Mint azt már megszokhattátok, széles palettánkon számos olyan film szerepel, amely erőteljesen megosztja az olvasótáborunkat. De nem ritkán a szerkesztők sem tudnak dűlőre jutni a bemutatandó darabbal kapcsolatban, ilyenkor születnek az olyan duplakritikák, mint a Session 9 esetében. Természetesen nem célunk eldönteni vagy meggyőzni bárkit arról, hogy egy film jó vagy pedig rossz, csupán szeretnénk mindkét oldalról megközelíteni az adott darabot. Kérjük, fogadjátok szeretettel Varin és Absvrd véleményét pro és kontra. És ahogy mindig, most is örömmel fogadunk minden véleményt és gondolatot.

Pro

A Session 9 egyike azon filmeknek, amely évek óta ott van az all-time toplistámban. A 2001-es darab megtestesíti mindazt, amitől egy horror nálam izgalmas, feszült és lebilincselő - noha sem jump scare-ekben, sem vérben, sem pedig igazán misztikus elemekben nem bővelkedik.

A sztori nem túl érdekes, nem túl eredeti: egy csapat munkás érkezik az elhagyatott elmegyógyintézetbe, hogy egy hét alatt kicsit rendbe tegyék azt. A munkálatok előrehaladtával megismerjük történetüket, de a középpontban már az elejétől Gordon, (Peter Mullan), a friss férj, újdonsült apuka áll. A film tulajdonképpen két fő cselekményen fut, Gordy mellett nagy figyelmet szentelünk az egyik páciens, Mary Hobblesnek, akinek a történetét hangfelvételen keresztül ismerhetjük meg. A párhuzamosan futó szálak miatt viszonylag hamar rájöhetünk a film elején feltett kérdések válaszaira, de nem is a misztikum az, ami tökéletessé teszi Brad Anderson darabját. Apropó, a rendező. Brad Anderson nevét főként talán A gépész című filmből ismerhetjük, de ő rendezte 2014 egyik legjobb horrorját, a Stonehearst Asylumot (Eliza Graves), illetve a The Killing című sorozatban is munkálkodott. Anderson egyvalamiben egészen biztosan profi, ez pedig a hangulatkeltés. Még az amúgy közepesre sikeredett Vanishing on 7th Streetben is nagyon profin hozta össze a feelinget, ami tényleg nem hiányzik egyik filmjéből sem.

A Session 9 az a film, amiben rengeteg lehetőség rejlett, de talán éppen azzal érte el a legjobb hatást a rendező, hogy nem akart minden magas labdát lecsapni. Nem vitte túlzásba az elmegyógyintézetben rejlő lehetőségeket, inkább csak háttértörténetnek és egyfajta analógiának használta mind a helyszínt, mind pedig a szalag felvételeit.

A már említett Peter Mullan (Trainspotting, Az ember gyermeke) és David Caruso (Miami helyszínelők) tökéletesen oldják meg a feladatot. Főleg Mullan az, aki parádézik Gordy szerepében, amely valóban nem volt egy könnyű karakter. A mellékszereplők is rendben voltak, Stephen Gevedon író például még magának is adott egy szerepet. Illetve hogy még bővebb legyen a CSI-legénység, Paul Guilfoyle is kapott néhány percet. A kellő zenei aláfestés pedig csak még tovább emelte a színvonalat.

Összességében ez az egyik legjobb film, amit valaha is láttam, így kár lett volna fukarkodnom a jelzőkkel. Hatodszorra is izgalmas, érdekes és sokkoló.

10/10

(Varin)

Kontra

Mivel az elmegyógyintézetek világa a lehetőségek szinte kimeríthetetlen tárházát nyújtja, több jó és kevésbé nagyszerű alkotással is szembesültem, amelyek ezt a témát vették alapul. A Session 9 háttértörténete némiképp ismerős volt számomra, mivel a Creepy helyek rovat egyik részéhez szükséges információgyűjtés során bukkantam a Danvers State Asylum kevésbé vidám történetére. Ennek köszönhetően mondhatni lelkesedéssel fogtam bele a film megtekintésébe, remélve, hogy a hely hírnevéhez méltó alkotást láthatok.

Mivel a film történetének ismertetése már megtörtént, ebbe nem fognék bele, helyette inkább a személyes véleményemet osztanám meg veletek. Úgy gondolom, a Session 9 jóval több potenciált hordozott magában, mint amennyit a rendezőnek sikerült kihasználnia. Az alapötlettel semmi probléma nincs, sőt maga a film cselekménye is tetszetős módon bontakozik ki. Azonban részemről egy idő elteltével elérkezett az a pont, amikor ambivalens érzések kezdtek elfogni a várható végkifejlettel kapcsolatban. Egyrészről kiszámítható volt, mi lesz a sztori mozgatórugója, másrészről viszont néha úgy gondoltam, a rendező belegabalyodott a saját - egyébként összességében véve ötletesnek is mondható - gondolatmenetébe. Az utolsó 20-25 percben tetőzni látszott a káosz, a befejezés pedig egy nagy felvezetés utáni ellaposodott, némileg összecsapott zárással végződött.

A másik fő negatívum számomra az egyértelműen kihangsúlyozott elemek (a hangszalagok egymás utáni meghallgatása) mondhatni indokolatlan mértékű hype-olása. Túlpörgetettnek mondhatnám, mivel nem áll egyenes arányosságban a felvezetett feszültség a későbbi konklúzióval. Igen, tudom, talán ezt lehetne zseniális vagy eredeti rendezői húzásnak is minősíteni, itt jön viszont a képbe az egyéni megítélés.

Hogy ne csupán a film árnyoldalát hangsúlyozzam, itt is, mint, úgy gondolom, minden film esetében, érdemes szemügyre venni a készítés dátumát és ez alapján értékelni. A Session 9 2001-ben készült, amikor még nem volt ennyire felkapott a tébolydák történetei köré épülő filmek gyártása, nem találkoztunk egymást pofátlan módon másoló Grave Encounters-copykkal és szellemvadász dokumentumfilmekkel (amelyeknek a nagy része csupán átverésen alapul). Ebből kiindulva eredetinek mondanám a történethez felhasznált elemeket, még ha a megvalósítás nem teljesen volt számomra tetsző.

Értékelés: 6/10

(Absvrd)

IMDb | mafab