A slasher szubzsáner valódi, kortalan értékekkel járult hozzá a horrorfilmes műfajhoz az elmúlt évtizedek alatt. Rendezők alapozták meg hínevüket, szériák születtek és ikonikus alakok, akik azóta is vissza-visszatérnek rémálmaink kisvárosainak kihalt utcáin, egy baljós táborozás alkalmával vagy egykori gyermekszobánk rég elfeledett játékai közé. A műfaj erőssége azonban valójában az, hogy szinte minden ember meg tud nevezni legalább egy olyan filmes gonosz karaktert, amit az ilyen alkotásoknak köszönhetünk – még azok is, akik kifejezetten kerülik a rémfilmeket. Az olyan karakterek, mint Michael Myers, Freddy Krueger, Jason Voorhees vagy éppen Charles Lee Ray, mind-mind részeivé váltak társadalmunk kollektív tudatalattijának és a popkultúrának egyaránt. Érzelemmentes maszkok, legendássá vált gyilkoló eszközök, felejthetetlen pillanatok. Ezek a slasher halhatatlan ajándékai. Azok, amiket életünk során legalább egyszer örömmel szorítunk magunkhoz…

A műfaj számtalan alkotást termelt ki az évtizedek alatt, és ahogy az lenni szokott a növekvő kínálatnak köszönhetően a tartalmi érték sajnos háttérbe szorult. Ezen igyekezett változtatni, a horror egyik legnagyobb mestere, Wes Craven, mikor 1996-ban elhozta nekünk – a mára már klasszikusnak számító – Scream című alkotását. Természetes a rendezőzseni akkor sem hibázott, hiszen egy üdítően friss filmmel ajándékozta meg a közönséget, kellemes humorral, kellő brutalitással és zseniális műfaji reflexiókkal. Ezek mellett pedig megteremtette a horror panteonjának egyik legújabb alakját Ghostface „személyében”. A film szériává bővült és Craven nem engedte el gyermek kezét egészen 2015-ben bekövetkezett haláláig. Az álomgyár idén azonban elérkezettnek látta az időt, hogy újra mozikba küldje a sikeres sorozat újabb darabját.

Ismét brutális támadás történik Woodsboro hírhedt városában, az áldozat egy fiatal középiskolás, Tara Carpenter (Jenna Ortega). A lány azonban szerencsés – bár súlyos sérüléseket szenved, mégis túléli Ghostface támadását. Tara nővére, Sam (Melissa Barrera) és barátja, Richie (Jack Quaid) is visszatérnek a városba, hogy egy magánnyomozás keretein belül megtalálják a támadót, így jutnak el az egykori seriffhez, Dewey Riley-hoz (David Arquette), aki vonakodva bár, de segítséget nyújt a fiataloknak és értesíti egykori társait, Sidney-t (Neve Campbell) és Gale-t (Courteney Cox). Így ismét közös erővel szállhatnak szembe a fenyegetéssel, ami egykoron mindannyiuk életét átformálta…

Az igazság az, hogy zavarban vagyok az amerikai rendezőpáros, Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett, filmjének megítélésével kapcsolatban. A rendezés sziklaszilárd, a színészek jól teljesítenek, a történet sem marad el az előző részekhez képest. A megvalósítás és a képi világ is meggyőző és kellő bátorságot is tanúsít a film, hiszen egy kedvelt karaktert is képes feláldozni. Mégis valami hiányzott. A film nézése közben azt éreztem, hogy nem sikerült bevonnia, közömbös voltam a karakterek sorsával kapcsolatban. Valahogy túlzottan súlytalannak éreztem az előttem lepergő történéseket. Ennek pedig oka van. Ha Sikoly-filmként tekintünk az alkotásra, akkor egy szórakoztató slashert láthatunk, ikonikus gyilkossal, ismerős karakterekkel, kellő humorral és önreflexiókkal – ezekből néhány valóban nagyon fajsúlyosra sikerült. Ha azonban kiragadjuk a széria kontextusából, akkor nem több egy átlagos tinihorrornál, de ez nem feltétlenül baj, hiszen a film ezt tudja is magáról, nem is akar más lenni – erre többször utalnak is az alkotásban –, ennek köszönhetően válik őszinte mozivá. Ez pedig jelenleg nagy kincsnek tekinthető a filmiparban. A valódi baj azonban az, hogy ez gyakorlatilag ’96-os klasszikus újragondolása, és akkor még elnéző voltam. A 2022-es Scream azonban nyugodtan besorolható a „remake” vagy éppen a „reboot” kategóriába is, ennél pedig sokkal többet vártam. Érződik a filmen, hogy egy új széria beindítását láthatjuk a vásznon. Tény, hogy rengeteg potenciál maradt még a sorozatban. A kérdés az, hogy valóban szükségünk van-e rá?

A film kétféleképpen értelmezhető. Egyrészt a lehető legnegatívabb értelemben vehető másolat, helyszínekkel, szereplőkkel, történeti csavarokkal. Másrészt viszont őszinte tisztelgés Craven zsenije és munkássága előtt. Én ez utóbbit érzem helyesnek és ennek szól az alábbi pontszám is…

IMDb | mafab