Januárban nagy meglepetésként ért a Foo Fighters saját horrorfilmjének, a Studio 666 megjelenésének a híre. Bevallom, egyáltalán nem számítok nagy Foo Fighters rajongónak, de a zenéjüket általánosságban bírom, a filmjük előzetese pedig kilóra megvett. Ez köszönhető annak, hogy az a pár perces kedvcsináló egy igazán szórakoztató és eszement horror agymenést ígért, aminek hangvételét a Gonosz Halott szériához tudtam hasonlítani, csak még viccesebb és rockosabb formában. Ezek alapján nagy lelkesedéssel vártam a filmet, ami február végén végre a nagyérdemű elé kerülhetett. Mostanra viszont a produkciót kicsit beárnyékolta az együttes dobosának, Taylor Hawkins-nak a váratlan és tragikus halálhíre. Számomra közvetlen a film megtekintését követő napon jutott el ennek a híre, ami teljesen megdöbbentett, így maga a produkció is kicsit más fénybe került nálam. Persze a mozi végleges megítélését ez nem befolyásolja lényegesen, de érdekes úgy nézni a filmet, hogy a teljes bandát, Taylor-al kiegészülve itt láthatjuk utoljára együtt.

A Foo Fighters éppen a nagy, jelképes tízedik albumuk előkészítésén dolgozik, és zenei producerük talál is a felvételhez egy igen impozáns, de baljóslatú kúriát. A háznak eléggé sötét és rejtélyes múltja van. A kilencvenes évek elején már meghalt itt egy rock banda, és azóta is sok furcsa dolgot mesélnek a helyről. Az együttes frontembere, Dave Grohl viszont hajthatatlan, mert úgy érzi, hogy megtalálták a legalkalmasabb helyszínt a tízedik album elkészítéséhez, ahol még a tökéletes hangzást is sikerült meglelni. A csapat hozzá is kezd a munkához, ám Dave erős kreatív válságban szenved, és egyszerűen nem tud semmilyen új dalt írni. Ezt még tetőzik a házban tapasztalható különös jelenségek, mint például a megmagyarázhatatlan balesetek, és fura árnyék alakok, valamint az eléggé kiakasztó rémálmok is, amik hamar egyértelművé teszik, hogy itt gonosz démoni erők munkálkodnak, amik már ki is vetették hálójukat az együttes tagjaira.

Mondhatnánk azt, hogy ez lényegében egy hatalmas hakni a Foo Fighters-nek, és ez igaz is, de ezt a lehető legszórakoztatóbb és legéletteltelibbb módon tálalják. A sztoriban egyáltalán nincs semmi extra. Ezerszer látott elemekből építkezik, de ebben a koncepcióban ezzel nincs is semmi baj. Ez egyáltalán nem egy komoly horrorfilm, soha nem is akart az lenni, és hiba is lett volna úgy elkészíteni. Éppen ezért a fókusz itt nem az ijesztéseken, az atmoszférán, vagy a történeten van. Az igazi lényeg itt maga az együttes, és az, hogy őket láthassuk együtt szórakozni és mindenféle őrültségbe belekeveredni. Mint amikor a kedvenc szereplőink újabb kalandját nézzük éppen. Az ilyen felállásnál rengeteg múlik azon, hogy a főszereplők tényleg kedvelhetőek és szórakoztatóak legyenek, és ez itt szerencsére maximálisan teljesül. A Foo Fighters tagjait nem tudnám nagy színész tehetségeknek nevezni, de itt ilyen kritériumok nem is voltak szükségesek. A tagok önmagukat játsszák el, és ebből a szempontból a teljes film olyan, mintha az ő hétköznapi életüket néznénk rejtett kamerákon keresztül. Iszonyatosan laza és jófej mindegyikük, és látszik, hogy fantasztikusan érezték magukat a forgatáson. Ez az őszinte lelkesedés hatalmas élettel tölti meg a játékukat, de ugyanez igaz a mellékszereplőkre is. Egy hatalmas közös játék volt ez mindenki számára, de külön meg kell említeni az együttes frontemberét, Dave Grohl-t. Ez a csávó egyszerűen szenzációs. Leginkább ő az, akit főszereplőnek nevezhetnénk ki, mert a legtöbb fókusz tényleg ő rajta van. Viszont ő már jobban próbára teszi a színészi vénáját, amikor eljátssza saját gyötrődő, kreatív válságban szenvedő énjét, plusz még egy enyhén Jack Torrance féle figurát is hoz, amikor a démonok uralma alá kezd kerülni. Ezeket pedig mind remekül hozza, persze kellő humorral megfűszerezve. Továbbá nem szabad elfeledkezni a cameokról sem, ugyanis a szereplőgárda több vendégszereplőt is felsorakoztat mind a filmes, mind pedig a zenei világból. Hihetetlen, hogy kiket tudtak előszedni, és rávenni őket ezekre a kisebb beköszönésekre, de minden ilyen pillanatnál egyszerűen fülig ért a szám, főleg egy bizonyos úriembernél. A szereplők tehát egyértelműen elviszik a hátukon a filmet, és minden más egyéb dolog az köréjük építkezik.

Emiatt valóban egyáltalán nem is annyira lényeges maga a sztori, ami tényleg csak alibizésnek van, és ehhez mérten sokszor elég bugyuta is. A sablonok mellett sok minden nincs rendesen kibontva, vagy megírva, ami problémás is lehet, ha objektíven akarunk belemenni. Rengetek hülyeség és elborult dolog történik itt, de pont ezek adják a film egyszerű, de nagyszerű báját. És ami van, azt végig átjárja a groteszk fekete humor, ami tényleg rengeteg valóban vicces jelenetet és pillanatot eredményez. A pozitívumok mellett érdemes még megemlíteni a gore-t, amivel nem spóroltak a készítők. Itt aztán bőven van vérengzés, belezés, csonkítás, és láncfűrésszel feldarabolás is. A film egyáltalán nem finomkodik, és ezek az effektek is mind látványosan és igényesen vannak kivitelezve, ami igaz a démonok megjelenítésére is. A Gonosz Halott széria deadite-jait idéző emberi megszállottak mellett felbukkannak még sötét, szellemlény szerű alakok is, és az ő esetükben bizonyosodik be, hogy a kevesebb néha több. Lehet a költségvetés is közrejátszhatott, de annyira jól áll ezeknek a lényeknek, hogy nem nagyon látunk belőlük semmi konkrét formát, csak sötét, humanoid árnyalakokként bukkannak fel, vörösen világító szemekkel és szájakkal. Ez a megjelenítés pedig eléggé hatásos tud lenni. És persze nem szabad kihagyni a zenét sem. Természetes módon maga a Foo Fighters felelt a zenéért is, ami nagyon ütős kis rock muzsika lett, és jól illeszkedik a film hangvételébe.

Amit fel lehet hozni negatívumként, az leginkább néhol a képi világra és az effektekre lehet igaz. Ez is inkább csak a film költségvetéséből eredeztethető, és többségében tényleg szépen vannak ezek megoldva, de van, ahol a számítógépes vagy zöldhátteres effektek eléggé gyengére sikeredtek. A befejezés sem lett éppen a legjobb. Valahogy nem sikerült rendesen lekerekíteni ezt a sztorit, vagy talán csak ennek az előadásmódja nem lett a legmegfelelőbb. Illetve bármennyire vicces és élvezetes is a film, azt kár lenne letagadni, hogy annyira azért nem egy kiemelkedő alkotás. Nem annyira erős és hatásos, hogy igazán maradandó legyen. Minden pozitívuma ellenére hozza a tisztességes közepes szintet, de annál többet nem. Ezt a feladatát viszont bőven teljesíti is, és lehet nem is kell ennél több. Ez a film elsősorban a Foo Fighters rajongóinak készült, és őket maximálisan ki is szolgálja, és emellett még egy egyszerű kis horror-vígjátékként is egy remek szórakozás. Nem lesz egy kultmű, de erre nincs is feltétlen szüksége. Aki egy laza és vicces esti kikapcsolódásra vágyik, az nyugodtan tehet vele egy próbát. Foo Fighters rajongóknak viszont egyenesen kötelező.

IMDb | mafab