A Raw-ot a Titanic Filmfesztiválon hánytuk végig tekintettük meg. Extra vetítés április 20-án este 20:30-kor az Uránia moziban!

A Raw kapcsán szinte csak arról szóltak a hírek, hogy többen is rosszul lettek azokon a fesztiválokon, ahol levetítették, mert a film nagyon undorító képsorokkal dolgozik. Nos, az igaz, hogy vannak sokkoló, kemény jelenetei, de az igencsak tehetséges francia Julia Ducournau első rendezésében ennél sokkal, de sokkal több lakozik: a Raw egy alaposan megírt és remekül megvalósított felnövéstörténet, ami ráadául - ha hiszed, ha nem - pokolian vicces. Mármint a maga sajátos, bizarr módján.

A vegetáriuánus Justine (Garance Marillier) beköltözik az állatorvosi egyetemre, ahol nővére már felsőbbéves, és ahová egyébként a szülei is jártak. Az új jövevényeket a felsőbb évfolyam tagjai igencsak megterhelő beavatási szertatásba dobják bele, amelynek keretében a szégyenlős, visszahúzodó Justinnek nyers húst kell fogyasztania. A lány először ódzkodik attól, hogy lenyelje a falatot, nővére azonban segít megoldani a problémáját: lenyomja a hugi torkán a húsdarabot. A lány először rosszul lesz, allergiás kiütések bukkanak fel rajta, de aztán ahogy egyre jobban beleveti magát az egyetemi, bulizós közegbe, megállíthatatlan étvágyat kezd érezni: egyrészt szexuálisat, másrészt fizikait, méghozzá az emberhús iránt.

A Nyers azon a jól bevált testhorroros vonalon mozog, mint mondjuk a Ginger Snaps, csak itt ugye vérfarkasok helyett kannibálokat kapunk. Nyilvánvaló, hogy az emberevés aktusa csak metafora a nőiség szárba szökkenésére, a szexualitás előtörésére, amelynek kibontását Ducournau hibátlanul vezényli le, mindvégig a lányra és a benne zajló folyamatokra fókuszálva. Justine félszeg, óvatos szűzlányból egy igazi bestiává válik, aki azonban képtelen parancsolni megváltozott testének, és nem nagyon érti, hogy mégis mi a fene történik vele - a felnőtté alakulás válik horrorrá. Garance Marillier félelmetesen jól játszik, minden pillanatában nagyszerű, egyszer félszeg őzike, máskor pedig igazi szexuális nagyvad, aki próbálgatja határait, miközben megszabadul gátlásaitól - nagy jövő állhat előtte.

A nagyszerűen ábrázolt testhorrort a humor teszi még inkább felejthetetlenné. Életemben nem láttam még e tekintetben ilyen sokoldalú filmet: van itt irónia, groteszk, abszurd humor, szóval minden, ami szem-szájnak ingere, és mindegyik hibátlanul működik. Az abszurd az, ami a filmet leginkább jellemzi: a szereplők olyan természetesnek élik meg a kannibál életmódot, ami először zavarba ejt, de aztán csak nevetni tudsz (és ez a természetesség adja a film undorítóságfaktorát is, nem pedig a vérontás).

Egyvalamit még mindenképp ki kell emelni: a befejezést, ami a hab a tortán, a pont az i betűn. Ducournau parádés lezárást kanyarít filmjéhez, Justine útkeresésének valami olyan mérhetetlenül vicces, de valójában vérkomoly képpel adja meg a kegyelemdöfést, ami tuti, hogy jóllakat - hogy aztán böfögésekkel tarkítva újra és újra visszagondolj rá, na meg magára az egész filmre. A Raw az év eddigi legjobb horrorja, egyszerre rendkívül humoros, bizarr, és drámai, Ducournau-ra, és a főszereplő lánykára, Garance Marillierre pedig érdemes lesz odafigyelni a továbbiakban.

9/10

(Lewis)

Vannak olyan filmek, amikről nem lehet eldönteni, hogy most rendkívül jók, vagy öncélú szemetek, mint például az Isabella Adjani-s Birtoklás, vagy (számomra) a Szarvak. A Nyers is ebbe a kategóriába tartozik, groteszkségének köszönhetően, és bár inkább hajlik a jó kategória felé, végig a mezsgyén egyensúlyozik. Mivel nem egy áldokumentarista filmről vagy megtörtént esetről szól, és nem is zombi- vagy vámpírfilm, a kannibalizmus és a vér természetesen egy metafora, amit végig annak kell kezelni. De vajon minek a metaforája?

A film nézése közben végig a Neon démon, egyik nagy tavalyi kedvencem járt az eszemben, hasonló szimbólumai miatt, de ott egyértelmű volt, hogy a bekebelezés a féltékenységet, a szakma vérszívóságát volt hivatott kifejezni, ebben az esetben viszont csak tapogatózni lehet. A legkézenfekvőbb, hogy a Nyers a szüzesség elvesztéséről, a szexuális ébredezésről, a felnőtt nővé válásról szól.

Justine – biztos vagyok benne, hogy a név Sade márki hírhedt művére utal – nővérét és édesanyját követve bekerül az orvosi egyetemre, kiszakad az otthoni védő környezetből, vegetáriánus, visszafogott szűzként belecsöppen egy olyan világba, ahol nincsenek határok, csupán az ott élők feszegetik a saját határaikat, legyen szó táplálkozásról, tanulásról, szexualitásról. Itt a lányt olyan impulzusok érik azonnal, hogy kvázi fel akarja falni az új élményeket, mindent be akar kebelezni, ha pedig nem kapja meg, elvonási tünetei lesznek. A film elején egy Carrie-t megidéző jelenettel találkozhatunk, ami a választóvonal Justine életében, és mivel tetemes mennyiségű vér szerepel benne, itt is gondolhatunk a szimbolikusságra, a serdülőkorra, a vér által betöltött szerepre a lányok életében. Ezután kezd ébredezni a kis húsevő, és végigjárja azt az utat, amit nővére és édesanyja is már megtett, hogy végül célba érjen, felnőjön.

Ez egy nagyon jó metafora, viszont kicsit úgy éreztem, hogy még megfejthetetlenebbé akarták tenni, vagy, amikor épp kezdene összeállni a kép, beborítottak pár oda nem illő jelenetsort, hogy kicsit művésziesebbé tegyék. Nem éreztem azt a kohéziót, amit a Neon démon esetében, habár a Nyersnek is van természetesen struktúrája, de valahogy a tér, idő kicsit összemosódott számomra. Ennek ellenére egy nagyon különleges film, zseniális, Mechanikus narancs típusú eredeti filmzenével és remek betétdalokkal, gyönyörű operatőri munkával, Suspiriát idéző színvilággal és groteszk humorral. Viszont korántsem volt annyira gyomorforgató, mint ahogy beharangozták, a gore és a kannibalizmus látványa egy horrornézőt nem lep meg ezen a szinten, ami tényleg gusztustalan, az pedig súrolja az öncélúság határát, mert lehet, hogy elnéztem volna a kimondottan élethű sminkmesteri munkát a kannibalizmus kapcsán, de az állatboncolást és tehén-megtermékenyítést nem igazán.

Mindenképpen megéri megnézni a Nyerset, de ez nem mindenkinek való, a színésznőkre érdemes lesz figyelni, ahogyan a rendezőnőre is, mert debütáló alkotásnak azért ez elismerésre méltó.

8/10

(Levente)

IMDb | mafab