1954-ben legenda született, ugyanis a japán filmgyártás ekkor indította tomboló útjára a filmtörténelem és a popkultúra egyik legikonikusabb óriásszörnyét, nevezetesen Godzillát. Az azóta eltelt időben rengeteg film készült, ami tovább nemesítette, és egyben megszilárdította Godzilla mítoszát. Volt már tomboló szörnyeteg, és az emberiség védelmezője, megmérkőzött több más kaiju-val is, és nem egyszer rebootolták is már őt, vagy a saját hazájában, vagy amerikai földön. Szülőföldjén, a Toho stúdió égisze alatt egészen 2004-ig tartott a népszerű titán karrierje. Ekkor készült el ugyanis az utolsó Godzilla film, a Godzilla: Final Wars, ami a címszereplő mellett felsorakoztatta még annak szinte minden ikonikusabb ellenfelét is. Ezután viszont nagyon úgy tűnt, hogy a stúdió végleg, vagy legalább is nagyon hosszú időre pihenőre küldte a szörnyek királyát. Tíz évnek kellett eltelnie, hogy Godzilla ismét színre léphessen, viszont ez már nem japánban történt, hanem Amerikában, a Warner és a Legendary Entertainment bábáskodása alatt útjára indított szörny-univerzum világában, ahol azóta már King Konggal is összecsapott. Ám ez alatt japánban sem tétlenkedtek a Toho stúdió fejesei, és 2016-ban, az új idők szavára hallgatva úgy döntöttek, hogy ideje feltámasztaniuk, és újra útjára indítani ikonikus teremtményüket. Ezt pedig a szó szoros értelmében kell venni, ugyanis itt most tényleg nem folytatásról, vagy amolyan új alternatív idővonal megkezdéséről van szó, hanem a Shin Godzilla teljesen a nulláról kezd mindent, egy új fejezetet nyitva, egy még ennél is újabb Godzillával.
A Tokiói-öbölben egy különös, víz alatti robbanás rázza meg a környék nyugalmát, aminek következtében egy alagutat is eláraszt a gyanúsan vöröses színű víz. A válságkezelő csoportok és a politikai vezetők igyekeznek mihamarabb megoldani az ügyet és megnyugtatni a lakosságot. Ám nagyon úgy néz ki, hogy ez nem csak egy sima víz alatti vulkanikus aktivitás következménye volt. Rövidesen előmászik a vízből egy különös, ismeretlen eredetű óriási szörnyeteg, ami pusztító tombolásba kezd a városban. Senki sem tudja, hogy pontosan mivel állnak szemben, és, hogy hogyan vehetnék fel vele a küzdelmet, de amire a japán kormány is hamar rájön, hogy valamit azonnal tenni kell, ha meg akarják óvni a lakosság életét, és meg akarják akadályozni, hogy ez a lény a földdel tegyen egyenlővé mindent.
Míg az eddigi produkciók egytől egyig figyelembe vették az eredeti, 1954-es filmet, itt már ezt is elhagyták, jelezve, hogy ez most már tényleg valami más, és eddig sosem látott dolog lesz, és ennek érzékeltetéséhez tényleg arra volt szükség, hogy Japán most először kerüljön szembe a természet eme tomboló erejével. Mivel a remake-ek és reboot-ok korát éljük, ezt akár már természetesnek, vagy akár bosszantó ötlettelenségnek is vehetné az átlagnéző, ám Godzilla esetében ennek még is hatalmas relevanciája van. Ennek tisztázásához viszont érdemes kicsit belemenni Godzilla valódi lényegébe. Mert bár a hosszú évek alatt főleg úgy rögzült a köztudatba, mint a legikonikusabb és legmenőbb óriásszörny, aki más óriásszörnyekkel bunyózik, megmentve ezzel az emberiséget, és a világot (és jelenleg ettől a képtől hollywoodban sem akarnak nagyon eltérni), azért emögött sokkal mélyebb és örökérvényűbb mondanivalóval rendelkezik. Annak idején, 1954-ben, Godzillát a második világháborúban elszenvedett atomtámadások hívták életre. Godzilla konkrétan egy metafóra volt a Hirosimát és Nagaszakit sújtó borzalmakra, és az emberi kegyetlenség és ostobaság eme végzetes formájára. Ám a nukleáris holokauszt rémálmának, és annak következményeinek megtestesülése mellett Godzilla a természet pusztító haragját és bosszúját is szimbolizálja magában. Az ember örökké csak pusztítja a természetet, és szennyezi a bolygót, mindezt azért, hogy önző módon megteremtse a saját jólétét, miközben a körülötte lévő világ jóformán szétrohad. Ám a természet mindig visszafizeti a kölcsönt. Áradások, cunamik, földrengések, tornádók, erdőtüzek, és még sok más dolog emlékezteti időről időre az embert arra, hogy mennyire beképzeltek és ostobák is valójában. Persze erre mindig akkor jönnek már rá, amikor túl késő, és esetleg akár már több ezren is életüket vesztették valami katasztrófában. Az ember nem áll a természet fölött, és erre bizonyos időközönként meg is kapjuk a lehető legfájdalmasabb emlékeztetőket. Godzilla az a lény, amiben mindez megtestesül, és jelen korunk is tökéletes alapot nyújt ennek kifejeződésére. Már csak Japán esetében is elég a 2011-es Fukusimai atomerőmű-balesetre, és a szigetországot sújtó cunamikra és földrengésekre gondolnunk. Ezek pedig nem csak, hogy tökéletes alapot biztosítanak Godzilla eredeti jelentőségéhez, hanem még a lehető legátélhetőbb módon aktualizálják is őt a kor nézője számára. Ezek az emlékek még nagyon frissek a társadalom szívében, így az áthallás egyértelmű és magától értetődő, de ez az üzenet egy percre sem válik erőltetetté.
Maga Godzilla, ennek a teljes nulláról való újraindításnak köszönhetően, ismét eredeti jelentéstartalmában és kegyetlenségében tündökölhet. Sőt, az összes megtestesülése közül talán itt áll a legközelebb ahhoz a pusztító természeti csapás archetípushoz, amilyennek eredetileg megálmodták. Jellemében és viselkedésében nincs semmi állatias, vagy pedig a hétköznapi ember számára logikusnak mondható dolog, hanem tényleg olyan, mint a természet nyers és pusztító megtestesülése, pusztán egy kérlelhetetlen erő, ami visszafizeti az emberiség, elsősorban a japán nép kölcsönét. Sőt, bizonyos esetekben olyan, mintha maga Godzilla is szenvedne attól, ami vele történik, hiszen amúgy itt lényegében ő egy két lábon járó atomreaktor, annak minden tulajdonságával és hátrányával. Emellé még teljesen új külsőt is kapott, ami nem mindig néz ki a legjobban a gyenge CGI miatt, de még így is eléggé groteszk és fenyegető a megjelenése. Az ember csak ránéz a kifejlett formájára, és azonnal érzi benne az elemi gonoszságot. Elvileg ugye a puszta természeti erő nem lehetne gonosz, ám erre a Godzillára nézve ebben azért könnyen el lehet bizonytalanodni. A viselkedése, és minden amit csinál, tökéletesen és félreismerhetetlenül utal a közelmúlt katasztrófáira. Amikor először kimászik a vízből esetlen, kezdetleges formájában, és még csak kúszik, mászik a szárazföldön, úgy tolja maga előtt, és tarolja le a különféle járműveket és épületeket, ahogy egy szökőár csinálná ugyanezt. Amikor pedig már kifejlett formájában tombol, atomleheletével, és a hátából kieresztett lézersugarakkal, az megidézi a legbrutálisabb atomkatasztrófát egy nagyváros kellős közepén, ezzel pedig az utóbbi évek egyik leglátványosabb és legkegyetlenebb várospusztítós jelenetét eredményezve. Alapjáraton elmondható, hogy a Shin Godzilla igen látványos városromboló jelenetekkel rendelkezik, amiket néhol kicsit tompítanak a gyengébb számítogépes effektek, hiszen a film viszonylag alacsonyabb költségvetésből készült. Ez meg is látszik, de a végeredmény messze nem égbekiáltóan rossz, de azért kicsit érezhető a különbség a hollywood-i produkciókhoz képest.
Hogy a film készítői mennyire vették komolyan a film koncepcióját, és Godzilla valódi fenyegetésének ábrázolását, azt az is fémjelzi, hogy a pusztítás mellett legalább ekkora – ha nem több – szerep jut az emberi oldal bemutatásának. De ezt viszont tényleg ne úgy képzeljük el, mint az utóbbi években bemutatott, a szörny-univerzumhoz tartozó filmek esetében. Ráadásul nem is az átlag kisemberek szemszögéből láthatjuk az eseményeket, hanem főleg politikai vezetők, döntéshozók, különféle tudósok, katonák, és egyéb fontos körökbe tartozó személyek részéről vonódunk bele az eseményekbe. Ezáltal tökéletesen belelátunk annak folyamatába, hogy korunk vezetői, és a rendszer hogyan kezelnének a valóságban egy ilyen roppant példátlan és valószerűtlen katasztrófát. Az eredmény pedig fájdalmasan kiábrándító és elkeserítő. Itt még egy erős társadalomkritika is felfedezhető a filmben, azt látva, ahogy a bürokrácia, és a megrögzött államhatalmi alapelvek és törvényszabályozások közepette mennyire teszetosza módon intézi mindenki ezt az ügyet, miközben emberek halnak meg és komplett városrészek pusztulnak el. Az olyan pillanatok külön jól szemléltetik ezt, amikor fent végül meghoznak egy döntést, de ennek még legalább négy különböző szinten kell végigmennie, mielőtt az meg is valósulhatna a gyakorlatban, addigra pedig már Godzilla fel is perzselte a fél várost. Vannak persze józanabbul gondolkodó szereplők, akik az azonnali cselekvést sürgetik, de előttük is számtalan akadály áll. Egyes jelenetekben pedig konkrétan gúnyt űznek a politikai vezetőkből, és az ő hozzáállásukból. Ez a film emiatt részben betudható lenne még politikai-thrillernek is.
Ez a recept részben működik is, részben viszont kevésbé. Működik, abból a szempontból, hogy tényleg jól és hitelesen bemutatja az emberi oldalt egy Godzilla filmben, és ehhez épkézláb szereplők is tartoznak. A karakterek közül különösebben senki sem igazán kiemelkedő, és nem is kapunk elég időt, hogy bármelyiküket igazán kifejtsék, de mégsem papírmasé figurák, és képesek hihető, hétköznapi emberekként funkcionálni. A színészek is maximálisan megtesznek minden tőlük telhetőt, rájuk nem is lehet igazán panasz. Egy ilyen szituációban pedig, ahol a különféle szervezetek, csoportok és társadalmi rétegek reagálását mutatják be egy példátlan katasztrófára, arra bőven megállják a helyüket. A film nem feledkezik meg a céljáról, és érzékelteti is ezt velünk, hogy itt igazán nem az emberi szereplők az igazán fontosak, hanem maga a helyzet, és annak hatásai. Az emberek szenvedése végig átérezhető és vérfagyasztó, szinte már hitelesnek is tekinthetnénk, hogy ez tényleg így nézhetne ki a valóságban. A játékidő bőven elegendő időt is szán ezeknek a bemutatására, végigkísérve a szereplőket irodákon, tanácstermeken, sajtótájékoztatókon, és stratégiai üléseken. Ám részben ebből származik a negatívuma is. Bár bőven van idő az események és a különböző történetszálak kifejtésére, a cselekmény még is lassúnak, és néha kicsit laposnak hat. Ez furcsának hangozhat, mert amúgy tényleg szépen pörögnek egymás után az események, még Godzilla színrelépésével sem szórakoznak sokáig. Viszont a folytonos politikai és stratégiai megbeszélések könnyen lelombozhatják azon nézők érdeklődését, akik egy szokásos Godzilla filmre számítanak. És bár Godzilla feltűnései látványosak, és kellően kielégítő várospusztításokat kapunk ilyenkor, ezekből arányait tekintve kevesebb van, és sokat is kell várni rájuk a különféle vezetői értekezletek és megbeszélések közepette. Egyáltalán nem baj, hogy ennyi teret kapott az emberi oldal, hiszen így sikerült relevánsan érzékeltetni a Godzilla iránt táplált rettegést, és a szituáció komolyságát, viszont így a Godzilla filmek másik fontos elemének jutott kevesebb játékidő.
Nem egy szokványos és egyszerű darab, ám a Shin Godzilla így is egy figyelemre méltó alkotás, aminek egyik legnagyobb érdeme, hogy sikerült ismét eredeti mivoltában ábrázolnia minden óriásszörnyek alfáját és omegáját, és tette mindezt hitelesen, és a jelen korhoz alkalmazkodva. Egyáltalán nem egy gigalátványos és agyeldobós blockbusterről van szó, ezt mindenképp észben kell tartani, ellenben viszont egy igazán komolyan vehető és súlyos mondanivalóval rendelkező film ez, ami érdemben el tud különülni a tucat óriásszörny filmek közül.
- Pro
- Godzilla visszatért eredeti önvalójához.
- A fenyegetést sikerült átérezhetően és hitelesen ábrázolni.
- Az emberi szál tisztességes megvalósítása.
- A látványos és letaglózó pusztítás jelenetek.
- Kontra
- A néhol gyenge CGI.
- Túl sok politika és válságkezelés.
- Az olykor belassuló cselekmény.
- Godzillából és a pusztításából kaphattunk volna még jóval többet.
Pro | Kontra | 71% |
Godzilla visszatért eredeti önvalójához. | A néhol gyenge CGI. | |
A fenyegetést sikerült átérezhetően és hitelesen ábrázolni. | Túl sok politika és válságkezelés. | |
Az emberi szál tisztességes megvalósítása. | Az olykor belassuló cselekmény. | |
A látványos és letaglózó pusztítás jelenetek. | Godzillából és a pusztításából kaphattunk volna még jóval többet. |