A pengés kesztyű újra átszeli a levegőt (és pár testrészt is)! Ismét sikolyoktól hangos az Elm utca! Az Álmok Ura visszatért – legalábbis a CreepyShake-en. A borzasztó második rész után visszatért a sorozat atyjának számító Wes Craven, hogy részt vegyen a harmadik rész munkálataiban. A film hatalmas sikert aratott, Freddy népszerűsége pedig az egekbe szökött, azonban a következő epizódok már finoman szólva sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket…

Los Angeles, 1985 decembere. Wes Craven házában csend és békesség. Csörög a telefon, a rendező felveszi:

*- Halló tessék, Craven lakás!

• Helló Wes, Bob vagyok – szólal meg a vonal túlsó végéről Robert Shaye, a Rémálom-filmek állandó producere. – Lenne számodra egy igazán fantasztikus ajánlatunk!
• Szevasz Bob! Miről van szó pontosan? – kérdezi meglepetten Craven.
• Az embereknek nem tetszett a Rémálom második része. Hiányolták az álmokat, az ijesztő jeleneteket, a kreatív gyilkosságokat. Visszakövetelik mindezeket. Wes, neked kell elkészítened a 3. részt. Rád gondoltunk. Egy igazán előnyös ajánlatunk van számodra, amennyiben visszatérsz hozzánk.
• Nos, ez egy igen komoly dolog, mindenképpen elgondolkodok rajta, de kérnék pár napot.
• Rendben, mielőbb várjuk a hívásodat! Minden jót!
• Minden jót neked is!*

Valahogy így indulhattak útjára a Rémálom az Elm utcában 3. etapjának előkészületei. A tragikus minőségű Freddy bosszúja után a New Line Cinema elgondolkodott. „Még egy ilyen filmet nem engedhetünk meg magunknak, mert abba belebukunk. Lehet, hogy ömlött a lóvé, de még egyszer már nem fog. Valamit ki kell találnunk, hogy továbbléphessünk, persze a régi rajongók megtartásával.” Így került sor Wes Craven reaktiválására, akitől azt kérték, hogy írja meg a szkriptet, majd a kész forgatókönyvet vezényelje is le, mindezt természetesen úgy, ahogyan ő azt jónak látja. Craven figyelmét akkoriban új slasherje, a Deadly Friend kötötte le, így csak az írást tudta bevállalni, a rendezést nem. Magával hozta Bruce Wagnert, akivel együtt írták meg a forgatókönyvet. West bizony a pénz is motiválhatta döntésében, ugyanis az első rész bevételeiből ő vajmi kevesett kapott, viszont a harmadik rész kapcsán sikerült elérnie, hogy a film bevételeinek egy combos százaléka majd az ő kasszáját gazdagítsa. Mint ahogyan azt az előző részben is írtam, Craven sokáig nem szeretett volna folytatást filmjéhez, ezért eleinte fenntartásai voltak a projekttel kapcsolatban, azonban most mégis akadt egy jó ötlete, és a kedve is megvolt hozzá.

A Craven-Wagner-féle forgatókönyv nagyon sötétnek bizonyult, ami nem egészen nyerte el a New Line tetszését. A történet szerint Nancy apja az első rész után – azaz szeretett feleségének halála után – eltűnt, lánya pedig a keresésére indul. Eközben Krueger is visszatér, akinek hatalma minden eddiginél nagyobb. Ráveszi a még életben maradt Elm utcai tinédzsereket, hogy álmukban tömeges öngyilkosságot hajtsanak végre. A túlélőket egy elmegyógyintézetbe zárják, ahol később Nancy is feltűnik mint ápolónő, hogy segítsen a fiataloknak. Rengeteg lett volna a durva, véres, erőszakos halál. Nancy apja például saját magának vájta volna ki a szemét, majd Freddy által sor került volna egy szereplő hullájának meggyalázására is… eléggé elborult ötletek, annyi szent.

A cég elhatározta, hogy átíratja a kész szkriptet. Felkérték hát a rendezőt, Chuck Russelt és barátját, Frank Darabontot (A köd, A remény rabjai, Halálsoron, The Walking Dead), hogy dolgozzák át a kész történetet. A páros munkája egy sokkal fogyaszthatóbb, könnyedebb, sok elemében szórakoztatóbb történetet eredményezett. Temérdek változtatást hajtottak végre az eredeti koncepción, bizonyos karaktereket életben hagytak, neveket változtattak meg, valamint pár liter vért is kiszívtak a jelenetekből. Wes Craven így emlékezett vissza a munkálatokra: „Azt hittem, hogy több beleszólásom lesz az egészbe, mivel egy vezető produceri posztot is felajánlottak nekem. A New Line már nem igazán beszélt velem, miután megkapta az irásunkat. Az új páros [Russell és Darabont – Lewis] szinte mindent megváltoztatott, a motivációktól kezdve a kulcsjeleneteken át egészen a film befejezéséig. Nem örültem neki, mert alig maradt valami a mi verziónkból.”

Nos, hogy milyen lett volna Cravenék viziója, azt már sosem tudjuk meg, mindenesetre az egész nagyon elgondolkodtató. A stúdió időközben megtorpanhatott, a producerek többsége valószínűleg már nem bízott abban, hogy egy még az első résznél is véresebb és erőszakosabb film a nézőket majd újra a mozipénztárakhoz csábítja. Kicsivel lazább hangvételt szerettek volna, persze mindezt az álomjelenetek és a gyilkosságok megtartásával. Szerencséjük volt, ugyanis a 3. rész óriási siker lett.

A Nightmare on Elm Street 3: Dream Warriors
Rémálom az Elm utcában 3. – Álomharcosok (1987)

*„- Jennifer Cauffield vagyok. Mihelyt kiengednek innen, egyenesen Los Angelesbe megyek, és színésznő leszek. Nagy sztár.

• Igen. Gazdag leszel és pszichopata.”*

*
*

Kristen Parkert (Patricia Arquette) éjszaka felvágott erekkel találják meg szülei, de szerencsére még sikerül megmenteni a lány életét. Elmondása szerint tévedés történt, ő nem szuicid hajlamú, minden egy különös, torz arcú, pengés kezű rémalak műve, aki mindig álmaiban kísérti őt. Szülei persze nem hisznek neki, jól be is tuszkolják egy fiatalkorúaknak fenntartott elmegyógyintézetbe, ahol minden Elm utcai tini Kristenhez hasonlóan nyilatkozik a problémájáról: nem szabad elaludniuk, mert akkor meghalnak.

Végre! Ezt a részt szeretem! Bár kétségkívül nem veszi olyan komolyan magát, és nem is olyan sötét, mint az 1984-es film, de megvan benne az a plusz, ami miatt egy kiváló epizódról beszélhetünk. Egy igazi ’80-as évekbeli csilli-villi horrorfantasy, rockzenével megtámogatva. Végre visszatértünk az álmok világába, ismét vannak rémálmok. Mindenki azt hiszi, hogy a gyerekek öngyilkosságokat követnek el, eldobják maguktól az életüket. „Meddig fogjátok hibáztatni az álmaitokat a saját gyengeségetek miatt?” - kérdezi az intézet doktornője, aki szerint az álmok a tinik bűntudatának kivetülései, de mi tudjuk, hogy félig-meddig tévúton jár. Igazából a felnőttek okolhatók mindenért, a Krueger jelentette fenyegetés valós, de nem néznek szembe vele!

Megérkezik Nancy, aki az előző 5 évét az álmok tanulmányozásának szentelte, és vele együtt egy csomó érdekes újítás is. Álmainkban azok lehetünk, akik szívből lenni akarunk. Pontosabban: azok lehetünk, akik nem merünk lenni. Nem csak a félelem juthat nekünk osztályrészül. Legcsodálatosabb álmainkból erőt meríthetünk. Így lesz a kerekesszékes kockából nagy varázsló, a visszahúzódó lányból igazi harcos amazon, a kemény srácból még izmosabb vasgyúró, és még sorolhatnám. Kristen pedig – akinek különleges képessége, hogy képes másokat is bevonni az álmaiba – az új final girllé válik ebben a részben. Az Álomharcosok közösen veszik fel a harcot Freddy ellen, aki azonban sokkal erősebb, mióta legutóbb találkoztunk vele. És sokkal többet beszél is. Igen, ez egy újabb módosítás az eredeti formulához képest. Az első részben még csak egy kegyetlen, vérfagyasztó alak volt, aki alig beszélt, viszont itt már a body count növelése mellett egysorosokat is jegyez. Azon például hatalmasat röhögtem, mikor a szegény néma srác nyelvekkel van az ágyhoz bilincselve, majd Freddy megszólal: „Mi az Joey, nyelvi nehézségek?” Igen, a szinkron is jól sikerült.

A jó öreg Krueger bácsi meglepetést tartogat a gyerkőcök számára: mindenkinek személyre szabott halált választ! A kreatív újítások sora kétségkívül itt tetőzik. A bábukat készítő srácból élő marionettbábut varázsol, amivel aztán kedvére játszadozhat. A drogfüggő lánynak Krueger adagolja túl a szert, méghozzá egy igen undorító jelenetben. Szerencsére az Álomharcosok még mindenben megtalálja a tökéletes egyensúlyt: akadnak vicces pillanatok, de a gyilkosságok kellően véresek és kegyetlenek. Robert Englund lubickol a szerepben, a film pedig olyan színészeknek volt hatalmas ugródeszka, mint Patricia Arquette vagy Laurence Fishburne.

A film Krueger karakterét is mélyíti, ugyanakkor nem viszi túlzásba a magyarázkodást. Kiderül, hogy Freddy anyja, Amanda Krueger egy apáca volt, aki az elmegyógyintézetben is dolgozott. Azonban egy hétvégére véletlenül bezárták a bolondok közé, akik hát… átmentek szerencsétlen nőn. Így fogant meg Freddy Krueger, „fattyú fia 100 elmebetegnek”.

Ez a rész bátran ajánlható azoknak is, akik a második film után kiábrándultak a szériából. Bár messze nem olyan ijesztő és nyomasztó, mint a kultikus első rész, mégsem válik komolytalan ripacskodássá. A szereplők végig szerethetőek, a tét minden eddiginél nagyobb, a halálok látványosak és kreatívak, Freddy pedig élete formáját hozza. Instant szórakozás minden horrorrajongónak.

7/10

IMDb | mafab

A Nightmare on Elm Street 4: The Dream Master
Rémálom az Elm utcában 4. – Az álmok ura (1988)

*„- Én nem hiszek benned!

• De én benned igen.”*

*
*

Az Álomharcosok pénzügyileg és kritikailag is rendkívül sikeresnek bizonyult. Összesen 45 milliót kaszált a pénztáraknál, ami az inflációt figyelembe véve ma már majdnem 100 milliónak minősülne! A stúdió az „Addig üsd a vasat, amíg meleg!” mondás alapján gondolkodott, elkezdődtek a következő rész munkálatai. Megkérdezték Wes Cravent, hogy részt akar-e venni a projektben, azonban az öreg nem felejtett, és kemény feltételeket diktált. Csak akkor hajlandó megírni a forgatókönyvet és elvállalni a rendezést, hogy ha tényleg szabad kezet kap, utólagos átírások és beleszólások nélkül. Craven egy igazán érdekes koncepción gondolkodott, melyben az álmok segítségével lehetségessé vált volna az időutazás. A New Line a harmadik rész sikere után felbátorodott, és elküldte a jó francba Cravent. Az egyik producer így nyilatkozott 1988-ban: „Nem értjük Wes Cravent. Ez az egész időutazós dolog egyszerűen nem fér bele ebbe a filmbe. Mindig megkeressük, és ő minden alkalommal megpróbálja tönkretenni az egész franchise-t. Mondjuk nem csodálkozunk annyira, hiszen sosem akart ebből az egészből egy franchise-t.”

A New Line-nak rengeteg időbe telt, mire egy épkézláb írót talált, Craven visszahívása meg sem fordult a fejükben. Csúnyán megcsúsztak a rendelkezésre álló idővel, de halasztani nem igazán akartak, ezért aztán az amúgy kiváló Brian Helgelandnek (Szigorúan bizalmas, Titokzatos folyó) elég kevés ideje maradt, hogy valamit összehozzon. Ráadásul az Írók Szövetségének akkori sztrájkja miatt még Helgeland sem tudott sokat beletenni a sztoriba. A fejesek azonban még ekkor sem aggódtak. A rendező, Renny Harlin – aki részt vett a szkript lyukainak befoltozásában is – a következő parancsot kapta: "Két hét alatt fel kell, hogy vedd a filmet! Ja és további 2 heted lesz arra, hogy megvágd, és egyeztess az utómunkálatokról!" Gondolom, jó lehetett a finn származású direktor hangulata, de azért megcsinálta a dolgot.

Megcsinálta, de a kritikusok és az én véleményem szerint is valami rohadtul felemásan. Kezdjük azzal, hogy a történeten meglátszik az összecsapottság. Hiába temették el megszentelt földben a csontjait, Freddy Krueger feltámadt. Hogy hogyan, és miért, azt a mai napig nem tudom. Halál komolyan! Ahogyan azt sem, hogy miért volt jó ötlet önismétlővé tenni a szériát. Freddy hamar végez az életben maradt Álomharcosokkal, Kristen ereje pedig legjobb barátnőjébe, Alice-be száll. Mostantól ő képes arra, hogy bárkit bevonjon az álmaiba. Tényleg? Nagyon eredeti. Azt sem értem, hogy ha Kristen volt az utolsó Elm utcai gyerek (Patricia Arquette a terhességére hivatkozva visszamondta a szerepet, így őt egy másik, feleannyira tehetséges színésznő, Tuesday Knight helyettesítette), akkor miért öldököl továbbra is Krueger? Hiszen eddig azt hittem, hogy ezt az egészet csak bosszúból csinálja. És ki az az Álmok Ura? Alice lenne az? Ez nem derül ki! Mégis, mi a franc történt itt?

Szóval a történet ezer sebből vérzik. A karakterek sem olyan szerethetők már, mint az előző részben. Alice (Lisa Wilcox) azért néha ott van a szeren, főleg az amúgy egész korrekt lezárásban, de ennyi. Na és Krueger. Freddy Krueger. Álmaink megrontója. Ú-R-I-S-T-E-N. Freddy, mit tettek veled? A gyerekgyilkos rém sasszézik, vihog, és ugrál a templomi padok közt. Mi van veled? Annyira ripacs, hogy az elképesztő. Nagyon látszik, hogy a készítők igyekeztek minden korosztály számára eladhatóvá tenni a figurát, a gore-ból visszavettek, a poénfaktort pedig feltolták a maximumra. Túltolják a mumust, aki a harmadik részben még tökéletes volt. Ez már a ripacs Freddy, akire én nem szívesen emlékszem. Persze egy ideig jól lehet rajta szórakozni, de ez nekem már sok. Az egész film a megváltozott Kruegerhez igazodik, minden túlságosan is színes-szagos, a zenés montázsok száma az egekben, a produkciót egyedül a még mindig igencsak kreatív gyilkosságok mentik meg a tisztes bukástól. Lusta és zavaros film lett a 4. rész, amit már tényleg csak a pénz miatt készítettek el.

5/10

IMDb | mafab

Lássuk, mi történt ezután! Az álmok ura a franchise történetének legnagyobb bevételét hozta. Persze kritikailag már nem volt sikeres, de ez a New Line-t egy ideig nem nagyon érdekelte. Freddy rendkívül népszerű lett, feltűnt a játékboltok és a képregényfüzetek kirakataiban, sőt még saját TV-sorozatot is kapott! Mondhatnánk úgy is: elkurvult.

A nagysikerű TV-sorozat intrója:

Pár kocka a Freddy-képregényből:

**
**

A Nightmare on Elm Street: The Dream Child
Rémálom az Elm utcában 5. – Az álomgyerek (1989)

*„- Krueger!

• Hát nem is Ross doktor.”

Szóval Freddy mocskosul mainstream lett, de mit ad isten, az alkotók – a harmadik részhez hasonlóan – úgy gondolták, hogy ideje hallgatni a kritikusokra, igyekeztek változtatni a bevett formulán, így a negyedik részt követően valami egészen mással álltak elő. Vesztükre.

A történet most az anyaságot teszi a középpontba. Freddy ismét visszatér, de ezúttal elég fondorlatos módon, a terhes Alice babájának álmain keresztül. Meggyilkolja Alice barátját, majd később végez mindenkivel, aki a lány számára fontos. Alice egyetlen reménye az újból felbukkanó Amanda Krueger, akinek szelleme csapdába esett, de ha a lánynak sikerül őt kiszabadítania, a mami megfékezheti vérengző fiacskáját…

Úristen, hogy ez mennyire kínos volt. A történetet már nem is részletezném tovább, szerintem a fenti leírás megteszi a hatását. Sikerült mindent kiölni a szériából, ami egykoron szerethetővé tette. Az álomgyermek után rengeteg néző fordult el Freddytől, a bevételek drasztikusan csökkentek, a stúdió a tönk szélére került.

Ez a film nem vicces, de nem is félelmetes. Egyszerűen csak undorító. A készítők a bohókás jelenetsorokat gyomorforgató szekvenciákra cserélték, viszont a vicces egysorosoknak szánt szövegeket meghagyták az alkotásban, ami miatt nagyon bizarr az egész. „Az vagy, amit megeszel!” – mondja Freddy egy szerencsétlen kölöknek, aki épp a saját béltartalmát eszi, amit csíkos pulóveres barátunk adott a szájába. Hát nagyon jó, köszi, de pont nem erre az újításra vártam. Az autópályás zúzás akár jó is lehetne, hogyha nem lenne az is iszonyatosan gusztustalan. Ráadásul Krueger múltját ismét előveszik, a film pedig abszolút túlmagyarázza az egészet, ami miatt elkezd lehullani a misztikum a figuráról.

3/10

IMDb | mafab

Bevallom, fájdalmas volt újra végignézni a 4. és 5. részt, nem volt szép egy ekkora horrorlegenda bukását újból megtekinteni. Mondjuk a 6. rész még ezeknél az epizódoknál is sokkal rosszabb...

Folytatása következik!