A Stranger Things három éve azzal lopta be magát mindannyiunk szívébe, hogy az összes jelenetén érződött az, hogy a sorozatot rajongók készítették rajongóknak. A számos sci-fi és horrorfilm által ihletett széria nem véletlen lett hatalmas siker, főleg, hogy manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek ezek a műfajok. Az első két évad kétségkívül remek volt, ugyanakkor mindenki tisztában volt azzal, hogy harmadszorra már nem lehet ugyanarra az - Eleven legyőz mindenkit aztán bezárja a kaput - sablonra építeni.

A sorozat egyik nagy érdeme az volt, hogy hiába épül gyerekek köré a cselekmény attól még a történet soha nem érződött gyerekesnek. A készítőknek az első két évadban sikerült megtalálniuk azt az egyensúlyt, amivel az idősebb korosztályból inkább nosztalgiát váltanak ki - igaz, esetenként azért rendesen rájátszottak a „cukiságfaktorra" is - ugyanakkor ezek a jelenetek nem voltak zavaróak, inkább csak fogyaszthatóbbá tették a Stranger Things-t azok számára, akik nem szeretik a keményvonalas sci-fiket/horrorokat.

Erről azonban a készítők mintha teljesen elfeledkeztek volna (vagy lehet, hogy még inkább szélesíteni akarják a közönséget, csak akkor felmerül a kérdés, hogy mégis hova???) és konkrétan a harmadik évad első fele olyan rettentő fontos és érdekfeszítő kérdésekről szól mint, hogy Eleven és Mike hogyan csókolóznak? Mikor és meddig? Hány cm-re kell nyitva lennie a szobaajtónak? Hooper hogyan tud ezzel megbirkózni? Miért hanyagolják el eközben a barátaikat? Dustinnak van-e barátnője vagy nincs? Lucas és Max milyen tanácsokkal tudja ellátni őket a saját tapasztalataik alapján? Mielőtt még bárki aggódni kezdene, hogy nincs elég üresjárat és komoly szerelmi szál azt megnyugtatnám, hogy 8 részen keresztül lehet élvezni Hooper és Joyce permanens civakodását, ami rettentően szórakoztató...ja nem. Emellett lehet izgulni azért is, hogy Steve vajon összejön-e az új kolleganőjével, a Maya Hawke által életre keltett Robinnal? (ez egy hatalmas fordulatot is tartogat a fináléig...)  Ha valaki azt hinné, hogy túlzok vagy már megint csak a lehúzás megy, meg egyáltalán miért fáj az nekem, hogy vannak szerelmi szálak a sorozatban, akkor azt tájékoztatnám, hogy nem, nem fáj, az előző szezonokban is mindig volt. Csupán rettentően nagy különbség van aközött, hogy ezekkel egészítik ki a történetet, vagy az első három rész 90%-a erről szól. Arról pedig még nem is beszéltem, hogy a kényszeres és rettentően kínos vicceskedés az egész évadra jellemző. Hooper karakterét ennek érdekében saját maga karikatúrájává tették. Szemet vetett a franchise-ra a Disney vagy mi?

Ugyanakkor a képi világ továbbra is kiváló. Mivel a pláza meglehetősen hangsúlyos szerepet kapott ezért a korábbi sötét atmoszférát felváltották a neonfények és a cukormáz, de ezt nagyon ízlésesen jelenítették meg. A CGI szerintem évről-évre egyre jobb, az „Elmenyúzó” megjelenítése és „megszületése” zseniális. Ugyanakkor a plázakorszakból adódik a harmadik évad másik nagy mellényúlása, a reklámok. Azzal semmi probléma nincs, hogy ha egy filmben van termékmegjelenítés, mindannyian láttunk már többezer macbookot stb-t. De amikor több perces jeleneteket áldoznak arra, hogy Lucas hogyan nyammog az új megreformált CocaCola-n (igen értem, hogy akkoriban jelent meg, de attól még ízléstelenül egyértelmű volt) vagy, hogy az egyetlen menekülési útvonal a GAP-en keresztül vezet (amit persze ugyanúgy ki kell hangsúlyozni), akkor azért fogtam a fejem rendesen ...

Maga a történet viszont kifejezetten érdekes és több szálon fut: A hidegháború Hawkingst sem kerüli el, a városba titokban beszivárogtak a szovjetek, akik újra meg akarják nyitni a kaput az Upside Down-ba. Az orosz tisztek megjelenítése tipikusan a 80’-as évek akciófilmjeit idézi, ez ma már lehet, hogy kissé B-kategóriásnak hat, ami a sorozat kvalitásaihoz képest kissé testidegen, ugyanakkor egyértelműen érezhető a nosztalgiafaktor. Mindeközben Max bátyja, Billy felett átveszi az irányítást az „Elmenyúzó”, ennek hatására pedig elkezdi ritkítani a város lakosságát annak érdekében, hogy a szörny fizikailag is megszülethessen. Igazából az évad egyik erőssége Billy sorozatgyilkossá válása, nagyon jól állt a sorozatnak, hogy kicsit erőszakosabb jeleneteket is bevállaltak.

Alapvetően ez a két fő szál van, és a főszereplők csoportba rendeződése is ez alapján történik. Eleven, Mike, Max, Lucas és a gyermekkor elhagyásával küszködő Will az Elmenyúzó után nyomoz. Itt a fentebb említett tinidrámák mellett a készítők egyre hangsúlyosabbá tették Max és El barátságát és azt, hogy hogyan kezd átalakulni a kapcsolatuk a fiúkkal. A helyi újságnál dolgozó Nancy és Jonathan úgyszintén a szörny után kezd nyomozni, itt a pályakezdő újságíró Nancy karaktere által szembesülhetünk azzal, hogy a 80-as években mennyivel nehezebb volt a munkahelyen érvényesülni nőként. Steve (aki középiskola után egy fagylaltboltba kénytelen dolgozni, így szenved a korábbi népszerűségének elvesztésétől), kolléganőjével Mayával és - a saját társaságából párkapcsolat híján kissé kiszorult - Dustinnal a plázában tevékenykedő oroszokat keresik. Végül pedig a felnőttek, Hooper és Joyce egymás folyamatos szapulása mellett úgyszintén ráfutnak az szovjetek Hawkings-i nyomaira.  Összességében ez a felosztás nagyon jól állt a szériának, mindegyik csapat történetében volt valami, ami leköti a figyelmet vagy éppen hozzáad a cselekményhez. Azt pedig külön kiemelném, hogy a fináléban végre sikerült attól elrugaszkodni, hogy Eleven mindent megoldd, és végre kaptunk egy kis változatosságot.

Összességében tehát a Stranger Things harmadik évada szórakoztató volt, ugyanakkor a túlhangsúlyozott tinidrámák, párkapcsolati válságok, az erőltetett és sokszor kifejezetten irritáló humor egyértelműen összkép rovására ment. Ettől függetlenül teljesen élvezhető mind a nyolc epizód, ugyanakkor elgondolkodtató, hogy ha ilyen korán előjönnek a sorozat gyermekbetegségei és ennyire szembetűnő az egységes koncepció hiánya akkor mi lesz később?

7/10