A Salem az a sorozat, amire már nagyon régóta szükségük volt a boszorkányság témáját kedvelőinek, köztük nekem is. Az első évadról hosszan áradoztam, hogy mennyire jó, végre igazi boszorkányok, seprűvel, igazi varázslatokkal és félelmetes atmoszférával uralják a képernyőt. Ami miatt nagyon könnyen fel lehet figyelni a sorozatra, az az elképesztően eltalált atmoszférájú promóció. Az első évadnál megszokott teaserek és kedvcsináló poszterek a második évadnál is igazán ütősre sikeredtek, ezért kimondottan vártam a Boszorkányháború szlogenre építő felvonást. Mai posztomban a megszokott módon áradozni fogok a Salemről, de néhol muszáj leszek spoilerezni, tekintettel az előző évad történéseire.

Mint múltkor felvázoltam, a sorozat a 17. századi gyarmat, Salem városára fókuszál, a boszorkányperek és hisztéria kialakulását egészen más perspektívába helyezi; bár ártatlanokat vádoltak és öltek meg, mindezt a boszorkányok akaratából tették, tudtukon kívül, az elborult puritánok. Már az első évadban megragadott ez az autentikus atmoszféra és a félig-meddig történelmi hűség. Mary Sibley (Janet Montgomery), miután szerelmét a város feje elküldte a halálba, eladta a lelkét az ördögnek, hogy meg nem született gyermekéért cserébe hatalomra tegyen szert. Boszorkánnyá vált, és az évek alatt szépen lassan beszőtte fortélyaival Salemet; elvetette magát Sibley-vel, akit bűbáj segítségével megnyomorított, így nőként szóhoz juthatott a törvényhozásban, ennek köszönhetően pedig boszorkánygyülekezetét jutatta pozíciókhoz. Nem volt elég, hogy boszorkányok kaptak hangot a városban és irányítottak, Mary, a gyülekezet főboszorkánya, a Samhain tervet szőtt, hogy boszorkányai átvehessék teljes mértékben az irányítást, ezért útjára indította a Nagy Rítust.

A Nagy Rítus beindítója a Malum volt, melyhez ártatlanok halála kellett, ezért Mary a puritánokat felhasználva, egymás ellen uszítva, boszorkányhisztériát előidézve összegyűjtötte a kellő halottakat, megküzdött Increase Mather boszorkányvadász pappal és kinyitotta a Malumot. Az első évad a Malum felnyitásával zárult, mely pestist szabadít Salemre, és ezt csak boszorkányvérűek élhetik túl. Innen veszi fel a fonalat a második évad. Salemet megfertőzte a pestis és rohamosan terjed, de a Nagy Rítusnak közel sincs vége. Mary az előző évadban megtudta, hogy Tituba (Ashley Madekwe) évekig hazugságokkal hitegette, gyermeke, akit a boszorkányságért elcserélt, életben van, az ősök nevelték évekig egy magasztosabb cél érdekében. Mary az árulás után magára marad, fiát magához veszi, bár éjszakánként még vissza kell, hogy térjen az erdőbe. A konkurencia, Mercy (Elise Eberle) személyében, akit ő maga teremtett, egyre csak nő és bosszúra szomjazik, ezért Mary felgyújtatja a boszorkányt és gyülekezetét, a tüzet pedig csak Mercy éli túl. A megégetett boszorkány látványa, hangja és egész mivolta az évad legvérfagyasztóbb tényezője, elképesztő volt nézni.

A második évad óriási dobása Lucy Lawless (Xéna) szerződtetése volt, jelenléte pedig valóban zseniálissá tette a történetet. Lawless a német ősboszorkányt, Palatine Ingrid Von Marburgot keltette életre, aki az utolsó igazi, született boszorkány, ő volt Hecate és Báthory Erzsébet is, és ő irtotta ki a környező összes boszorkánygyülekezetet, beleértve a magyar boszorkányokat is. Egyszerűen remek húzás volt egy ilyen karaktert behozni a történetbe, egész mitológiát szőve köré, s mikor kiderült, hogy ő Báthory is egyben, nem volt megállás, abszolút kedvencemmé vált. Ő volt a boszorkány, akiről az első évadban már hallhattunk Increase Mathertől, őt küldte vissza a pokolba. Csakhogy a grófnő fel tud támadni, és erősebb bármely essexi boszorkánynál, még Mary Sibley-nél is. Célja egy: befejezni a Nagy Rítust, ami elhozza a földi poklot, Mary fia pedig a Sátán porhüvelye lehet, így újra együtt lehet szerelmével, és közösen uralhatják a világot.

A történet most is komplikált és érdekes, tele csavarokkal, ahogyan azt megszokhattuk az előző évadnál is, mégis sokkal különlegesebb ez az évad. Előző évadértékelőmben írtam, hogy az évad felétől drasztikusan megváltozott az operatőri munka és a zenei aláfestés, mintha a pilot részek után belejöttek volna és ráéreztek volna az ízére. Úgy tűnik számomra, hogy a készítőknek sikerült bővíteniük kicsi, de elszánt rajongótáborukat, és többeket is meggyőztek, ezért több pénzt is kaphattak a kivitelezésre. A második évad remekel mind képi világban, mind zeneiségben, a trükkök nagyon jól vannak kivitelezve, van, ahol már fantasyszerűek, rengeteg bűbájt és varázslatot láthatunk.

A régi megszokott szereplők visszatérnek idén is, de egy-két új karaktert is megismerhetünk. Anne Hale, az előző évad legtisztább szereplője, aki elszántan harcolt a nők, árvák jogaiért és az igazságért, ráébredt, hogy maga is boszorkány, nem is akármilyen. Miután kiélte szülein újonnan felfedezett hatalmát, rá kellett jönnie, hogy segítségre van szüksége, hogy irányíthassa elsöprő hatalmát, ami nem csak a telekinézisben merül ki, és mindezt jóra fordíthassa. Az ő karaktere szívem egyik csücske a sorozatban, nagyon eltalált, minden jelenetét szerettem. Cotton Mather és a még mindig extra mód irritáló John Alden kapitány mellett feltűnik Salem orvosa, aki fiatal, tudásvágyó és gyengéd érzelmeket kezd táplálni Mary iránt. Másik új és érdekes karakter pedig a boszorkánymester Sebastian Von Marburg, a grófnő fia.

A szlogenben megígért Boszorkányháború bizony nem marad el, Mary Sibley, Tituba, Anne, Mercy és Marburg grófnő mind megvívják maguk és egymás harcait, ezek pedig bizony nem finomkodó párbeszédek. Ami az előző évadnál is körvonalazódott, most már egyértelmű, a Salem erős nőkről szól, boszorkányokról, akik minden hatalmukat latba vetve szóhoz jutnak a puritán, férfiak uralta városban, és bizony irányítani fognak. Aki eddig nem követte a sorozatot, tegye meg, nem fog csalódni, igazi boszorkányság, és szerencsére jövőre harmadik évaddal is gazdagodunk.

IMDb