„Amikor egy sokszoros gyilkos ráébred, hogy a szellemnek hatalma van az anyag fölött.”

Bill Hodges nyomozó és legfőbb támasza-barátja, Holly Gibney társakként vezetik most már a Becsületes megtaláló nevű kis irodájukat. Azt leszámítva, hogy Bill egészsége nem a legjobb, egész jól mennek a dolgaik. Ennek a nyugodt időszaknak egy telefonhívás vet véget. Billt régi társa, Pete keresi fel, mert olyan öngyilkosság történik, melynek áldozatait nagyon is érintette a City Centernél történt tömeges gázolás. Ám Pete nyugdíjba készül menni, társa, Izzy pedig csak a szakmai előmenetelével van elfoglalva, így nem fordítanak elég figyelmet az ügyre. Pete ugyan érzi, hogy valami nincsen rendjén, ezért is hívja fel volt társát, hiszen Bill kedvére nyomozhat az ügyben, nem kötik a bürokrácia szabályai. Holly és Bill egyre nyugtalanítóbb nyomokra bukkannak, miközben egyre több a megmagyarázhatatlan öngyilkosság vagy öngyilkossági kísérlet. A közös pont ezekben pedig Mr. Mercedes, aki korántsem olyan salátaagyú, mint amilyennek eddig hitték. Hodgesnak rá kell döbbennie, hogy akármilyen abszurd is a dolog, az Öngyilkosság Fejedelme bizony visszatért, ráadásul most veszélyesebb, mint valaha, és bosszúra, fájdalomra és kínra éhezik.

A Hodges-trilógia harmadik kötete abszolút megérte a várakozást. Míg a második rész egy kis kitérő volt, mondhatni lélegzetvételnyi szünetet kaptunk, addig a harmadik rész maga a pokol. A gyilkos sokkal félelmetesebb és kegyetlenebb lett, mint az első részben volt, pedig ott sem volt piskóta az ürge. Az Agykontroll azonban egy teljesen új szintre helyezi a történetet, és nem feltétlen a misztikus, telekinézises vonal bevezetése miatt. Az ugyanis csak egy aprócska adalék, ami megmagyarázza nekünk, hogyan képes újból lecsapni ez a vérbeli rohadék. A módszer azonban, ahogyan mindezt teszi, na az annyira hétköznapi és hihető, hogy komolyan kivert tőle a víz. A világ legegyszerűbb és mindenki által nap, mint nap használt dolgát veszi most ugyanis célba a gyilkos: az internetet és a közösségi médiát. Ő csak legurítja a havas hegy tetejéről a hógolyót, ami aztán egyre nagyobb és nagyobb lesz, a méretét pedig az emberek gerjesztik, a pálya pedig a közösségi oldalak. Ha valaki igazán jó és elgondolkodtató, teljesen logikus, hihető és döbbenetes kórképet akar kapni a közösségi oldalak veszélyeiről, annak ezt a könyvet mindenképpen el kell olvasnia.

Szerintem ez a rész volt a trilógia legjobbja. Felidézte az első könyv valóságos rettenetét úgy, hogy közben King képes volt magasabb teljesítményre kapcsolni. A kis darabkák nagyon szépen a helyükre kerülnek, a szereplők közül mindenki megkapja azt a leágazást, amit megérdemel, de ne higgyük, hogy nincsenek veszteségek. Ne áltassa magát senki, ez egy King-regény, azokban pedig sosem lehet a vég maradéktalanul boldog. Nagyon emberi történet, sok fájdalommal és kínnal, amiket tényleg összeszorított szájjal olvastam végig. Döbbenetesen életszerű volt az egész, misztikum ide vagy oda. Bill Hodges pedig a valaha volt egyik legrokonszenvesebb King-karakter, akiért minden percben lehet izgulni, és akit nagyon meg lehet szeretni. Ellenfele pedig az egyik leggusztustalanabb szemétláda, akit King megalkothatott nekünk. Ritkán utáltam valakit ennyire, mint Mr. Mercedest.

A Hodges-trilógia nem egy nagyon véres és sok természetfelettivel teletűzdelt King**-**történet, viszont végtelenül igazi. Ebben rejlik az ereje és a borzalma, ugyanis amiket ebben a három a könyvben leír, azok nagyon is valóságos problémák, és az életben sajnos előforduló történések. Megéri időt szakítani rá és elolvasni ezt a három könyvet, de vigyázat, csalni nem ér :)

8/10