Nem mondhatnám, hogy nagy fantasy rajongó vagyok. A kalandregények is elkerültek engem, az ilyen műfajú alkotásokat inkább filmeken követtem figyelemmel, de úgy sok alkotást nagyon tudok szeretni. Könyveket is a kezembe szoktam venni ebben a műfajban, ha a figyelmembe ajánlják. Szeretem a misztikumot, a kaland okozta izgalmakat, a mágiát és a különböző hitvilágok, mitológiák keveredését, éppen ezért úgy véltem, hogy nem lőhetek mellé egy olyan könyvvel, aminek a címe egyből El Doradot juttatja eszembe.

A történetünk egy fogadóban veszi kezdetét. Itt verődnek össze hőseink, köztük egy mágussal, hogy kezdetét vegye Murmilian, vagyis az elveszett város utáni keresés. Útjuk során rengeteg galibába keverednek, sok-sok lénnyel találkoznak.

Nem igazán lehet többet elmondani a történetről, hiszen pofon egyszerű az egész. Nagyon ismerős minden, láttuk már ezt nem egyszer, hallottunk már ilyen lényekről, csöppentünk már bele a mágia világába. Végig, miközben olvastam a történetet végig a Merlin és Az elveszett aranyváros fosztogatói lebegett a szemem előtt. Avalantia névről is egyből Avalon jutott az eszembe. Most nyilván sokan elhúzzák erre a szájukat, hogy akkor nincs ebben semmi újdonság? Nos, az tény, hogy meglévő toposzokból és klisékből építkezik az író, de ezt roppant bájosan teszi.

Szerintem már nagyon sokszor kifejtettem, mennyire fontosnak tartottam az alkotóknak a műveikhez való hozzáállását. Igaz ez egy magazinra, filmkritikára, cikkre, filmekre vagy könyvekre egyaránt. Az alkotáshoz elengedhetetlennek tartom az elköteleződést, érdeklődést és szeretetet az adott műfaj iránt. Ennek a regénynek nem a csavaros története vagy roppant egyedisége az erőssége, hanem a szerzője műfaj iránti szeretete. Ez pedig nagy erény.

A szerző ismeri a műfaj jellemzőit, látszik hogy szereti a fantasy világát, ismeri, milyen alkotóelemekből kell összeállnia egy ilyen történetnek és tudja is ezeket használni. A cselekmény nem szövevényes, de érdekes. Érdekes volt belepillantani a szerző fantáziavilágába és abba, hogyan rakja össze a történetét a már ismert elemekből. Éppen ezért nem volt nehezemre elmélyedni a világában. Elvégre ki ne szeretné a misztikumot, a szörnyeket, törpöket, mágusokat vagy éppen farkaslényeket? Na ugye, hogy mindenki. :D

A regény nyelvezete azonban még nem az igazi. Nyilván ez a stílus sokkal nehezebb, hiszen régiesebb nyelven kell megszólalnia a szereplőknek, ugyanakkor élvezhetőnek kell maradnia. A szerző nem abba a hibába esett, hogy túlnyomta a nehezen emészthető stílust, hanem inkább az volt vele a bajom, hogy túl egyszerűnek éreztem. Több leírást is elviselt volna a történet, hogy még inkább bele tudjam magam képzelni ebbe a világba, hiszen nem véletlen az, hogy fantasy névre hallgat ez a műfaj, tehát el kell tudnia repíteni a képzelet birodalmába. Ez nem mindig sikerült és ezt sajnálom, mert amikor elkapott a sztori, akkor nagyon tudott vinni magával. Ugyanakkor végig azt éreztem, hogy ez még csak az út eleje. Hogy a szerzőnek sokkal nagyobb tervei vannak és itt csak egy rövid bepillantást enged az általa kedvelt és megalkotott világba.

Összességében azt mondhatom, hogy szerettem a karaktereket és ezt a világot. Nem volt újító, fordulatos vagy csavaros a történet. Nem dolgoztatta meg az agyamat, viszont képes volt arra, hogy megnyissa előttem egy másik világ és látásmód kapuit és kellően el tudott szórakoztatni. Nem vágtam földhöz magam tőle, nem volt benne semmi lenyűgöző, de ki tudott kapcsolni. Azt hiszem ebben van a legnagyobb érdem a szerző elkötelezettsége mellett, vagyis a regény szórakoztatás faktorában. Akinek van egy kis ideje és szeretne egy kicsit elmenekülni a hétköznapok frusztráltságától és szürkeségéből annak örömmel tudom ajánlani Az elveszett aranyváros keresését.

Pontszámom: 7/10.