Ugyan 1971-ben készült már egy kiváló feldolgozás John Christie rémtetteiről, melyben Richard Attenborough alakítja a sorozatgyilkost, méghozzá egészen elképesztő átéléssel, de a BBC mégis úgy döntött, hogy ideje elővenni újra ennek a brutális gyilkosnak a történetét. Christie legalább nyolc nőt és valószínűleg egy kisbabát ölt meg, plusz miatta akasztottak fel egy ártatlan embert. Rémtettei a 40-es és 50-es évekre tehetők. A kritika cselekményleírást tartalmaz, elvégre megtörtént esetről van szó, így nyíltan esik szó az eseményekről. A sorozat maga is nyílt lapokkal játszik, hiszen mindenki ismeri Nagy-Britanniában, sőt az egész világon John Christie kegyetlen gyilkosságainak történetét.

A BBC egy három részes miniszériát készített erről. A három rész mindegyike egyórás és három különböző nézőpont szerint közelíti meg a történetet. Az első rész Christie feleségére, Ethelre fókuszál. Nyilván mindenkiben felmerül a kérdés, hogyan tudta Christie ennyi éven át megúszni, ráadásul úgy, hogy mást ítéletek el helyette, miközben felesége volt? Ebben a részben nagyon szépen mutatják meg a kis furcsaságokat, zavaró dolgokat, hogy aztán kibontakozzon előttünk egy rendkívül káros és mérgező kapcsolat képe, valamint egy asszonyé, aki képtelen összeszedni a bátorságát és kilépni a házasságából és pontosan emiatt lesz cinkostárs. Pedig lát mindent. Először csak egy vérfolt, egy bevetetlen ágy, egy ottfelejtett, idegen kabát árulkodik arról, hogy valami nincs rendben. Majd elmerülünk a sötétségben, ami Ethelt is magával ragadja. Nem tehetek róla, de bennem végig az zakatolt, hogy hogy lehet valaki ennyire hülye?! Nyilvánvalóan az volt a készítők célja, hogy megsajnáljuk Ethelt, de én egyszerűen nem tudtam megszánni. Sokkal inkább dühített ez a szerencsétlen, aki miatt ártatlanok vesztették életüket és akit egyszerűen nem tudtam megszeretni vagy megérteni.

Ha pedig már ártatlanoknál tartunk, térjünk rá a második részre. Ennek a főszereplője az Evans házaspár, akik szerencsétlenségükre beköltöznek Christie-ék fölé. Fiatalokról van szó, akik a háború okozta pusztítás ellenére tele vannak élettel és tervekkel, de ahogyan az lenni szokott a valóság hamar megöli az álmokat. A gyermek is előbb jött, mint akarták. A házasságuk válságban van és egyik fél sem kezeli jól a helyzetet. Christie ezt használja ki és a házaspár bizalmába férkőzik. Akik ismét bajba kerülnek, amikor idő előtt esik az asszony újra teherbe. Ez lesz a vesztük. Christie előadja, hogy orvos és el tudja hajtani a magzatot. A néző persze jól tudja, hogy mire megérkezik a férj borzalmas dologgal kell majd szembesülnie. Evans persze bepánikol, menekülőre fogja, a babát pedig Christie-re bízza. Innentől kezdve pedig mind az apa, mind a baba sorsa megpecsételődött. Számomra ezt a részt volt a legnehezebb végignézni. Ugyan nem mutatnak nagyon direktbe semmit, de nem is kell. Borzalmasan frusztráló volt a légkör, sikítani tudtam volna a tehetetlen dühtől.

A harmadik részben Evanst felakasztják, méghozzá döntően Christie tanúvallomása miatt. Ebben a felvonásban már a gyilkos a főszereplő. Őt ismerhetjük meg jobban. Furcsa, de nagyon okos módon a készítők nem akarnak választ találni a miértekre. Nem is teszik fel ezt a kérdést, nem akarják megérteni a gyilkost. Egyszerűen csak bemutatják azt, hogyan tudta ennyi éven át megúszni és hogyan történhetett az, hogy egy ártatlant miatta akasztottak fel. Nem boncolgatják a karakter motivációit, nem akarják feltárni a múltját és értelmezni a látottakat. Nem akarják megfejteni Christie-t. Mint ahogyan anno a filmben, most is a dokumentarista jelleget választják. Ám itt nagyon sokan foglalkoznak az akkori állapotokkal és ez nagyon jót tesz a szériának. Sokkal érthetőbbé válik az egész eseménysorozat. Mint ahogyan azt is nagyon jól bemutatják, mennyire jelentéktelen és láthatatlan figura is volt Christie, aki mindig képes volt úgy alakítani a valóságot, hogy az neki jó legyen és amiben tovább folytathatta beteg tevékenységét.

Ám hiába az erős történet, ha nincsenek jó színészek. Itt viszont nemhogy jó, hanem nagyszerű alakításokat kapunk. Tim Roth amúgyis hatalmas kedvencem és Christie szerepében megint maradandót mutatott. Az a cinikus gonoszság, ami árad belőle egészen elképesztő. A cinkossá váló feleséget alakító Samantha Morton pedig méltó párja. Kettejük játéka egyszerűen zseniális és rengeteget ad az élményhez. A mellékszereplők és a kor ábzrázolás is egészen kiváló, mint ahogyan a Rillington Place-ből áradó reménytelenség és könyörtelenség is csak úgy árad a képernyőről. Itt kell külön kiemelni a nagyszerű operatőri munkát és a sorozat képi világát.

A Rillington Place nagyon lassan építkezik, igazán vontatott az elbeszélésmódja és ez bizony nem fog mindenkinek tetszeni. Ez egy szinte egy helyszínen játszódó, kevés karakterre építő darab, amiben nem kap helyet az akció, a vér vagy a gyilkolás. Ettől függetlenül nehezen emészthetők a látottak és tényleg megviselő a nézőjét. Semmi művi nincsen benne. Nem akar több lenni, mint ami. Nincsenek benne hatásvadász elemek, csak az elemi gonoszság süt belőle. A megtekintés után garantáltan lesznek bennünk kérdések és egy darabig nem is tudunk szabadulni a látottaktól. Egyszerűen nem fér a fejünkbe az a banalitás, gyengeség, szerencse és pofátlanság, amik miatt ennyi éven át megúszta Christie. A legrosszabb pedig az, hogy az élet tényleg ilyen és a sorozatgyilkosok mindig ilyenek miatt ússzák meg... Rossz döntések, pillanatnyi gyengeség és el is vesztünk. Mert tényleg mindig csak ennyin múlik.

IMDb | mafab