A Salem üde színfoltja volt a horrorsorozatoknak. Az első évad ugyan nehézkesen indult be, de a fináléra megadta azt az elborult, mágikus horrort, amire a boszorkányság témáját kedvelők vágytak, kreatívan vegyítve a valóságos salemi hisztéria történelmi aspektusaival. A második évad már igazi élvezet volt az elejétől a végéig, amihez remek karakterek járultak hozzá, Lucy Lawless pedig a germán boszorkányág Grófnőjeként az egyik legbadassebb szereplővé vált, a fináléra pedig képernyőn, sőt moziban sem látott boszorkányháború tört ki. A Salem nem csak látványában és hangulatában ragadhatta meg a rajongókat, hanem feminista felhangjának köszönhetően is, zseniális női főszereplők mozgatták a marionettfigurákat és igazgatták sorsukat. Természetes volt, hogy nagyon vártam a harmadik évadot, amire nagyágyúként a főcímzenét szerző Marilyn Mansont is leszerződtették, és a premiert is fél évvel elcsúsztatták – gondolom a látvány és a trükkök mennyiségének kidolgozása miatt. Viszont sajnos a sorozat fénye megkopott, elfáradt a történet, és a készítők valami érthetetlen okból levették a hangsúlyt a boszorkányokról, megfosztva ezzel a szériát különlegességétől, valamint a látvány is valahogy nagyon félrecsúszott.

A második évad fináléja keserédes vég volt a salemi uralkodó boszorkányok számára: a Grófnő ismét visszakerült porhüvelyébe és koporsójába, hogy ismét el legyen zárva évszázadokig. Mercy (Elise Eberle) játszmái nem tették őt naggyá, Salem kivetette magából, Knocker’s Hole-ba kellett menekülnie, Anne (Tamzin Merchant) varázserejét használta fel, hogy magához láncolja újdonsült férjét, Cotton Mathert (Seth Gabel). John Alden (Shane West) teljesen felejthető és irritáló volt, ahogyan már két éve, Mary Sibley (Janet Montgomery), az essexi ág legerősebb boszorkánya pedig, miután győzedelmeskedett a Grófnőn valamelyest, fiát feláldozva elhozta a Földre az Ördögöt.

A tényleg meglepően szórakoztató és remekül kivitelezett második évad után viszont tízórányi unalom és érdektelenség következett, aminek fényében nem is csodálom, hogy elkaszálták a sorozatot, de azért jó lett volna egy epikus lezárást adni három évnek.

A történet kőegyszerű, kiszámítható és rendkívül rövid, amit tíz részen át próbáltak a készítők nyújtani, mint a rétestésztát. Az Ördög eljött a Földre, Mary kisfiának, ifj. Johnnak (Oliver Bell – Westworld) a képében (milyen eredeti név), magával hozva egy testvérét, egy másik bukott angyalt, Belzebubot. Mivel végig találkozhatunk kifordított, visszájára állított bibliai utalásokkal, nem értem, hogy miért nem Lucifer jött le a Földre, hogyha a bukott angyalok legerősebb vezetője ő. A hangsúlyt átkerült az ördögre és csatlósára, valamint tervére, melyben bábként használja Maryt, Anne-t, Cotton Mathert és Marburg grófot. Az első négy része az évadnak tökéletesen felesleges, említésre sem méltó, és abszolút hiányzik belőle a cselekmény. A kisfiú, aki az ördögöt játssza, nem ripacs, de a mezsgyéjén egyensúlyozik. Valahogy ezúttal minden színész a minimálisat hozza csak, volt, hogy úgy éreztem, mintha valami Asylum-féle boszorkányförtelmet néznék, amire a látvány is rájátszott. Ahhoz képest, hogy nyilvánvalóan nagyobb büdzséből dolgozhattak, valamiért a hangulatot és a trükköket rendkívül olcsó hatásúan mutatták be. A színek sem harmonizáltak, a démonok, banyák megjelenése nagyon ócska maszknak tűnt, de legalább a gore rendben volt.

Az évad felénél rendkívül meglepő módon rájött mindenki, hogy az Ördög gonosz és önző, és nem Salem felemelkedését akarja elhozni a földi Pokollal, hanem saját istenné válását, ezért meg kell állítaniuk. A szezon második fele pedig a játszmázásokkal telik, hogy keresztülhúzzák az Ördög számításait, aminek úgyis tudjuk a végkimenetelét, szóval tényleg teljes unalomba fullad még a finálé is, amin a minimális csavar sem tud segíteni.

A legfájóbb pont viszont mégis a női karakterek hanyagolása volt. Mary Sibley már korántsem egy erős vezető, erejétől megfosztják, és tíz részen át szenved, John Aldennel való se veled, se nélküled kálváriájáért pedig legszívesebben én hoztam volna el a Poklot a Földre. Egyik nagy kedvencem, Anne sem tündököl, a színésznő abszolút visszavett a játékából, ő csak a fináléra tér vissza pár percnyi ármánykodásra. Cotton Mather érdektelen és irritáló, ahogyan Tituba is, Mercy pedig mintha már ott sem lenne, pedig próbálnak a készítők valami minimális történetet bemutatni vele, de nem sikerül.

Marilyn Manson pedig a legnagyobb blöff volt: színészként is helytáll, a karaktere is zseniális, ennek ellenére tíz rész alatt szerintem tíz perc játékideje sincs összesen, holott főszereplővé lehetett volna tenni.

Óriási csalódás a harmadik évad, és én inkább azt tanácsolom a Salem rajongóinak, hogy ne kezdjenek neki, maradjon meg mindenkinek a Boszorkányháború szép emléke.

3/10