Michael Crichtonért azért hálát tudok adni. Megannyi jó film ihletője volt és az adaptációk túlnyomó többsége tényleg kifejezetten erősre sikerült. Most egy picit elmerültem ebben a vonalban és felültem a nosztalgia-vonatra. A tavaly év vége nagyon erős volt, rengeteg új alkotáson kellett átrágnunk magunkat, így jól esik egy kicsit visszafordulni azokhoz az alkotásokhoz, amik fiatalon magukkal ragadtak. Crichton adaptációi nekem ilyenek voltak, élükön az 1998-as A gömb című filmmel.

A történet szerint az óceán mélyén egy ismeretlen eredetű dolgot találnak, amiről azt gondolják, hogy egy évszázadok óta ott fekvő űrhajó. Egy kutatócsoportot küldenek oda azzal a feladattal, hogy derítsék ki, mit rejt az óceán. A négyfős csapat bejut az űrhajóba, ahol egy hatalmas Gömböt találnak. Jerry felbukkan és vele együtt jön az őrület, a halál és a sikolyok.

A gömb kifejezetten jól játszik a nézőjével. A fő mozgatórugója a kíváncsiság, ami valljuk be, mindannyiunkban ott motoszkál. Nagyon akarjuk tudni, hogy mi ez az izé, miközben próbáljuk megfejteni az események láncolata mögött megbúvó erőket. A suspense nagyon jól működik, a félelem és a paranoia is erős a filmben. Igaz, egy kicsit hosszabb a játékidő a kelleténél (vagy ha lehetne egyébként hosszabb, de akkor sokkal mélyebbre kellett volna menni), éppen ezért a cselekményben vannak üresjáratok, de alapvetően nagyon jól építkeznek a készítők.

A szereposztásra viszont egy rossz szavunk sem lehet. Dustin Hoffmann, Samuel L. Jackson, Sharon Stone, Liev Schreiber kifejezetten jól működnek együtt, bár Stone meg Hoffmann között azért nem érezhető annyira a kémia, mint kellene, de ez legyen a legnagyobb bajunk. Az is nagyon jó húzás volt, hogy egy kis Alien - A nyolcadik utas: a halál vonalat is behoztak. Már vártam, mikor fognak előugrálni kicsit gömbök valakinek a hasából.

A látványvilágra nem lehet panaszunk, a gömb kifejezetten jól néz ki. Mint ahogyan a félelmek megjelenítése is kifejezetten parásra sikerült. A megoldás nekem kicsit nyálas, bár fiatalabb, naivabb koromban tetszett, de most már a sötétebb vonalat kedvelem, így itt is elviseltem volna valami ilyesmit, de továbbra is nagyon jól szórakoztam ezen az alkotáson. Én szeretem, ha egy film lassan építkezik és a karakterek közötti erős konfliktusokra, valamint a színészekre fókuszálnak. A feszültségkeltésre egy szavunk se lehet, a horror elemeket is nagyon alkalmazzák és egyáltalán nem érződik a film kora.

Barry Levinson nagyon jó munkát végzett, nyomasztó a légkör és a tintahalakat pedig a mai napig utálom. Nagyon izgalmas a történet, látványosak a jelenetek és habár lehetett volna sokkal feszesebb a tempó és erősebb a végkifejlet, én mind a mai napig élvezettel ülök le megnézni A gömböt.

IMDb | mafab