Imádom a Poltergeist első részét, ami tényleg megérdemli azt, hogy hivatkozási alapként beszélünk róla. Igazi kultfilm. Ugyanakkor én nem kívántam azt, hogy nekiálljanak folytatásokat gyártani. Persze jól tudjuk, hogy ha valami sikeres azt Hollywoodban nyomatni kell ezerrel, így egyáltalán nem meglepő, hogy a második rész után, lehúztak a filmről még egy bőrt. 1988-ban Gary Sherman készítette el a harmadik részt, a forgatókönyvet is ő jegyzi Brian Taggert mellett.
A történet szerint Carol Anne-t a szülei édesanyja testvéréhez, Patricia-hoz küldik. Patricia nincs annyira oda a dologtól, nyűgnek érzi a kislányt. Szerencsére a férje, Bruce mindent megtesz annak érdekében, hogy jó legyen az otthoni légkör és segítsenek a kislánynak. Carol Anne egy speciális iskolába jár, ahol ráveszik hipnózis alatt, hogy beszéljen a vele és a családjával történtekről. Ennek következtében pedig Kane megtalálja a gyereket és kezdetét veszi a harc Carol Anne-ért.
Izgalmas volt a környezetváltozás, hiszen egy hipermodern, új épületbe helyezték át a történetet. Ez is azt hivatott kifejezni, hogy Carol Anne ezúttal nem számíthat olyan segítségre és támaszra, mint eddig. Sokkal idegenebb volt az egész. A család is másképpen működik most, hiszen Pat eléggé távol áll az unokahúgától, így nincsen meg az a kötődés, ami az előző részeket jellemezte. Ez ad egy új nézőpontot az egésznek. Nem csak Kane-nel kell megküzdeni, hanem egymásra is rá kell találnia a családnak. Ebben Bruce a kötőanyag.
A Poltergeist filmeket mindig a nagyon igényes speciális effektek jellemezték és ez nincsen másképpen most sem. Kifejezetten bravúros és nagyon igényes megoldásokat láthatunk, amik mai szemmel sem zavaróak vagy elavultak. Nagyon ütősre csinálták meg a jeleneteket, Kane továbbra is nagyon fenyegető, bár most egy picit alulreprezentáltnak éreztem. A világok közötti átjárás viszont nagyon jó volt és habár meglepetéseket nem tudtak okozni, de kellemes bizsergésre azért futotta a tarkónk körül. A rohangálások viszont az agyamra mentek. Sokszor éreztem azt, hogy csak annyit mondtak a szereplőknek, hogy fussatok, mi majd vesszük és lesz valami. Túl hosszúak voltak ezek a részek, miközben semmi feszültség nem volt.
Mivel ez egy kifejezetten családi horror, így azért ne nagyon számítsunk arra, hogy rémülten fogunk sikoltozni miatta. Bár teszem hozzá, hogy az első rész kifejezetten félelmetes volt és bőven ki tudta ugrasztani a nézőjét a foteljéből, a második és a harmadik rész viszont eléggé visszavett ebből. Hiába voltak nagyon jó megoldásaik a látvány terén, sajnos a feszültségteremtés már nem sikerült. Csak másfél órás volt a film, de esküszöm, hogy én sokkal többnek éreztem. Nem azért, mert nem történt benne semmi, hanem azért mert a szereplők között nem volt meg a megfelelő kémia. A reakcióik is teljesen életszerűtlenek voltak. Kivétel ezalól Heather O'Rourke, aki továbbra is kifogástalan és szerethető Carol Anne szerepében. Zelda Rubinstein is visszatért, de Tangina is eléggé háttérbe szorult, a végkifejlet meg... Hát na... Nem volt rendesen felépítve, meg aztán ezt előbb is meg lehetett volna lépni, ugye...
Ők gyakorlott Poltergeist szereplők, így hozták, amit elvártunk tőlük. Viszont a többi karakterrel már akadtak gondok, hiába beszélünk olyan színészekről, mint Tom Skerritt vagy Nancy Allan. Egyébként köztük még működött a kémia, csak fura helyzetekben jött rájuk az ölelhetnék. Lara Flynn Boyle és Kipley Wentz kifejezetten idióta szerepeket kaptak és nem azért mondom, mert ez a 80-as évek ruhatár tényleg botrányos. :D A karaktereiket egyszerűen nem írták meg rendesen, a párbeszédek is nagyon erőltetettek voltak és ahogyan már mondtam: életszerűen reakciókat adtak, emiatt hiteltelen volt az egész. A pszichomókus karaktere tök felesleges volt és baromi idegesítő. Semmi szakmaiság nem volt felfedezhető a tetteiben, sőt inkább ő szorult volna kezelésre. Nathan Davis keltette ezúttal életre Kane-t és a körülményekhez képest jó munkát végzett (sajnos Julian Beck 1985. szeptember 14-én, 60 éves korában elhunyt rákban. Sokan ezt is a Poltergeist-átoknak tudták be, még annak ellenére is, hogy a színésznél 1983-ban diagnosztizálták a betegségét.)
Összességében azt mondhatom, hogy a Poltergeist harmadik részének vannak nagyon jó elemei és pillanatai. A gond azzal van, hogy nem sikerült megfelelően összerakni a forgatókönyvet, ezért a karakterek kidolgozatlanok voltak, a köztük lévő kapcsolatot se mutatták be rendesen, a történet vége pedig finoman szólva is "szemöldök mocogtató". Az effektek és a régi szereplők viszont nagyon jók voltak és ha rájuk figyeltünk, akkor tényleg tudtunk izgulni. Csak kár, hogy ebből keveset kaptunk.
- Pro
- Új környezet
- Heather O'Rourke játéka
- Kiváló effektek és látványvilág
- A világok közötti átjárások
- Új kiindulópont
- Kontra
- Kidolgozatlan karakterek
- Gyenge forgatókönyv
- Céltalan rohangászások
- Silány végkifejlet
- Átgondolatlan koncepció
Pro | Kontra | 45% |
Új környezet | Kidolgozatlan karakterek | |
Heather O'Rourke játéka | Gyenge forgatókönyv | |
Kiváló effektek és látványvilág | Céltalan rohangászások | |
A világok közötti átjárások | Silány végkifejlet | |
Új kiindulópont | Átgondolatlan koncepció |