

A parfüm – Egy gyilkos története zseniális könyv, abszolút szokatlan sorozatgyilkos portré, különleges és megismételhetetlen stílussal. Egyedül a legvégében csalódtam minimálisan, a filmes befolyásoltság miatt, akaratlanul, mert az ottani végszó annyira ikonikus és annyira jól illik a karakter személyiségéhez, hogy kitörölhetetlen emlék marad.

10/10

moly.hu