Az orosz filmművészetről manapság ritkán hallunk valamit. Ahogy a magyar filmművészetet is jó időre tönkretette a politikai vezetés, úgy lett ez az orosszal, is, remélhetjük csak, hogy feltámad majd hamvaiból, ahogy nekünk is sikerült. Hisz olyan filmeket kaptunk tőlük, mint a Patyomkin páncélos, a kultikus Solaris, és ezen írás témája, a Stalker. Az oroszoknak nagy tehetségük volt olyan szuggesztív módon kifejezni magukat, ahogy csak keveseknek. A Stalker alkotója, Andrej Arszenyjevics Tarkovszkij pedig mindőjük közül kiemelkedő munkát végzett.

A Stalker forgatásakor vélhetően az akkori politikai hatalom szembehelyezkedett vele. A forgatókönyvét és a film németországi forgalmazását egy német filmforgalmazó vállalat előre megvette, de a vállalattól a forgatásra küldött jó minőségű negatívot az Állami Filmbizottság mégsem juttatta el Tarkovszkijhoz, hanem azt más készülő filmekre elhasználta. Tarkovszkij így olyan negatívot kapott, melyet nem lehetett Moszkvában előhívni, így az első, csaknem leforgatott film nyersanyaga megsemmisült. Tarkovszkij ennek ellenére újra belekezdett a forgatásba, és 1978. áprilisi infarktusa sem akadályozta meg abban, hogy 1979-re elkészítse a film második variációját, amely – elmondások szerint – jelentősen különbözik az elsőtől.

A Stalker mélyen filozofikus mű. A történet szerint korábban egy meteor vagy űrhajó zuhant egy területre, örökre megváltoztatva azt. Így alakult ki a Zóna. A Zónát kezdetben rendszeresen látogatták turisták, majd a sorozatos eltűnések és halálesetek miatt az állam bezáratta, körbekerítette, és fegyveres őrökkel kezdte el védeni. Mégis van néhány megszállott, Stalkereknek nevezik őket, akik vállalva a Zóna és a börtönbüntetés kockázatát, zarándokokat kísérnek a Zóna területére. De ez a terület veszélyes. Csapdákkal el-eltünedező vagy épp önmagukba forduló utakkal, halálos fenyegetésekkel tarkított. Stalker nélkül biztos halál vár a betolakodókra, de ő sem tud kiküszöbölni mindenfajta kockázatot.

Filmünkben két nevén nem nevezett utazó tart Stalkerrel a Zónába. Az Író és a Professzor. Ez azonban még nem írja le őket teljes valójukban, valójában a Stalker a Hívő, az Író a Cinikus és a professzor a Szkeptikus. Különös zarándokút ez, ahol a szelíd, jámbor Hívő állni kénytelen a Cinikus és a Szkeptikus támadásait, miközben próbálja őket védeni az őket körülvevő veszélyektől. A Cinikus Író a kevésbé veszélyes. Ő csak az élettől és az olvasóktól megcsömörlött ember, aki a fájdalmait a cinizmus mögé rejtve próbál életben maradni. Ám a cinizmus kétélű fegyver, mert az Írót is bezárja egy toronyba, ahonnan az nem szabadulhet, csak a cinizmus fegyverével megvédheti azt. Szóval az Író szenved, és azért indul útnak, mert tudni akarja, ér-e még valamit.

A Professzor más: ő Szkeptikus. Ő az ész birodalmából jön, hogy megsemmisítse a hit birodalmát. Ő épphogy ki nem mondja a marxista tételt: “A vallás a szorongatott teremtmény sóhaja, egy szívtelen világ lelke, mint ahogyan szellemtelen állapotok szelleme. A vallás a nép ópiuma.” A Professzor, a Szkeptikus nem hisz abban, hogy a Zóna olyan különleges, ahogy az áhítatos Stalker leírja, de tudja, hogy akármi is rejtőzik a Zóna mélyén található Szobában, az rossz kezekben használva igencsak veszélyes lehet. Pont úgy, ahogy a vallásos embereket is igencsak jól manipulálhatják erős egyházi vezetők, vagy ahogy egy szuggesztív politikus is igencsak komoly problémát tud okozni, ha rossz felé vezeti híveit. A szkepticizmus a tudomány és a filozófia módszere. Az Occam borotvája elv (két, az adott jelenséget egyformán jól leíró magyarázat közül azt érdemes választani, amelyik az egyszerűbb) nem engedi meg, hogy a Professzor higgyen holmi Szobában, amely kívánságokat teljesít.

A filmben, mialatt a Szobához vezető utat keresik, az Író egyszer dühében meg is próbál letérni az útról, és a Zóna, nem törődve a szkeptikusokkal, figyelmezteti is őket a halálos veszélyre.

A film folyamán végig nagyon súlyos beszélgetéseknek leszünk fültanúi, amik akár az egész létezés értelmét is feszegethetik. Értekezéseket jóról, rosszról, az emberi álarcokról és a mögöttük megbúvó, olykor mocskos valóságról. A csúcspont akkor következik be, amikor a Szobához egészen közel érnek.

Rejtélyes események kísérik végig őket, de ezek mellett a rejtélyek és ijesztő helyek mellett nagy hangsúlyt kapnak az emberi elme, a lélek mélyén megtalálható rejtélyek is.

A kamerakezelés mesteri, lassú vágások, fixen beállított kamerák, a cselekmény egy része olykor a képernyőn kívül esik meg. Hanekénél látunk gyakran ilyent. De egész biztos vagyok benne, hogy nagy rendezőnk, Tarr Béla is merített ihletet Tarkovszkijtól. Mindenről süt az elmúlás, a szenny, a szegénység. A Zónán kívüli területeket fekete-fehérben mutatja meg nekünk Tarkovszkij, míg a Zóna és a Stalker gyermeke, aki a zóna áldozata, színes képeken jelenik meg. Mintha csak a Stalker szubjektív tekintetét látnánk, aki vallásos rajongással tekint a Zónára és annak minden hozományára.

{spoiler}Az utazás végére a Szkeptikus és a Cinikus eléri célját, a Hívő megtörik, ágynak esik, kétégbeesik. Vajon az egész világból kihunyt a hit? Ha ez így van, a Zónának már nincs semmi jelentősége, a Vallásnak már nincs semmi ereje egy szekularizált, hitetlen világban. De ahogy évekkel később látjuk, még nem múlt ki teljesen a hít, még van remény, még lesznek utazók, akik a Stalker segítségét kérik majd.

A film végén Stalker feleségétől hallunk még egy igen jelentőségteljes monológot a szeretetről, a boldogságról is, ami arra késztet, hogy a saját lelkünk mélyébe tekintsünk. Érdekesség, hogy ezt a monológot Stalker felesége kifejezetten nekünk, nézőknek meséli el, kitekintve a képből. A film folyamán gyakran kacsintanak ki ránk a szereplők, mintha mi lennénk az utazás során a negyedik zarándok, a Megfigyelő.{/spoiler}

Meg kell említenem, hogy a Stalker filmre adaptálásában közreműködtek a Sztrugackij fívérek is, akik koruknak kiemelkedő tudományos-fantasztikus írói voltak. Vélelmezhetően az első Stalker-verzióban, ami megsemmisült, kevesebb filozófia és több fantasztikum lett volna, és bár én személy szerint nagy barátja vagyok a sci-finek is, azt gondolom, ez az ikonikus mű így tökéletes, ahogy van.

Aki szörnyeket vagy darabolós horrort vár, az csalódni fog, de ez ne rettentsen el senkit, hogy megnézze ezt a filmet, mert sokkal többet ad, mint egy könnyed esti kikapcsolódás. Életszemlélete érdemes a megismerésre, a néző talán a saját életszemléletét is felülvizsgálja miatta.

Ha valaki mégis inkább szörnyekre, zombikra és félelemre vár a Zónában, javaslom inkább a hasonló című játékok beszerzését, bár azoknak csupán annyi közük van a filmhez, hogy a cselekményük ugyancsak a Zónában játszódik.

10/10

IMDb | mafab