Alejandro Jodorowsky filmjeit lehet szeretni, vagy gyűlölni, azt semmiképpen sem lehet elvitatni, hogy személyében a húszadik század egyik legtehetségesebb és legegyedibb látásmóddal rendelkező filmkészítőjét tisztelhetjük, aki simán egy ligában játszik olyan nagyágyúkkal, mint David Lynch. Munkássága nem véletlenül osztja meg és háborítja fel nézőit, hiszen Jodorowsky teljesen fittyet hányva a mainstream igényekre, csakis saját vízióit és világképét adja át művein keresztül, hogy azokkal is közvetítsen számunkra valami igazán különlegeset. Legismertebb siker és botrányfilmjei után (A vakond, A szent hegy) a nyolcvanas évek már nem nagyon kecsegtetett igazán nagy lehetőségekkel a számára. Egészen 1989-ig, amikor is összeállt Dario Argento producer öccsével, Claudio Argentoval, és az ő segítségével elkészített egy horrorfilmet, ami persze a tőle megszokott módon sokkal szabadosabban kezeli a műfaji határokat, de nem szűkölködik erőszakosságban és pszichedelikus képek és szimbólumok sokaságában.

Történetünk középpontjában Fenix áll, aki gyermekként még egy sátorcirkuszi társulat tagja volt Mexikóvárosban, szüleivel együtt. A cirkuszi munka mellett anyja egy elvont vallási csoport, a Szent Vér szekta vezető személyisége volt, macsó, alkoholista apja pedig örömmel vetett szemet bármilyen jött ment nőre. Egyetlen barátai egy törpe elefántidomár, és egy süketnéma kötéltáncos lány voltak; a lány iránt a kis Fenix hamar gyengéd érzelmeket is kezdett táplálni. A boldog békeidőknek szép lassan véget vetett apja kilengése az egyik mutatványos nővel, aminek következtében elkerülhetetlen volt a véres leszámolás szülei között. Anyja elvesztette mindkét karját, apja pedig, miután felesége savval megfosztotta férfiasságától, öngyilkosságot követett el. A trauma miatt Fenix hosszú időre egy szanatóriumba került, ahonnan sok év után megszökik, anyja egyik látogatását követően. A huszonéves Fenix zsarnok anyja szolgálatába áll, aki a fiút használja fel, hogy elveszett kezeit pótolja, és elég nagy sikert is aratnak pantomímművészként. Csakhogy kényszeres közös életük egyre nagyobb bonyodalmakba sodorja őket, ugyanis Fenix traumatikus víziói és elfolytott vágyai nem nagyon férnek meg anyja erőszakos önzésével, amivel már saját fia elméjébe is beférkőzött. És nem riad vissza attól sem, hogy így sok véres kegyetlenségre bátorítsa Fenix-et, csak hogy még közelebb tudhassa magához.

A történet több szálon is mozog, és rengeteg témát érint, de a középpontjában még is egy meggyötört személy lelki és szellemi leépülése és szenvedése áll, nem nélkülözve megannyi személyes elemet a rendező életéből. Jodorowsky hű marad önmagához, és egy igazi pszichológiai és spirituális belső utazásra invitál minket, de a Szent vér már jóval közönségbarátabb, mint korábbi művei. Ez köszönhető részben Claudio Argento-nak, aki igyekezett az átlagnézők számára is befogadhatóvá alakítani a történetet, de úgy, hogy a lényegi tartalom ne vesszen el. Szerencsére Jodorowsky és Argento remek közös munkát végzett, aminek eredménye egy műfajokat szabadon kezelő, brutális, lelkileg nehéz, szövevényes film, ami még kifejezetten emészthető formában is van tálalva egy művész-horrorhoz képest. A művész és közönségfilmes elemek hibátlanul vannak elegyítve, teljesen megférnek egymás mellett, és ki is egészítik egymást. A felszínen egy tragikus múltú, traumatizált fiú gyilkossá válását láthatjuk, alatta viszont sokkal több dolog történik. Jodorowsky számtalan szimbólumot és archetípust vonultat fel Fenix lelki állapotának felvázolására, a klasszikus mesékből, és a filmművészet remekeiből is egyaránt felhasználva. Jodorowsky életében is fontos szerepet töltött be a cirkusz, ami érintőlegesen korábbi filmjeiben is előkerült, de a Szent vér esetében a cselekmény első felét teljesen kiteszi a cirkuszi élet bemutatása. Mintha Tod Browning Szörnyszülöttek című klasszikusának modern változatát látnánk, és tagadhatatlan, hogy a személyes élmények mellett Browning mesterműve előtt is tiszteleg a rendező. Jó pár különös és furcsa figurával találkozunk itt, és azok mindennapjaiba kapunk bepillantást, amik kicsit megkavarva, de zavarba ejtően összhangban állnak a hétköznapi élet nehézségeivel és problémáival. Főleg azokkal, amiket egy problémás családi környezetben nevelkedett gyereknek kell elszenvednie. Különc barátai és a többi mutatványos is, mintha csak azt a szebb, kicsit álomszerű környezetet jelképeznék, amibe Fenix szívesen elmenekülne szülei elől. De ez az idilli kép sem sérthetetlen, amit jól példáz például a cirkuszi elefánt temetése. Ismét csak a rendező saját életéből merítve, de kifejezetten fontos szerepet kap a spiritualitás és a vallás, annak is egy eléggé kifordított formája. Anyja tökéletes mintapéldánya a vallási fanatikus szülőnek, de ami külön érdekessé teszi, az az, hogy nem a jól ismert keresztény dogmákban hisz. A Szent vér gyülekezet egy évekkel korábban megkínzott és megbecstelenített diáklány mártírhalála előtt tiszteleg, és az őt ábrázoló bálványt és vérnek mondott több liternyi festéket imádják. Lehet nem ez volt a rendező fő szándéka, de ennél illusztrisabban nem lehetne bemutatni a vallási fanatizmust és az ilyen elvont gyülekezetek abszurditását.

De a legfontosabb része a filmnek egyértelműen a lélektani tartalom, amiben Fenix elméjének megbomlását és gyilkossá válását mutatják be. Ennek legfőbb gyökereiként az erőszakos szülői behatás és a káros családi minta jelölődik meg. Anyja már gyerekkorában gyülekezete jelképes öltözékébe öltözteti fiát és a szekta hitére tanítja őt. A magánéletben tanúsított erős és kártékony anyai figyelem is kifejti hatását, amitől Fenix még felnőtt korában sem tud szabadulni. Ezzel párosul még apja macsó, jenki magatartása, hogy férfit neveljen fiából és a saját képére formálja. Tökéletes jelképe ennek az a sas szimbólum, amit a saját mintájára önkényesen Fenixre tetovál, ami élete végéig vele marad. Apja hatása még felnőtt korában is visszaköszön szerencsétlen párválasztásaiban, akik mind áldozatul esnek az anyja bosszúszomja által irányított fiúnak. Szülei konkrétan fel akarják emészteni Fenix egyéniségét, hogy saját akaratuk szerint formázzák őt, és ennek következménye lesz egy teljesen identitászavaros személyiség. Aki felnőttként is inkább csak annak lehetőségét keresi, hogy eltűnhessen mindenki elől, akárcsak kedvenc filmes hőse, a láthatatlan ember. Egy újabb filmes archetípust emel be Jodorowsky, hogy annak jelentőségét és mondanivalóját egy teljesen új környezetben és konteksztusban hasznosítsa újra.

Itt előkerül még egy klasszikus motívum, a szenvedő és megérthető szörny alakja. Minden rémtette és hibás cselekedete ellenére végig együtt tudunk érezni Fenix-el és sajnálni is tudjuk. Egyértelműen áldozat figuraként jelenik meg, aki a megrontott gyermekkora után még anyja kegyetlen akaratát és bosszúvágyát is kénytelen elviselni. Az egyetlen személy, akinek emléke még képes életben tartani Fenix sértetlen, tiszta énjét, az gyerekkori szerelme, a süketnéma kötéltáncos lány, Alma. Az ő hatása még Fenix rémtetteiben is visszaköszön valamilyen szinten. Jodorowsky saját fiaira osztotta Fenix gyerekkori és felnőtt szerepét is, és nem tudom miket kellett kiállniuk a szerepben, de tökéletesen átlényegültek és eggyé váltak a karakterrel. Különösen a huszonéves fiút játszó Axel Jodorowsky.  Az ő játéka a film egyik fénypontja, rajta kívül már csak az anyát alakító Blanca Guerra lehetne még zseniálisabb. Mellettük még a mellékszereplők is jól teljesítenek, tényleg senkire sem lehet igazán panaszunk a rengeteg színes és érdekes figura között.

Szerencsére ez a sok szimbolikus és álomszerű elem egy teljesen közérthető körítéssel van tálalva, így sokkal több emberhez is eljuthat, mint Jodorowsky egyéb mesterművei. A történet végig pörög, egy pillanatra sem laposodik el, így az érdeklődés is fennmarad az utolsó pillanatig. A zene nagyon jól visszaadja ezt a kiégett, részben kicsit ősi mexikói hangulatot, és az ebben megszülető őrületet is. A gore szerelmeseinek sem kell csalódniuk. A látványos és szinte már művészien kivitelezett gyilkosságok a legjobb giallo filmeket idézik meg. És kapunk még egy nagy csavart is, amit lehet sokan megtudnak majd jósolni egy idő után, de még így is hatalmasat tud ütni. Nem is a váratlanság ereje miatt, hanem annak jelentősége, ami igazán letaglóz.

Végeredményben a Szent vér egy igazi avantgárd tanmese egy gyilkos megszületéséről, ami ügyesen lavírozik több műfaj között is. Még ha Jodorowsky könnyebben befogadhatóbb filmjei közé is tartozik, sokan talán még így sem fognak majd könnyen megbarátkozni vele. Ennek ellenére bátran tudom ajánlani bárkinek a filmet, és nem csak a horror szerelmeseinek, hanem a művészibb alkotások, és lélektani drámák kedvelőinek is. Mindenképpen egy egyedi élménnyel lesznek gazdagabbak.

9/10.

IMDb | mafab