Köszönjük az Agave Kiadónak, hogy könyvkritikákkal is bővíthetjük a profilunkat!

Ahogyan egy horrorfilmnél sem mindig elég az atmoszféra, a jól megválasztott helyszín és a már jól ismert, zsánereszközök felvonultatása, egy könyvhöz is több kell, vagy ha ezek unásig ismételtek és mégis erre épített a szerző, akkor legalább a cselekmény legyen magával ragadó. S. L. Grey nem egy szerzőt takar, hanem rögtön kettőt, Sarah Lotz-ot és Louis Greenberg-et, akik közös erővel sem tudtak semmiféle meglepő, vagy eredeti sztorit kitalálni, alig 300 oldalon.

Mark és Steph pár éve már házasok, úgy tűnik rácáfoltak a nő családjának és a férfi ismerősi körének kételyeire, hogy egy második házasság, melyben több évtizednyi korkülönbség van működni fog, hiszen boldogok együtt, közös gyermekükkel. Dél-afrikai házukba egy éjszaka viszont betörnek, mely alapjaiban rázza meg, közel sem erős köteléküket és régi sebeket tép fel, beleváj a rég eltemetett múltba. Mark legjobb barátja, Carla azt javasolja, hogy a pár utazzon el egy kis időre, távolodjon el a rossz emlékű lakásuktól, próbálják ki a lakáscserét egy külföldi párral és lazítsanak. A választás természetesen Párizsra esik, de a könnyű kikapcsolódásból hamarosan rémálom válik.

Lehet nem volt jó döntés, hogy egy King-regény után kezdtem rögtön bele Az apartmanba, mert nyilvánvaló volt, hogy King után, a műfajban igazából bármi olcsónak tűnhetne, de az írók meg is lephettek volna. Nem tették, sőt művük az első lapokon már elkönyvelte magát nálam strandi stand-ajánlatnak, és sajnos a cselekmény végére sem tudtak más érzést kiváltani belőlem csak idegességet. Idegesített a két karakter az életképtelenségével, mert tudom, hogy vannak megfontolatlan emberek, de a két szereplő ostobasága már minden határt áthágott. Kezdjük a problémahelyzet megteremtésével, amit képtelen voltam komolyan venni, annyira meggondolatlan volt. Személy szerint én soha nem mennék bele lakáscserébe, az airnb-hez is nagy bizalom kell, de, hogy kaució, bármiféle biztosíték nélkül vadidegenek jöjjenek az én lakásomba, én pedig az övékbe, kizárt. Viszont, ha valaki belemegy, a minimum, hogy csak megbízhatónak tűnő emberekkel, előzetes egyeztetés, mai technikának köszönhetően facetime-os, vagy webkamerás „ismerkedés” után. De hőseink nem így tesznek, egy lakáscseréket bonyolító oldalon egy értékelés nélküli, egy-két képes párral folytatnak le azonnali cserét, aztán, amikor megérkeznek a francia pár otthonába még meg is lepődnek.

Ha már kellően ostobák voltak ahhoz, hogy arc nélküli embereket engedjenek az otthonukba, és nem gyanakodtak, hogy a francia lakásról nincsenek belső képek, legalább annyi eszük lehetett volna, hogy, miután megérkeznek a penetráns, rothadozó lakásba azonnal felkeresik a lakáscsere oldalt – hisz a párt, nyilvánvalóan nem tudják elérni. Talán az se lett volna rossz, ha utazás előtt kérvényezik, hogy külföldön is használhassák a hitelkártyájukat. Konkrétan ott vannak Párizsban, és egy peták sincs náluk, még vészhelyzetre sem, de ha már itt tartunk, mióta okos dolog, kirablás után, teljesen lenullázott anyagi kerettel vakációzgatni, egy drága városban? Mentek volna el wellnessezni a hétvégére, a gyerek nélkül. Komolyan, vannak ilyen emberek?!

Nem csak, hogy egy marék lepke megfontoltabb náluk, személyiségük, már ha lehet annak nevezni a karakterfejlődést teljes mértékben nélkülöző szereplőbemutatást, egészen visszataszító. Mark egyetemi tanár, sötét múlttal, bűnbánattal, gyásszal, feldolgozatlansággal, kapuzárási pánikkal, de annak ellenére, hogy az ő szála merre fut ki, mégis szimpatikusabb feleségénél. Steph megtestesíti a játszótéri anyukák azon kasztját, akik csak a gyerek körül fontoskodnak, hangoztatva háztartásbeliségüket, hisz gyerek mellett kinek van ideje dolgozni? Ami rendben is van, csakhogy Steph még elmosogatni is képtelen, a nagy gyermeknevelés pedig nála abból áll, hogy a kicsi az Ipaddel játszik, míg ő borozgat. E mellett halálosan féltékeny Mark legjobb barátjára, aki voltaképpen egy sikeres nő, illetve az előző feleségre, valamint Mark tragédiában elvesztett lányára. Semmiféle tisztelet nincs benne a gyász iránt, semmiféle támaszt, segítséget nem nyújt, passzív agresszív, férje férfiasságát folyamatosan megkérdőjelezi, hűtlenséggel vádolja, miközben természetesen az nem gond, hogy ő maga két borozás között a szomszéddal hetyeg. Ezért a nőért kellett volna izgulni, vagy neki kellett volna igazat adni? Az legalább tetszett volna, ha a cselekmény végkimenetelében kiderül, hogy minden bajnak ő az okozója, és egyfajta münchausen by proxy-szindrómában szenved, aminél kevés ijesztőbb van az anyaságban. De ha már a karakterek csapnivalóak, legalább az atmoszféra és a helyszín jó?

Az írópár

Az írók nagyon szerették volna, ha egy nagyon franciás kísértethistória kerekedik ki a könyvükből, de túltolták a közhelyekből való építkezést és még Amelie is rosszul lenne a helyszínleírásoktól. Abszolút nem tűnik franciás hangulatúnak, annak ellenére, hogy francia kifejezésekkel tűzdelték tele (csak a végén jutott eszükbe lábjegyzetezni, hogy talán értse a nyelvet nem beszélő olvasó is), illetve természetesen bagett és croisont evés van, nyirkos időben, bundában, a Szajna partján. Szerintem az írók soha nem voltak Franciaországban, megnéztek egy Woody Allen és egy Polanski filmet, aztán azt hitték ismerik a szerelem városát.

A cselekmény gyorsan halad előre, váltakoztatva a perspektívákat és néhol sikerült borzongató hangulatot teremteni, de sajnos az alapkoncepciót sem tudták eldönteni. Nem sikerült lecövekelni egyik megkezdett ötletnél sem, nem világos a könyv végére, hogy egy polanskis, pszcihológiai-thriller alapú személyiséghasadásos történetet olvashatunk, vagy egy klasszikus kísértethistóriát, esetleg egy megszállásos horrort. A végkimenetel kiszámítható, abszolút nem meglepő, de legalább az ócska bérház múltja kicsit borzongató.

Sajnálom, hogy Az apartman nem lett egy jó könyv, horror rajongóknak abszolút nem ajánlom, mert minden egyes fordulatát, eszközét ismerheti a témában jártas olvasó, esetleg azok próbálkozhatnak meg vele, akik most szeretnének belépni a pszichológiai thrillerek műfajába.

4/10

moly.hu