Nagyon szeretem a 80-as, 90-es évek thrillereinek hangulatát, éppen ezért igen sok filmet felhalmoztam ebből a korszakból. Az Elemi ösztön, a Végzetes vonzerő vagy A kéz, amely a bölcsőt ringatja (hogy csak pár címet említsek) egytől-egyig hatalmas kedvenceim. Kétségtelenül Sharon Stone karrierje ebben az időszakban robbant be, és megannyi thrillert forgatott le ekkor. (Biztos vagyok benne, ha korábban született volna, akkor Hitchcock kedvenc szőke múzsái közé tartozott volna.) Egyik első ilyen munkája a Scissors volt.

Angela gyönyörű fiatal nő, akinek az a hobbija, hogy eltört, régi babákat restaurál. Egyik beszerzőkörútját követően egy férfi megtámadja háza liftjében. Angelának sikerült legyűrnie a támadóját, de a súlyos, addig elfojtott titkokat hozott felszínre a lelkében a támadás. Terápiára kezd járni, hogy megtudja, mi az igazság. Mindeközben megismerkedik az emeleten lakó ikerfivérekkel Alex és Cole Morgannel. A testvérekben felszítja a tüzet a nő és ezzel előjönnek a közöttük meglévő problémák is. Angela fél és menekül a férfiaktól, miközben egyre közelebb kerül Alexhez. Kapcsolatuknak azonban a nő váratlan eltűnése szab gátat, aki súlyos csapdába esik és nem tudni, milyen áron fog kijutni a kelepcéből. Vajon tényleg csapdába esett?

Amint látszik a történetnek két fő cselekményszála van. Az egyik az út, amin Angelának végig kell mennie, ahhoz hogy megtalálja a kínzó kérdéseire a válaszokat. A másik pedig a két férfi egymáshoz, illetve a nőhöz fűződő szövevényes érzelmi kapcsolata. Nem véletlen, hogy ezeket az elágazásokat igyekeztek összemosni az alkotók a filmben, ugyanis egy nagy csavart akartak elfedni nekünk, ami többé-kevésbé sikerült is nekik. Frank De Felitta nem egy ismer név a rendezés terén, leginkább forgatókönyveket és regényeket írt, többek között az Audrey Rose és Lélekvesztő fűződik az ő nevéhez. A Scissors az utolsó munkája volt, amit ő maga is rendezett és nem mondhatom azt, hogy rossz munkát végzett. Bár azt se tudom mondani, hogy jót alkotott.

Igen sokat merített a filmjéhez az Iszonyatból, a Mélyvörösből, illetve a giallok világából, amit megfejelt a korszak erotikus felütésű thrillereinek irányzatával. (Sőt a testvérek kapcsolatában még egy kis Mi történt Baby Jane-nel?-t is fel lehetett fedezni, csak pasikkal.) Az összkép nem is lett rossz. A Sóhajokat idéző lakás, ahol Angela bent reked kifejezetten tetszett és innentől válik a film igazán érdekessé. Addig sajnos kissé vontatottan haladunk előre, néha kifejezetten unalmas a film és igencsak fárasztó Angela folyamatos nyüszítése. Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, mert persze értem én, hogy a súlyos elfojtott lelki bajaival küzd a nő, de ettől függetlenül akkor is bosszantó. Viszont, amikor beérkezünk a lakásba, na akkor végre megkezdődik az igazi őrület és horror, amit Alex kétségbeesett keresése szakít csak félbe. Ezek a kis szusszanások pedig kellenek is nekünk.

Nos, Sharon Stone-t én személy szerint nagyon bírom, de itt azért kissé affektált lett a játéka. Nagyon nem illett hozzá ez a törékeny, a szexualitását elfojtó és folyton sikoltozó szerep. Lássuk be, őt nem az olyan alakításai miatt szeretjük, amikor rebegteti a pilláját, nagyon szét van csúszva és közben suttogva beszél, meg réved maga elé bambán. A film legeslegvégét leszámítva nem nyűgözött le a szőke ciklon teljesítménye, ami azért is gond, mert ez az a film, amit a női főszereplőnek egymagában kellett volna elvinnie a hátán. Mint ahogyan Catherine Deneuve ezt maximálisan meg is tette Polanski klasszikusában és mivel leginkább erre a filmre hasonlított a Scissors, így teljesen elvárható lett volna egy hasonlóan erős alakítás. Csak éppen Sharon Stone nem Deneuve és nem is egy kis nebántsvirág. A többi színészről szót sem érdemes ejteni, mert nem igazán nyújtottak emlékezetes alakításokat. Talán Steve Railsback az, akit még érdemes megemlíteni, de őt is csak akkor, amikor Cole-t játszotta, Alex szerepében azonban nagyon semmilyen maradt.

Szóval, ha nem lenne a vége és az a lenyűgöző berendezésű lakás, meg egy érdekes alapsztori, akkor bizony ez a film jócskán az átlag alatt teljesítene. Főleg amiatt, hogy sok mindenbe belekapnak, de nem bontják ki azok lényegét. Én azt mondom nem éreztem elpazarolt időnek azt a kicsivel több, mint másfél órát, amit erre a filmre szántam. Ám az is igaz, hogy újra nem fogom megnézni.

Pontszámom: 5,5/10.

IMDb | mafab