lizardking ezúttal a játékok fantáziával teli birodalmába kalauzol el minket.

A Shadow of the Colossus című kultikus japán játék 2005-ben indult hódító útjára, ekkor jelent meg ugyanis a Sony PlayStation 2 konzoljára. Az elmúlt bő tizenkét év alatt bezsebelt számtalan pozitív kritikát, tonnányi díjat - többek közt az év játéka és a legjobb PS2-játék megtisztelő címét - a játékosok magasztaló véleményét és nem mellesleg teljes sikert az eladások terén is. 2011-ben aztán megjelent a HD-változat is PS3-ra, egy lemezen a szellemi elődnek számító Ico-val. Szűk két hónapja, egészen pontosan 2018. február 6-án pedig végre kijött PlayStaion 4-re is, azon belül is a Pro-ra optimalizálva, így a régi rajongók teljesen megújult grafika mellett, az új játékosok pedig a mai kor elvárásaihoz szabva vethették bele magukat a felejthetetlen utazásba.

A történet szerint a csak Vándornak nevezett főhős lóháton érkezik meg az Tiltott földre, szerelmének, Monónak a holttestével együtt. Az Imádat szentélyébe tart, ahol egy nagyhatalmú entitás, Dormin segítségével akarja feltámasztani kedvesét. Egy lopott, ősi kard is a harcos birtokában van, melyre szüksége is lesz, ha teljesíteni akarja a feladatot, ami után, Dormin ígérete szerint, szerelme életre kelhet. Nem kevesebb, mint tizenhat darab óriást kell elpusztítania a kard segítségével, melyek a Tiltott föld különböző pontjain várják, hogy felkeltsék őket ősi álmukból. Dormin figyelmezteti a fiatal férfit, hogy az ár, amit fizetnie kell, talán túl nagy lesz Monó lelkének visszatéréséért, de a Vándort ez nem riasztja el a tervétől, így hát lovának, Agrónak a hátára pattanva elindul, hogy megküzdjön a kolosszusokkal.

A Shadow of the Colossus egyik különlegessége, hogy a csodálatos nyílt világban lovagolva, az óriásokat leszámítva nem találkozunk senkivel, nincsenek mellékküldetések, és úgy általában semmi más, csak Agro meg mi, és a felfedezés melankolikusan magányos öröme. Csupán két dolgot tehetünk: kereshetjük a fénylő farkú gyíkokat, amelyeknek csillogó testrészét begyűjtve növelhetjük az életerőnket, illetve a fákon itt-ott fellelhető gyümölcsöket elfogyasztva, kapaszkodó erőnket tolhatjuk egyre kijjebb - erre mindjárt kitérek részletesebben.

Az óriások helyét kardunk napfény felé emelésével tudjuk meghatározni, ezután csak követnünk kell a fénysugár útját. A kolosszusok igen változatosak és félelmetesek, mindegyikük valamiféle állatra emlékeztet, találkozni fogunk földön, vízen, levegőben, vagy akár föld alatt mozgó ellenfelekkel is. Az óriást szó szerint kell érteni, egy-két kivételtől eltekintve tényleg igen parányiak vagyunk hozzájuk képest, némelyiknek egyetlen ujja nagyobb, mint mi. A már említett kapaszkodó erőre azért van szükség, mert egyes óriásokat csak mindenféle akadályokon átmászva tudunk elérni, arról nem beszélve, hogy magukra a kolosszusokra is fel kell másznunk, hogy el tudjuk érni a gyenge pontjaikat. Ha a kapaszkodó erőnk elfogy, akkor komoly magasságokból tudunk aláhullni, ami nem tesz jót az egészségünknek, plusz kezdhetjük elölről az akrobatikát. A mágikus kardon kívül - amit a kolosszusok fénylő gyenge pontjába kell mélyeszteni - van egy íjunk is, amit sebzésre nem tudunk használni, ellenben felkelthetjük vele az ellenfelek figyelmét, ami sokszor fog hasznosnak bizonyulni. Az óriások némelyike szintén fegyverrel támad majd ránk, van, hogy csak valami egyszerű eszközzel, amivel jól oda tud sózni, de lesz olyan is, hogy például lőni fognak ránk, máskor meg a puszta nyers erejüket veszik igénybe, ami méretükből fakadóan több, mint elég ahhoz, hogy masszív fenyegetés legyen ránk nézve. Mindegyik ellenfélnél rá kell jönnünk a megfelelő taktikára, hogy hogyan tudunk eljutni a gyenge pontjaikhoz. Ehhez használni kell majd az eszünket és/vagy a környezetet, de ha elakadnánk, Dormin hangja instrukciókkal lát el minket. Ezt az opciót egyébként a vállalkozóbb szelleműek ki is kapcsolhatják a menüben, amit én ajánlok is, mert így nagyobb a kihívás, érdekesebb a harc. És ha ezek után végre rájövünk a trükkre és az epikus küzdelem végén, a végső döféssel leterítjük a gigantikus teremtményeket, amik földrengető robajjal esnek össze, az valami frenetikus érzés.

A szemet gyönyörködtető, változatos környezet, melyből - a játék korát tekintve igen nagy - bejárható terület áll, egészen fantasztikusra sikerült. Mindez köszönhető annak, hogy az újítást végző Bluepoint csapata nem csupán felturbózta, felújította a textúrákat, hanem kompletten az alapoktól újra alkotta azokat, így aztán a folyókkal, tavakkal, hegyekkel, völgyekkel, barlangokkal, erdős és sivatagos, zöld és kopár részekkel tarkított, részletgazdag élővilág és az elfeledett, mohával benőtt, romos templomok, kastélyok és arénák maradványai tényleg rengeteget hozzátesznek a különleges hangulathoz. Sosem tudhatjuk, hogy egy szikla széléből kiálló apró kis perem után, melyen éppen, hogy elférünk, vagy egy alig látható, sötét átjárón besurranva milyen gyönyörű kép tárul majd elénk. Olyan csodaszép környezet ez, mely simán felveszi a versenyt a mai nyílt világú játékokéval is. A grafikát egyébként kétféleképpen állíthatjuk be: cinematic - a szebb felbontásért (én így nyomtam) és performance - a jobb képfrissítésért.

A zene szintén egy olyan része a játéknak, melyből kevés van, leginkább csak a harcok közepette, ám mikor mégis megszólal, akkor a lélek mélyére hatol. Ajánlom a soundtrack meghallgatását. Vándorlásaink talán még elmélyültebbek lehettek volna pár dallammal karöltve, de azt is el kell ismerni, hogy a sajátosan szép, magányos hangulathoz, mely a játékot jellemzi, sokat hozzátett a csend, amikor csak a természetet hangjait hallhatjuk.

Amire még egy kis csiszolás ráfért volna, az a Vándor mozgáskultúrája, illetve a kameramozgás helyenként zavaró lehet. Ezt a két apróságot leszámítva a Shadow of the Colossus-remake egy minden ízében naprakész, elképesztő látvánnyal megáldott újrázás lett, mely nem véletlenül keltett felbolydulást játékos körökben. Egy kult-klasszikust öltöztettek modern köntösbe, mely bebizonyította, hogy sok évvel később is bérelt helye van a legnagyobbak közt. Mindenképpen ajánlom azoknak a gamereknek, akik még soha nem merültek el ebben a kalandban, mert most az ő elvárásaiknak is megfelelő minőségben vehetik kézbe ezt a különleges játékot és persze a régebbi motorosoknak, akik újra belevethetik magukat a megújult, nem mindennapi élménybe.

(A játékot PS4 Prón és egy 4K-s tévén teszteltem, cinematic - azaz élesebb kép - beállítással.)

9/10