„A házasság olyan, mint egy állandó átalakítás alatt lévő ház, amelyhez minden évben új szobákat illesztenek. A friss házasság kis bungaló; huszonhét év után már hatalmas, egyre terjeszkedő udvarházzá terebélyesedik. Óhatatlan, hogy ne akadjanak benne titkos zugok és tárolóhelyek; a legtöbbje poros és elhagyatott, de némelyik őriz néhány kellemetlen ereklyét, amit kár volt megtalálni.”

Milyen igaz, ugye? Amikor felszáll a rózsaszín köd, előtűnik a szőke herceg(nő)ből lett béka, aki hangosan böfög, dumál a film alatt, nem viszi ki a szennyest, és csak úgy, egyáltalán nem tökéletes. Mindegyikünk életében történt már ilyen, így régóta foglalkoztat, hogy vajon akik 20-30-40 éve „boldog” házasságban élnek, mégis hogyan viselik el egymást. Hát a kisregény elolvasása után sem lettem okosabb vagy derűlátóbb.

Képzeld el, hogy a fentiek bármelyikéért tapsolnál, ha Darcy Anderson helyében lennél. Főleg 27 év házasság után, mikor már csak eléldegéltek egymás mellett. A szeretet és a tisztelet persze megmarad, ritkábban szexeltek, szembe kell nézned a saját és a szeretett férfi öregedésével, de akkoris egymáséi vagytok, békében, nyugalomban. Férje, Bob sokat utazik, mert könyveléssel és numizmatikával keresi a betevőt, így van, hogy napokra egyedül marad, de nem zavarja különösebben, hiszen hozzátartozik az életükhöz. Két felnőtt gyermekük már kirepült a szülői házból, ilyenkor kell ám összefogni a közös életet.

Kilencezer-nyolcszáznyolcvanöt nap… Ennyi kellett ahhoz, hogy Darcy szeme felnyíljon, és a távirányító, amiben lemerült az elem. Elem pedig a garázsban van, Bob felségterületén, a kacatjai között. Miközben tényleg csak az elem miatt kutakodik, átesik egy dobozon, ami nem túl bizalomgerjesztő pornólapokkal van telepakolva. Kötözés, szadizmus egész realisztikusan tálalva, természetesen pucér nőkkel. Ekkor már sejti, hogy a jó öreg Bob másra gerjed, mint amit eddig otthon kapott, próbál is átlépni a dolgon, de nem sikerül. Ilyenek a nők, na, ha valami nem hagyja őket nyugodni, kutatni kezdenek, és ha kutatnak, találnak is valamit! Ezt tartsátok a szemetek előtt, kedves férfiak.

Éppen visszapakolna, hogy ne égesse be az urát, mikor újabb meglepetéssel találkozik. Egy másik doboz Marjorie Duvall igazolványait rejti. Mivel nem ismeri a képen szereplő nőt, ezért értetlenül áll a dolgok előtt, így jön legjobb barátunk, a Google, aki ki is dobja a találatokat: Marjorie Duvall „Beadie” 11. áldozata. Kutakodni, olvasni kezd, aztán hosszas munkával összerakja a tényt, férje a harapdálós sorozatgyilkos.

Mi lesz most? Mit tehet ebben a helyzetben egy szerető asszony? Hiszen az egy dolog, hogy az ő életük tönkremegy. De mi lesz a gyerekekkel? Ha elmegy a rendőrségre, minden kiderül… Mit fognak szólni a szomszédok? Vagy hallgasson inkább? Az utóbbi mellett dönt, majd mikor férje is hazaérkezik, szépen egymás között megbeszélik, hogy ejnye, ilyet nem szabad, ígérje meg, hogy többé nem fordul elő, ésatöbbi. Megtudjuk, vajon miért él kettős életet a férfi, és hogyan tervezi közös jövőjüket. Mármint, ő tervez, asszony végez.

{spoiler}Egy félrelépést sem lehet ennyivel lezárni, nemhogy ennyi gyilkosságot. Így Darcy végső elhatározásra jut, és megöli a férjét. De hogyan? Megúszhatja vajon a dolgot, vagy más bűneiért a nőnek kell megfizetnie? Kiderül, ha elolvassátok.{/spoiler}

A sztori persze ennél jóval alaposabb, teljes egészében megismerhetjük a szereplők valós vagy vélt életét, a jellemrajzok szépen kidolgozottak, egyik karakter sem unalmas vagy lapos, sőt izgalmakban nincs hiány. Mint mindig, most is beszámolhatok arról, hogy igen, ebből is lett film. Nem, ezt sem láttam (ha valaki igen, ne habozzon, meséljen), nem is tervezem, hogy megnézzem, ha King, nekem marad az olvasás.

8/10

Peter Askin adaptációjában Joan Allan és Anthony LaPaglia alakítja a házaspárt.

King egyébként Dennis Raderről mintázta Beadie-t. Az amerikai BTK sorozatgyilkos (bind - kötözz, torture - kínozz, kill - ölj) 16 év alatt tíz embert becstelenített és ölt meg. Főként a nőket szerette, de két áldozata gyermek volt. Paula Rader, a feleség 34 évig élt házasságban vele, és állítása szerint nem sejtett semmit. Hmm. King hisz neki, én nem. Ilyen a világ.

Mivel ez az utolsó novella-kisregény-elbeszélés, kinek mi tetszik, úgy érzem, kellene összpontszámot adni. Lehetne átlagolni meg hasonlók. Mivel többségében élveztem az olvasását, és javarészt azonosulni tudtam a szereplőkkel (nekem ez fontos), voltak álmatlan éjszakáim, amikor agyaltam (ez is fontos, habár beteges). Többször elolvastam a könyvet, részben miattatok, részben, mert King (igen, ez még fontosabb), így simán megéri a 9 pontot. Nem akarom másik művekhez kapcsolni vagy hasonlítani, pedig lehetne. Nem akarok arról szólni, hogy elvesztette a varázserejét, hogy már elfelejtett horrort írni, mert nem. Legtöbbször a valódi horror mindenki életében szerepet kap, a leggonoszabb szörnyek az emberek.