Tudtam az első pillanattól kezdve, hogy nekem ezt a filmet tényleg csak akkor szabad megnéznem, ha megvan hozzá a hangulatom. Nem akartam elkövetni azt a hibát, mint a Neon démon esetében, amit nagyon utáltam első megnézésre, majd amikor valamiért elővettem újra, már tudtam értékelni. Mondjuk a Nyers esetében nem változott a véleményem, ugyanúgy nem bírom azt alkotást a másodszori megnézés után sem. Mindenesetre nem akartam, hogy a hangulatom miatt ne tudjam megfelelően értékelni a Nyelést, így kivártam. Az igazat megvallva jól tettem, mert tényleg rá tudtam hangolódni a filmre, ám ettől még nem lett a kedvencem.

Hunter egy csili-vili házban lakik, a jóképű, gazdag férjével. Az a dolga, hogy rendben tartsa a házat, jól nézzen ki és jókat főzzön. Hamarosan pedig állapotos lesz és ekkor kezdődnek a bajok. A nőn az a kényszer lesz úrrá, hogy le kell nyelnie tárgyakat. A férje és annak családja kiakad ezen és próbálnak valahogy segíteni neki (már aki). Hunter egyre inkább elveszettnek érzi magát, majd hamarosan felszínre tör a múltja, ami elindítja a felismerés útján.

Mielőtt rázúdítanám a kiakadásomat mindenkire, nem szeretnék igazságtalan lenni, így kiemelném a jó pontokat. Először is a látvány kifejezetten lenyűgöző és nagyon jól játszanak a színekkel. Ez igaz a környezetre, vagy éppen Hunter ruhatárára egyaránt. Az is tetszett, hogy nem teljesen azt kapjuk, amit elsőre gondolnánk. Hunter áll a középpontban, őt kell nekünk is megértenünk valahogy, bár bevallom, hogy ez egyáltalán nem könnyű feladat. Maga az, ahogyan a tárgyak lenyelését prezentálják nekünk, kifejezetten nehéz látvány. Itt tetten érhető a horror műfaja, meg persze az utolsó jelenetben is, de arról majd később. A tündérmesék felé bemutatott középsőujj is tetszett. Elvégre ebben a filmben azt láthatjuk, mi történik a "boldogan élnek, amíg meg nem halnak" vége főcím után. Amikor eloszlik a lila köd és jönnek a szürke hétköznapok. Amikor kiderül, hogy valójában nem is ismerik egymást a párok. Ez egy elgondolkodtató vonal volt, ám nem kezdett nagyon vele semmit a rendező azon kívül, hogy a saját igazát bizonygassa. Ugyanez igaz a férjre és annak családjára is, akiket rendkívül felszínesen ábrázoltak és azt sem tudjuk meg, hogy Haley, hogyan keveredett ide és mi van a saját családjával. Pedig ezeket sokkal erőteljesebben be kellett volna mutatni ahhoz, hogy logikus legyen a cselekmény és érthetőbb Hunter viselkedése.

A legnagyobb bajom tehát az egésznek az üzenetével van. Pontosabban annak felépítésével. Mert értem, hogy mit szimbolizál a tárgyak lenyelése, sőt már akkor tudtam, mire megy ki a játék, amikor még bőven voltak más és más utak a történet előtt. Ám a rendező botrányos filmet akart készíteni a döntésekről és persze korunk társadalmát leginkább megosztó kérdésről. Amiről neki határozott véleménye van és ebből nem akart engedni. Ezt még el is tudnám fogadni abban az esetben, ha rendesen felépíti a cselekményt és mondjuk nem akarja felmenti Huntert. Ám volt benne egy-két jelenet, amiben kifejezetten másokat tesznek meg bűnbaknak, holott ennek előtte semmi jele sem volt. Egy-két apró morzsa, de amúgy semmi konkrét, így a nő kínlódása sem érthető meg. Átérezni meg egyáltalán nem lehet, mert egy értelmes ember már rég asztalt borogatott volna, ha baja van.

És akkor most jöjjön a vége. Nagyon nehéz úgy kiakadnom, hogy nem mondhatom el, amit láttam, de igyekszem áthidalni ezt a problémát. Szóval, Hunter összeszedi végre magát és szembenéz a múltjával, ami egyébként teljesen indokolt, csak nem értem, hogy eddig, mire várt? Na, mindegy. Aztán jön a végső döntés, ami ugye csak az övé és nálam itt szakadt el a cérna. Nem amiatt, amit tett, hanem ahogyan. Gyomorforgató volt és nem a jó horrorfilmes értelemben. Egyáltalán nem volt egyébként indokolt, ahogyan idáig eljutunk, a férjével folytatott telefonbeszélgetés is erőltetett volt, a nyelés metafórája pedig tökéletesen értelmét vesztette eddigre. Ennek is meglett volna az értelme, de megint csak úgy ugrottunk egyet. Ez egyébként jellemző a filmre, hogy belebegtet dolgokat, amikről aztán teljesen elfelejtkezik és csak úgy ugrunk egyet tovább. Azt éreztem végig, hogy a rendező már nagyon a végére akar érni a filmnek, hogy az arcodba vágja azt a bizonyos jelenetet.

Összességében azt tudom elmondani, hogy amennyire okosan indult a film, annyira lett demagóg a végére. Nincs vele bajom, hogy kész tények elé állítanak minket és az is fontos, hogy társadalmi témákat, törésvonalakat bemutassanak nekünk (sőt a horror műfaja erre nagyon alkalmas), de azzal már bajom van, ha mindezt rendkívül egyoldalúan teszik. Mert egy ilyen téma és kérdés sokkal-sokkal árnyaltabb ennél. Be is hoznak nekünk nagyon komoly témákat, amikkel aztán nem kezdenek semmit. Csak úgy ott vannak, mintha ezek bármit is igazolnának, pedig nem. Nem volt ebben semmi lehengerlő. Botrányos volt és kiakasztó, de megint csak hangsúlyozom, hogy nem a jó, megrázó értelemben. Azt mindenesetre elérték, hogy napokkal a megtekintését követően is puffogok rajta. Azt viszont biztosra mondhatom, hogy soha, semmilyen körülmények között sem fogom megint megnézni, mert nekem ez a film a torkomon akadt.

[IMDb] | mafab